KÁOSZ TOUR-A 2016 - Az ingyenes turné április 1-jén indul Tatabányán

Alcohol és Psychogang, két állandó vendég: Rozsda, Patriots Rock Band

2016. március 24. (csütörtök) 16:03

Április elsején a tatabányai Roxxy Music Caféban startol az Alcohol és a Psychogang (+ Rozsda és Patriots Rock Band) ingyenes tavaszi turnéja, a Káosz Tour-a 2016.


"Az év elején a Psychogang zenekar révén már felröppent a közös tavaszi turné híre, majd az Alcohol legutóbbi, A káosz birodalma című dalához forgatott klipjének január végi debütálását követően pedig a koncertsorozat fő részletei is kiderültek.

Az április elsején induló turné egyre több helyszínére kialakult a végleges program, több ízben helyei zenekarok is színesítik a programot, ami viszont a kezdetektől fogva nem változott: a belépés mind a 15 bulin INGYENES lesz!

A Káosz Tour-a első állomása a tatabányai Roxxy Music Café, ahol az Alcohol és a Psychogang mellett az eseménysorozat két állandó vendége, a főként hardcore, thrash alapokból építkező rétsági Rozsda és a kizárólag magyar nyelvű hard rockot játszó budapesti Patriots Rock Band is színre lép, illetve a stílusban hasonló tatai Jet-Lag erősíti a programot. A pontos kezdésből eredően az este 7 órakor kezdődő rendezvényre érdemes időben érkezni, ha nem akarsz semmiről lemaradni!

A belépés – a korábbi híreszteléseknek megfelelően – díjtalan, a koncertről való kilépés, buli utáni hazajutás fakultatív program."

A HammerWorld és A Rock On! Fest bemutatja:
Káosz Tour-a 2016
Roxxy Music Café (Tatabánya, Győri út 1/a)
2016. április 1. 19:00
Fellépők: Alcohol, Psychogang, Patriots Rock Band, Rozsda, Jet-Lag
A belépés díjtalan!
Esemény -
katt!

 



Januárban debütált az Alcohol zenekar harmadik nagylemezének előfutára, A káosz birodalma című dalhoz forgatott klipje (és ezzel egy időben a felvétel is elérhetővé vált a digitális terjesztőknél).


Az új klip kapcsán Csövi, a zenekar basszusgitáros/énekese a következőket árulta el:

"A káosz birodalma a készülő lemez egyik legsúlyosabb dala, mind zeneileg, mind szövegileg. Harapós gitárriff, dallamos refrén és egy kis zúzda is van a dalban. Szövegileg talán a Semmilyen rendszer dalunkra hajaz kicsit, de teljesen más köntösben.

A mindennapok, az ország a világ helyzete a saját szemszögünkből, amit szerintem jó néhányan magukénak fognak érezni. Aki többre kíváncsi, nézze és hallgassa meg! A klipet a dal mondanivalójára, hangulatára formáltuk, tehát elég 'erőszakos' lett, na de pont ilyen napokat élünk."


www.facebook.com/Alcoholzenekar


ALCOHOL - A káosz birodalma (2016)





A két hónapon át tartó országos koncertkörút április elsején indul, bár így tréfának tűnhet, a hír mégis igaz: végig INGYENES lesz!"


Káosz’ Tour-a 2016 Tavasz

2016.04.01. Tatabánya - Roxxy Music Café
2016.04.08. Révkomárom - Rock Club 25
2016.04.09. Esztergom - Sportalsó (Phoenix RT)
2016.04.15. Érd - Borgödör
2016.04.22. Székesfehérvár - Nyolcas Műhely
2016.04.23. Veszprém - Metró (Phoenix RT)
2016.04.29. Nyíregyháza - Romkert
2016.04.30. Debrecen - Kaptár Klub
2016.05.07. Győr - Subway ToRock Pub (Phoenix RT)
2016.05.13. Dunaújváros - Kaptár Music Pub (Phoenix RT)
2016.05.14. Gyöngyös - Start Műhely (Phoenix RT)
2016.05.20. Sopron - Hangár Music Garden (Phoenix RT)
2016.05.21. Szombathely - Végállomás
2016.05.27. Miskolc - Helynekem (Phoenix RT)
2016.05.28. Kazincbarcika - Diamond Rock Club (Phoenix RT)

 


 

Hammer TV

 
HAMMERFALL - Itt az első dal a 2022-es albumról: Hammer Of Dawn
2021. december 1. (szerda) 06:01

2022 elején jelenik meg az új Hammerfall album, a 2019-es Dominion lemez utódja, az első előzetes dallal azonban már lehet ismerkedni. A Hammer Of Dawn nóta hivatalos klipje ma délután érkezik majd. Az új anyagot Fredrik Nordströmmel rögzítették a Castle Black stúdióban, az ének felvétele pedig Jacob Hansennel folyt a dániai Hansen stúdióban.   www.facebook.com/hammerfall   HAMMERFALL - Hammer Of Dawn (a 2022-es album előzeteseként)    

GOJIRA - A következő lemez újra keményebb lesz?
GOJIRA - A következő lemez újra keményebb lesz?

A 2022 elején startoló Európa-turné keretében Budapestre is eljön majd a Gojira. Az áprilisban megjelent Fortitude lemezük még a pandémia előtt íródott, Joe Duplantier frontember pedig...

AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno
AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno

Chapter I: Monarchy címmel még 2020 tavaszán jött ki a debütáló albuma annak a szimfo-metal csapatnak, az Ad Infinitumnak, amely eredetileg a Rage Of Light éléről ismert svájci...

NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite
NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite

Egy New Horizon névre hallgató új power metal projektben fogott össze a H.E.A.T. billentyűse/dalszerzője, a multihangszeres Jona Tee, valamint a csapatból egy éve távozó Erik Grönwall...

THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life
THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life

Explosions címmel május 6-án jelenik meg a kanadai Three Days Grace hetedik albuma, a 2018-as Outsider lemez utódja, első előzetesként pedig már lehet ismerkedni a So Called Life dalukkal....

RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén
RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén

Feketén fehéren címmel érkezik Rudán Joe új albuma december 3-án. A korábban többek között a Pokolgép, a P. Mobil és a Dinamit élén álló legendás énekes új lemezén 12 friss...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS