AVENGED SEVENFOLD - Megvan az új dobos!

Brooks már 15 évesen lemezen szerepelt, Steve Vai volt a producerük

2015. november 4. (szerda) 15:41 | utoljára módosítva: 2015. november 8. (vasárnap) 15:15

Még a nyáron derült ki, hogy váratlanul megvált Arin Ilejay dobostól az Avenged Sevenfold, igaz, jóval a bejelentés előtt, ma pedig nyilvánosságra hozták, hogy ki lett Arin utódja.


Arin Ilejay még 2011-ben szállt be a csapatba, és az ő játéka hallható a 2013 augusztusában kiadott hatodik albumon, a Hail To The King lemezen, amelyből a megjelenés hetében 159 ezer példány talált gazdára.

A Hail To The King a Billboard lista első helyén nyitott, akárcsak közvetlen elődje, a 2010-es Nightmare album. A Nightmare volt a banda első albuma az eredeti dobos, James "The Rev" Sullivan 2009 decemberében bekövetkezett halála után, azon a lemezen session-jelleggel Mike Portnoy dobolt.


Az új Avenged Sevenfold dobos a veterán punk rocker Bad Religionből nemrég kiszállt Brooks Wackerman lett, akiről azt mondta a bejelentés során M. Shadows énekes, hogy már Jimmy halála után is felmerült a neve, de ma is jó döntésnek tartja, hogy akkor Portnoyt választották. Ráadásul Brooks akkor elfoglalt volt a Bad Religion miatt, és talán sokan azt sem értették volna, hogy miért egy 'punk dobos' kerül a csapatba.

Ami pedig Arint illeti, vele nem sikerült hosszabb távon egy nevezőre kerülniük, és nem csupán a turnézás kapcsán derült ez ki, hanem a dalszerzés, a zenei irány terén sem. Az Avenged Sevenfoldnak számtalan különféle zenei hatása van, és nekik egy olyan dobos kell, aki hozzájuk hasonlóan sokféle zenei gyökerekkel rendelkezik, és tud alkalmazkodni mindehhez.

M. Shadows szerint a tavalyi Mayhem fesztivál után kiderült, hogy a maximális erőbedobáshoz egy váltásra van szükségük. Miután egymás között ezt átdumálták, az énekes megkereste Brooksot, hogy mit szólna mindehhez, van-e esély arra, hogy csatlakozik hozzájuk. A dobost érdekelte ez az új kihívás, és a kezdeti próbák során kiderült, hogy pont rá van szükségük.

Wackerman elismerte a podcast interjú során egy kicsit kemény ügy volt elmondani a Bad Religion tagjainak, hogy kilép és átigazol az Avengedbe, de nincs köztük harag, megértették, ami történt. Persze, ledöbbentette őket a dolog, de minden egyes taggal egyenként elbeszélgetett.



Sokan talán már nem emlékeznek rá, vagy nem is tudnak arról, hogy Brooks Wackerman annak idején nem a Bad Religionben tűnt fel, ahol 2001-ben lett Bobby Schayer utódja, hanem eredetileg a tizenéves arcokból álló metal banda, a Bad4Good dobosa volt. Egyetlen lemezük 1992-ben jelent meg Refugee címmel, és Steve Vai producerkedésével. Brooks akkor volt 15 éves.

A Bad4Good feloszlása után az Infectious Grooves, majd a Suicidal Tendencies dobosa is lett, de játszott a Judas Priest gitáros Glenn Tipton 1997-ben kiadott szólólemezén is, a Baptizm Of Fire-ön, akárcsak a 2007-es, cím nélküli Korn albumon.

 

Hammer TV

 
U.D.O. - Új klipes dal az októberi Game Over! lemezről: Prophecy
2021. szeptember 17. (péntek) 18:54

Game Over! címmel október 22-én jelenik majd meg az új U.D.O. album, Udo Dirkschneideréktől pedig már itt is a harmadik előzetes dal, a videoklippel kísért Prophecy. "Game Over! - A kijelentés többféle jelentést is hordoz. Egy dolog azonban biztos: a U.D.O. nem végez félmunkát, mindig beleadnak apait-anyait. A világszerte adott több száz koncert során, Oroszország és Dél-Amerika legeldugottabb helyein is játszva, a U.D.O. egy igazi egységgé, szenvedélyes zenészek és barátok konglomerátumává vált. Mindenki pontosan tudja, hogy mi a feladata, hogyan illeszkedjen a zenekar hangzásába a lehető legtökéletesebben. A Game Over! lemez összes dala jellegzetes karakterrel bír..."     www.facebook.com/udoonline U.D.O. - Prophecy (a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Kids And Guns (szöveges videó a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Metal Never Dies (a 2021-es Game Over! lemezhez)...

IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem
IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem

Máris itt van két Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta nem is...

HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"
HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"

Hobo, azaz Földes László a Facebook oldalán emlékezett meg egykori zenésztársáról, a pár nappal ezelőtt, 68 éves korában elhunyt Póka Egonról, aki 1978 és 1993 között 12 Hobo...

EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait
EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait

November 19-én jön majd ki a Bay Area thrash veterán Exodus új albuma, a Persona Non Grata, és máris itt a második előzetes dal, a szöveges videóval kísért Clickbait. Eredetileg már...

INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer
INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer

Argent Moon címmel megjelent és végig is hallgatható a négy tételes új EP a melodikus death metal egyik kiváló északi képviselőjétől, a finn Insomniumtól. Mi több, a nem éppen...

IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel
IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel

Máris meghallgatható két új Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS