CHAOS MAGIC - Dalpremier Timo Tolkkitól és a chilei Caterinától

Július elején jön ki a debütáló album

2015. június 23. (kedd) 17:22

Július elején jelenik meg az egykori Stratovarius főnök Timo Tolkki legfrissebb projektjének bemutatkozó albuma, amelyről most egy újabb dalt ismerhetsz meg.


A Chaos Magic lemezén Tolkki mester egy chilei énekesnővel szövetkezett, Caterina Nix-szel (Cati Torrealba), aki már a tavalyi Timo Tolkki's Avalon album (Angels Of The Apocalypse) két dalában is szerepelt.


Caterina a chilei Aghonya énekesnőjeként bukkant fel a színtéren pár éve, zenekarával olyan csapatoknak nyitott, mint az After Forever, a Within Temptation és az Edguy.

"Jó néhány évvel ezelőtt Chilében találkoztam először Timo-val, amikor még a Stratovarius-szal turnézott nálunk - mondja Caterina. - Emlékszem, hogy épp egy meet-and-greet akcióra mentünk, és úgy beszélgettünk közben, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Egyfajta nagyon kedves apa-lánya barátság alakult ki köztünk, és azóta is tartottuk a kapcsolatot. Egy napon úgy döntöttem, hogy elküldöm neki a zenémet, csak hogy kikérjem a véleményét, és szerencsére őt kellemesen meglepte a muzsikám. Valójában így indult ez a sztori..."
 


CHAOS MAGIC - A Little Too Late (a 2015-ös albumról)




CHAOS MAGIC - One Drop Of Blood (a 2015-ös albumról)




CHAOS MAGIC - I'm Alive (klip a 2015-ös albumhoz)




CHAOS MAGIC - EPK a 2015-ös albumhoz








 






CHAOS MAGIC feat. TIMO TOLKKI - Chaos Magic
(07/03 - Frontiers)

01. I'm Alive
02. Dangerous Game
03. One Drop Of Blood
04. Seraphim; From The Stars
05. A Little Too Late
06. Passionflow
07. Dead Memories
08. Please Don't Tell Me
09. Right Now
10. The Point Of No Return









 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis
2020. november 24. (kedd) 07:48

Metamorphosis címmel már meghallgatható a death metalos Amorite kiadás előtt álló második albumának első dala. A hazai banda debütáló albuma még 2015-ben látott napvilágot Invisible Fire címmel, azóta egy EP-jük készült, a Final Entropy. Az új albumuk Archaic Faces Of Ecstasy címmel jön majd ki, a borítót Andkill készítette. "Közel a cél. 2017-ben úgy döntöttünk, hogy egy teljesen szabad felfogású lemezt készítünk. Rengeteg nehézség után hamarosan kezdetét veheti az ősi rituálé azoknak, akik átadják magukat az élménynek."   www.facebook.com/amoritehun   AMORITE - Metamorphosis (a 2020-as Archaic Faces Of Ecstasy album előzeteseként)        

FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket
FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket

Az új Foo Fighters album Medicine At Midnight címmel február 5-én lát majd napvilágot, a lemez felvezetéseként pedig egy 26 perces kisfilmben foglalták össze az eddigi pályájukat. Az...

GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops
GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops

Sea Savage címmel december 4-én jelenik meg az ír old school thrasher Gama Bomb hetedik albuma. A 2018-as Speed Between The Lines lemez utódjáról már a harmadik előzetessel, a szöveges...

KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence
KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence

The Absence Of Presence címmel még a nyáron jelent meg az új Kansas album, a legendás amerikai prog rockerek friss videója pedig a lemez címadó dalához készült el. A legutóbbi,...

ORIANTHI - Sajnálom
ORIANTHI - Sajnálom

Nemrég jelent meg az Alice Cooper csapatában is megfordult szőke ausztrál gitároslány, Orianthi negyedik szólólemeze, a legfrissebb klipje pedig a Sorry című dalhoz készült el. "Az...

JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"
JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"

A Let There Be Talk podcast vendégeként a Judas Priest frontembere, Rob Halford a hangjának változásáról is szót ejtett, valamint arról, hogy bármennyire is szeretné, a klasszikus...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS