PHOENIX RT - Dalpremier szöveges videóval: Durván bújj hozzám

Decemberben jelenik meg a negyedik nagylemez

2015. szeptember 16. (szerda) 07:32

Decemberben jelenik meg a csallóközcsütörtöki Phoenix Rt új nagylemeze, amelynek előzeteseként már a nyár erején bemutatták a klipes Privát Mennyország dalt, most pedig itt egy régi/új nóta, a Durván bújj hozzám, szöveges videóval.


"Decemberben jelenik meg az új lemezünk, amit Varga Zoli producerrel készítettünk el a SuperSize Productionben.

A júniusban megjelent Privát Mennyország dal után itt a második dal is, a 2013-as Nincs ellenszer lemezünkön szereplő lírai Bújj hozzám egy felpörgetett, metalositott verziója, a Durván bújj hozzám!


A szöveges videót Biró Máté és az FX Film készitette, akikkel már többször is dolgoztunk együtt.

A Nincs ellenszer megjelenése után érezhető volt, hogy közönségkedvenc lett ez a dal, így mindenképpen szerettük volna a koncerteken is tolni, de nem az eredeti verzióban, úgyhogy fogtuk és felpörgettük egy kicsit. Végül annyira megszerettük mi is, és a közönség is, hogy nem volt kérdés, hogy az új lemezen helyet kapjon ez a verzió.

Szeptember 26-án indul a 14 állomásos őszi turnénk! Mi nagyon várjuk már, hiszen az önálló bulik mellett újra koncertezünk majd a Tankcsapda, a Rómeó Vérzik vendégeként is! Az új album lemezbemutató koncertje pedig december 26-án lesz, hazai pályán, Csallóközcsütörtökben."


www.facebook.com/phoenixrt


PHOENIX RT - Durván bújj hozzám (szöveges videóval, az új album előfutára)






A Hammerworld magazin Közönségszavazásán 2015 egyik reménységének választott, egyre népszerűbb csallóközi rocktrió a nyári fesztiválfellépések alkalmával ízelítőt ad az új album dalaiból is.


A 2013-as Nincs ellenszer album megjelenése óta a banda több mint 100 koncertet adott, közben persze folyt az új dalok írása is. Jó hír a Phoenix RT. rajongók számára, hogy a srácok az idei év végére tervezik a negyedik lemez megjelenését, ennek előfutára a Privát mennyország dal.


"Az új nótánk egy nagyon pörgős punk rock szám, dallamos, fülbemászó refrénnel. A felvétel a SuperSize Productionben készült Varga Zoli közreműködésével. Már ez a tény önmagában is hatalmas előrelépés az életünkben.

Minden ember másban leli meg saját privát mennyországát. Valaki egy halastó mellett ülve vár a kapásra, valaki egy meccsen szurkolóként, a mi privát mennyországunk pedig a rock'n'roll.

A klip forgatására két helyszínen került sor. A felvételek egy része az FX Film stúdiójában készült, ezek a klip hátterében láthatók. A forgatás másik helyszíneként egy dunaszerdahelyi műszaki áruházra esett a választásunk. Izgalmas feladat volt záróra után forgatni egy elektronikai cikkeket forgalmazó boltban.

A klip külön érdekessége, hogy feltűnik benne Salamon Dia, Európa-bajnok ezüstérmes fitnessmodell is.

„Nagyon élveztük a forgatást, profi csapat gyűlt össze körülöttünk, stilist, sminkes, fodrász. Biró Mátéék (FX FILM) újfent remek munkát végeztek. Külön köszönet az Andrea Shopnak, hogy lehetővé tették a forgatást, igy egy nem szokványos helyszínen készült el az új klipünk."



PHOENIX RT - Privát mennyország (2015-ös dal és klip, az új album előfutára)





 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PSYCROPTIC - Videóval az új EP címadó dala: The Watcher Of All
2020. november 26. (csütörtök) 14:59

The Watcher Of All címmel egy új EP-vel jelentkezik holnap a technikás death metalt játszó tasmániai Psycroptic, és a két számos anyagról most már a klippel kísért címadó dallal is lehet ismerkedni. As The Kingdom Drowns címmel még 2018 novemberben jelent meg hetedik albumuk, az új nagylemez pedig 2021 közepére várható, de hogy addig se maradjunk friss nóták nélkül, ezért hozzák ki ezt a köztes EP-t. Jason Peppiatt énekes: "Az új EP-vel egyszerre folytatjuk az As The Kingdom Drowns lemez vonalát, zeneileg és szövegileg is, valamint új, feltérképezetlen területekre is eljutunk. Rettentően büszkék vagyunk erre a két dalra, tökéletes ízelítőt jelentenek a következő albumhoz, amit jelenleg rögzítünk, és ami a jövő év közepére várható."   www.facebook.com/psycroptic     PSYCROPTIC - The Watcher Of All (a 2020-as The Watcher of All EP-hez) PSYCROPTIC - A Fragile Existence (a...

SICK OF IT ALL - Egy kis karantén-zúzda: Deep State
SICK OF IT ALL - Egy kis karantén-zúzda: Deep State

Megérkezett a Sick Of It All karanténos videósorozatának hatodik és egyelőre utolsó darabja, a Deep State dal előadása. Ez a nóta a legutóbbi, Wake The Sleeping Dragon! című...

AZARATH - Dal- és klippremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Beyond The Gates Of Burning Ghats
AZARATH - Dal- és klippremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Beyond The Gates Of Burning Ghats

Saint Desecration címmel november 27-én, azaz holnap jelenik meg a Behemoth dobosaként ismert Inferno másik csapatának, a blackes death metalt nyomató lengyel Azarath új album. A 2017-es...

MEGADETH - "A Jóisten hozott minket össze Dave-vel"
MEGADETH - "A Jóisten hozott minket össze Dave-vel"

A Toddcast Podcast vendégeként a Megadeth basszusgitárosa, David Ellefson megkapta azt a kérdést is, hogy szerinte változott-e Dave Mustaine hozzáállása a zenéhez, mióta 1983-ban...

DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold
DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold

A HammerWorld magazin júliusi-augusztusi összevont számának extra CD-mellékleteként jelent meg a Divided zenekar második albuma, a Behind Your Neon Eyes. A csapat legfrissebb klipje ahhoz az...

DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church
DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church

Alchemical Warfare címmel január 15-én új albummal jelentkezik a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapata, a Dread Sovereign. A bemutatkozó anyaguk egy 2013-as EP volt,...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS