HOOLIGANS - Új dal és klip: Apám

Május 27-én koncert a Barba Negra Trackben, vendég: Dorothy

2016. május 19. (csütörtök) 08:52

Apám címmel egy klipes új dallal jelentkezett a Hooligans, akik május 27-én játszanak a Barba Negra Trackben. A novemberi Aréna koncertig a csapat már nem játszik Budapesten. A Trackben a Dorothy lesz a Hooligans vendége.


www.facebook.com/hooliganshivatalos


A Barba Negra Track koncert Facebook oldala



Csipa:

“Mindannyiunknak megvan a saját története, ami az édesapánkhoz köthető. Ezúttal fontosnak tartottuk, hogy egy dal formájában megemlékezzünk róluk, akkor is, ha velünk vannak még, pláne, ha már elvesztettük őket”

Tibi:
“Már a stúdióban futkározott a hideg a hátunkon, reméljük, hogy mindenkiben elindít egy olyan érzést, ami még közelebb hozza az édesapjához.”

Endi:
“Gyakorló apukaként teljesen mást jelent nekem ez a dal, hiszen nem csak a fateromat juttatja eszembe, hanem azt is, hogy talán majd a lányaimnak is fontos mondanivalót sikerült dalba öntenünk.”

Zsolti:
“Hála az égnek, hogy bármikor felhívhatom édesapámat és remélem, hogy büszkék ránk amiatt amit elértünk az eddigi életünkben. Ez a dal egy nagy kapocs lehet minden apa-gyermek kapcsolatában."



HOOLIGANS - Apám (2016)





Hammer TV

 
CONVERGE - Chelsea Wolfe-fal egy közös dal, videoklippel együtt: Blood Moon
2021. szeptember 28. (kedd) 16:59

Az még 2016-ban volt, amikor a legendás bostoni hardcore/metal banda, a Converge a holland Roadburn Fesztiválon néhány extra vendéggel lépett fel. A Bloodmoon projekthez az énekes-dalszerző Chelsea Wolfe és társa, Ben Chisholm is csatlakozott, valamint a Cave-In/Mutoid Man vezetője, Stephen Brodsky és a Neurosisból Steve Von Till. Azóta is többször szóba került egy Bloodmoon lemez, és most végre kiderült, hogy az album november 19-én jön majd ki Bloodmoon: 1 címmel. Első előzetesként máris itt a Blood Moon dal, többek között Chelsea Wolfe-fal. Klip is született hozzá, a rendező Emily Birds volt. A Converge legutóbbi lemeze a 2017-es The Dusk In Us volt.   CONVERGE - Blood Moon (a 2021-es Bloodmoon: I albumhoz) Jacob Bannon | Kurt Ballou | Nate Newton | Ben Koller Stephen Brodsky | Chelsea Wolfe | Ben Chisholm CONVERGE - Bloodmoon: I (11/19 - Epitaph) 01. Blood Moon 02....

BILLY TALENT - Videó is született a Weezer frontemberével közös dalukhoz: End Of Me
BILLY TALENT - Videó is született a Weezer frontemberével közös dalukhoz: End Of Me

Eredetileg 2020 nyarán tért volna vissza Budapestre a kanadai Billy Talent, a világjárvány miatt azonban a koncertre csak 2022. június 8-án kerül majd sor, a vendégbanda pedig az Of Mice...

BE'LAKOR - Progos, melodikus death metal Ausztráliából, új dal és klip: Foothold
BE'LAKOR - Progos, melodikus death metal Ausztráliából, új dal és klip: Foothold

Coherence címmel október 29-én jelenik meg a melodikus, progos death metalt játszó ausztrál Be'lakor ötödik albuma, a 2016-os Vessels lemez utódja, második előzetesként pedig a...

BASTARÐUR - Dalpremier a Sólstafir frontemberének crusty projektjétől: The Whispering Beast
BASTARÐUR - Dalpremier a Sólstafir frontemberének crusty projektjétől: The Whispering Beast

Aðalbjörn Tryggvason, a Sólstafir énekes/gitárosa egy új szólóprojektet hozott össze Bastarður néven, a bemutatkozó album pedig október 29-én jön majd ki Satan's Loss Of Son címmel....

NYTT LAND - Ahol Szibéria világa és az északi folk találkozik, új videoklip: Blood Of The North
NYTT LAND - Ahol Szibéria világa és az északi folk találkozik, új videoklip: Blood Of The North

Ritual címmel a nyár végén jelent meg az északi folkot ambient hatásokkal játszó orosz Nytt Land hetedik albuma, ezúttal már a Napalm gondozásában. Az új klipjük a lemezt záró Blood...

GENERATION KILL - Új klipes dal az ex-Exodus énekes csapatától: Into The Black
GENERATION KILL - Új klipes dal az ex-Exodus énekes csapatától: Into The Black

Május végén egy klipes új dallal jelentkezett az egykori Exodus frontember, Rob Dukes zenekara, a Generation Kill, a Never Relent nótában pedig vendégük is volt, Gary Holt gitáros. Azóta...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS