LEECHER - Frontcsajos szimfo-metal három csellóval, dalpremier

A júniusi HammerWorld extra CD-melléklete lesz az első albumuk

2016. május 17. (kedd) 13:08

Sightless címmel a júniusi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként jelenik meg a szimfonikus metalt három csellóval játszó budapesti Leecher zenekar bemutatkozó albuma, amelyről máris megismerkedhetsz a szöveges videóval kísért All The Stars dallal.


"A Leeacher még 2008-ban alakult, s azóta kisebb megszakításokkal folyamatosan koncertezik, a kezdetben feldolgozások által dominált repertoárt időközben saját dalokra cserélve. Az eltelt évek során olyan zenekarok előtt léptek fel, mint az Epica (Budapesten és Pozsonyban), a Haggard, a Kormorán Memory Band vagy a Kalapács Akusztik (utóbbi két koncerten különleges, akusztikus felállásukban), valamint egy olaszországi fesztiválon főzenekarként is részt vettek.

Kicsit szimfonikus, még inkább metalos, de nagyon dallamos zene, ahol a - néha jócskán betorzított - csellók zúzását egy angyali énekhang koronázza meg. A Leecher énekesnője 2012 óta Horváth Anett (ex-After Rain)."



www.facebook.com/leechermusic

 

LEECHER - All The Stars (szöveges videó a 2016-os Sightless album előzeteseként)












LEECHER - A stúdióban








LEECHER - Payback (Videómontázs, 2013)




LEECHER - Fading (2013)





Hammer TV

 
U.D.O. - Új klipes dal az októberi Game Over! lemezről: Prophecy
2021. szeptember 17. (péntek) 18:54

Game Over! címmel október 22-én jelenik majd meg az új U.D.O. album, Udo Dirkschneideréktől pedig már itt is a harmadik előzetes dal, a videoklippel kísért Prophecy. "Game Over! - A kijelentés többféle jelentést is hordoz. Egy dolog azonban biztos: a U.D.O. nem végez félmunkát, mindig beleadnak apait-anyait. A világszerte adott több száz koncert során, Oroszország és Dél-Amerika legeldugottabb helyein is játszva, a U.D.O. egy igazi egységgé, szenvedélyes zenészek és barátok konglomerátumává vált. Mindenki pontosan tudja, hogy mi a feladata, hogyan illeszkedjen a zenekar hangzásába a lehető legtökéletesebben. A Game Over! lemez összes dala jellegzetes karakterrel bír..."     www.facebook.com/udoonline U.D.O. - Prophecy (a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Kids And Guns (szöveges videó a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Metal Never Dies (a 2021-es Game Over! lemezhez)...

IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem
IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem

Máris itt van két Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta nem is...

HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"
HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"

Hobo, azaz Földes László a Facebook oldalán emlékezett meg egykori zenésztársáról, a pár nappal ezelőtt, 68 éves korában elhunyt Póka Egonról, aki 1978 és 1993 között 12 Hobo...

EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait
EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait

November 19-én jön majd ki a Bay Area thrash veterán Exodus új albuma, a Persona Non Grata, és máris itt a második előzetes dal, a szöveges videóval kísért Clickbait. Eredetileg már...

INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer
INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer

Argent Moon címmel megjelent és végig is hallgatható a négy tételes új EP a melodikus death metal egyik kiváló északi képviselőjétől, a finn Insomniumtól. Mi több, a nem éppen...

IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel
IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel

Máris meghallgatható két új Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS