AVENGED SEVENFOLD - Perben a Warner kiadóval

Februárban még nem indul el az új album felvétele

2016. január 14. (csütörtök) 07:05 | utoljára módosítva: 2016. január 15. (péntek) 06:53

Azt már november eleje óta tudjuk, hogy az új Avenged Sevenfold albumon a Bad Religionből átigazolt Brooks Waterman fog dobolni, és ugyan a stúdiózás nem fog elindulni februárban, ahogy tervezték, az már biztos, hogy a két gitáros - Synyster Gates, Zacky Vengeance - a mellékelt képeken látható új Schecter signature gitárjaikat is magukkal viszik majd a stúdióba. Ha eljön az ideje...


Azt ugyanis nem tudni, hogy az új lemez melyik kiadónál jelenik majd meg, mert a csapat szabadulni szeretne a Warnertől, a kiadó azonban pert indított ellenük, mert szerintük az Avenged még két stúdióalbummal és egy koncert CD/DVD kiadvánnyal tartozik nekik.

Az Avenged Sevenfold 11 éve szerződött a Warnerhez, és eddig négy albumuk jött ki a cégnél, de az új lemezt már egy másik kiadónál szeretnék megjelentetni.

A csapat jogi képviselője szerint az elmúlt évek során minden szinten olyan drámai változások zajlottak le a kiadónál, hogy már semmilyen személyes kapcsolatuk nincs a cégnél.


A decemberi-januári Hammerben megjelent A7X cikkből:

Hogy álltok jelenleg a következő album anyagának megírásával?

Synyster Gates: „Nos, Zacky már egy csomó témát beadott az új lemezhez. Rendszerint hetente egy alkalommal jövünk össze, hogy közösen jammeljünk, de ezen túl is dobálja át nekem az ötleteit. Jó sokat. Matt és jómagam nagyon közel lakunk egymáshoz, úgyhogy ő minden másnap beugrik hozzám. Az én stúdiómban zajlik a zeneírás, és itt is rakosgatjuk össze a különféle elképzeléseket. A mai technika kiválóan alkalmas arra, hogy könnyedén megosszuk egymással az ötleteinket, így igazából nem szükséges, hogy folyton egymás seggébe bújva dolgozzunk."

Zacky:
„Rengeteg mindent írtunk már, és minden elképzelhető formában kipróbáljuk a friss témákat. Hétvégente pedig mind összejövünk, hogy együtt nézzük át a dolgokat, mindenféle zavaró tényező nélkül. Írogatunk és iszogatunk, és ha van valami, amit érdemes felvenni, akkor azt rögzítjük. Ha valakinek támad valami jó kis ötlete, azonnal kipróbáljuk. Lényegében minden felvételt meg is őrzünk, hátha a későbbiekben vissza akarunk kanyarodni hozzá, fel akarunk használni valamit belőle."

Synyster Gates: „Nagyon élvezzük, hogy egy ennyire eklektikus csapat vagyunk, így aztán nagyon is bátorítjuk egymást, hogy mindenki rukkoljon elő ötletekkel, dobja be a közösbe, ami csak eszébe jut. Hiszen mindannyian másképp közelítünk a zenéhez, más a felfogásunk, stílusunk. Én mostanában tényleg mindenfélét hallgatok, minden érdekel, és emellett igyekszem nagyon izgalmas zenéket írni. De bármi is jut eszembe, bármilyen őrült gondolat, ha az átmegy a zenekar tagjain, úgyis igazi Avenged-téma lesz belőle. És mindig súlyos is lesz a végén."


Vannak már kész dalaitok is?


Synyster: „Mondhatjuk, de azért még mindig írunk újabbakat. Ez inkább még csak az előkészületi szakasz. Felkészülünk a lemezre. Rengeteget változnak még a témák. De mi magunk is egy átmeneti időszakban vagyunk. Igyekszünk rátalálni arra a világra, ami igazán jellemez most minket."

Zacky: „Engem ez a mostani időszak az egészen korai éveinkre emlékeztet. És igen, vannak már kész dalok is, vagy majdnem készek. Olyan nóták, amelyek bennünket is nagyon pörgetnek."


Brooks Wackerman az új témákról, összevetve a legutóbbi album letisztultabb, szimplább megközelítésével:

„Ez az új lemez megint valami egészen más lesz. Nagyon fog különbözni az elődjétől. Szimplán csak tudom, érzem. Persze, így is tisztára Avenged Sevenfold lesz, de nagyon más, mint a Hail To The King album. Úgy gondolom, hogy egy kicsit több lesz benne a klasszikus Avenged-íz, de persze lesznek majd rajta egészen friss, eddig még nem hallott dolgok is."


 



Az új Avenged Sevenfold dobos a veterán punk rocker Bad Religionből nemrég kiszállt Brooks Wackerman lett, akiről azt mondta a bejelentés során M. Shadows énekes, hogy már Jimmy halála után is felmerült a neve, de ma is jó döntésnek tartja, hogy akkor Portnoyt választották. Ráadásul Brooks akkor elfoglalt volt a Bad Religion miatt, és talán sokan azt sem értették volna, hogy miért egy 'punk dobos' kerül a csapatba.

Ami pedig Arint illeti, vele nem sikerült hosszabb távon egy nevezőre kerülniük, és nem csupán a turnézás kapcsán derült ez ki, hanem a dalszerzés, a zenei irány terén sem. Az Avenged Sevenfoldnak számtalan különféle zenei hatása van, és nekik egy olyan dobos kell, aki hozzájuk hasonlóan sokféle zenei gyökerekkel rendelkezik, és tud alkalmazkodni mindehhez.

M. Shadows szerint a tavalyi Mayhem fesztivál után kiderült, hogy a maximális erőbedobáshoz egy váltásra van szükségük. Miután egymás között ezt átdumálták, az énekes megkereste Brooksot, hogy mit szólna mindehhez, van-e esély arra, hogy csatlakozik hozzájuk. A dobost érdekelte ez az új kihívás, és a kezdeti próbák során kiderült, hogy pont rá van szükségük.

Wackerman elismerte a podcast interjú során egy kicsit kemény ügy volt elmondani a Bad Religion tagjainak, hogy kilép és átigazol az Avengedbe, de nincs köztük harag, megértették, ami történt. Persze, ledöbbentette őket a dolog, de minden egyes taggal egyenként elbeszélgetett.




Sokan talán már nem emlékeznek rá, vagy nem is tudnak arról, hogy Brooks Wackerman annak idején nem a Bad Religionben tűnt fel, ahol 2001-ben lett Bobby Schayer utódja, hanem eredetileg a tizenéves arcokból álló metal banda, a Bad4Good dobosa volt. Egyetlen lemezük 1992-ben jelent meg Refugee címmel, és Steve Vai producerkedésével. Brooks akkor volt 15 éves.

A Bad4Good feloszlása után az Infectious Grooves, majd a Suicidal Tendencies dobosa is lett, de játszott a Judas Priest gitáros Glenn Tipton 1997-ben kiadott szólólemezén is, a Baptizm Of Fire-ön, akárcsak a 2007-es, cím nélküli Korn albumon.

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
2020. november 28. (szombat) 09:16

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos (Megadeth, ex-Soilwork), 16 év után pedig megjelent a negyedik nagylemezük is. A 2004-es Necrosis lemez utódja Edder & Bile címmel jött ki, és végig is hallgatható. Az albumon két vendég is hallható: Jeff Becerra, a legendás Possessed főnöke, valamint Kam Lee, a floridai Massacre énekese, aki az egészen korai Death-ben is dobolt és hörgött.   www.facebook.com/cadavertheband Neddo: "Dirkkel még 2014-ben találkoztam, amikor a 70000 Tons Of Metal fesztiválon a Satyriconban helyettesítette Frostot. Gyorsan kiderült, hogy hatalmas rajongója a Cadavernek, én pedig akkoriban már dolgoztam pár új dalon, amelyeket egy esetleges szólóalbumra szántam. De aztán jött az ötlet, hogy Dirkkel összehozhatnánk a Cadaver harmadik...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon

Aeromantic címmel még február végén jelentkezett egy új albummal a Soilwork énekes Björn "Speed" Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars)...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS