TANKCSAPDA - Bakó Csaba? Ő kicsoda? Most megtudhatod!

Pénteken Oslóban játszik a Tankcsapda

2015. június 4. (csütörtök) 08:40 | utoljára módosítva: 2015. június 4. (csütörtök) 08:45

Érdekes és sok szempontból tanulságos interjú készült a Tankcsapda sajtósával, Bakó Csabával, aki lényegében a zenekar ötödik tagjának számít, ha mondjuk a turnémenedzsert, Őri Ferit számítjuk a negyedik Csapdásnak.


A rock/metal fanatikus Bakó Csabi annak idején fanzine-t készített, az egyik alapítója volt a Shock! magazinnak, de könyvet is írt a Tankcsapdáról, és a munkája ma sem csupán annyiból áll, hogy leszervez néhány interjút a Tankcsapda számára. A koncerteken fotózik, de ha kell, akár jegyet is árul. Mindezek mellett aktívan rockrádiózik ma is (FM 90 Campus Rádió és online), valamint sajtósa a debreceni Campus Fesztiválnak.


Az interjút Harangi Ditta készítette a zeneiparihivatal.hu számára.


"...A 15 éves jubileumra megjelent Tankönyv előkészületei közben annyira jó munkakapcsolatba kerültem a zenekarral, hogy egy idő után már pedzegette Tamás (Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa – a szerk.), hogy dolgozzam velük, szükségük lenne még valakire Feri (Őri Ferenc, a Tankcsapda turnémenedzsere – a szerk.) mellett, aki a sajtóval kapcsolatos teendőket látná el. Az volt a dolgom, hogy kitaláljam, hogyan, milyen csatornákon lehet kommunikálni a Tankcsapdát az emberek felé, elindult náluk egy tudatos tervezés ebben a témában is, ami eddig itthon kevés zenekarra volt jellemző.

Az elsődleges szempont az volt, a Tankcsapda maradjon meg hiteles rockzenekarnak, és ezt a képet inkább erősítse a sajtó, ne pedig rombolja. Akkor a legfontosabb feladatom a szűrés és szervezés volt. Majd közösen, együtt döntöttünk minden megjelenésben és lépésben, hogy mit vállaljanak el, hol, és mit nyilatkozzanak. Közben ott voltam minden koncerten, idővel ezzel arányosan bővültek a feladataim. A munkám része volt többek között, hogy ilyenkor a helyi médiával összehozzam a zenekart, de emellett fotóztam, jegyet árultam, amit rám osztottak abban részt vettem, és részt veszek a mai napig is. Egyfajta asszisztens lettem, de ennek még ma is a fő eleme a sajtó, a kommunikáció.

A Tankcsapda nyitott volt mindig is az új dolgok iránt, főleg ami a zenekar fejlődését segíti. Így időközben az internet adta lehetőségeket is elkezdtük komolyabban használni. Az egyértelmű volt, hogy újítani kell ezen a területen is. Nagyon érdekes, hogy a média mennyit változott, olyan irányok és átalakulások történtek, hogy sokszor újra kellett építeni kapcsolatokat, vagy csatornákat, amikről azt gondoltam, hogy ez a zenekar pályája során mindig alkalmazható lesz."


"...A 2007 utáni VIVA Tv-ben elindult egy új irány, egyre kevesebb normális zenekar fért bele a műsorstruktúrába. Szép lassan megszűntek az interaktív, viszonylag hasznos beszélgetős műsorok, amelyek adott esetben hosszú távon a zenészeknek, zenekaroknak is segítettek. Majd a szerkesztők eltűntek, sokan átmentek a média különböző területeire, például ügynökségekhez. Ezzel egy időben zajlott az MTV (Music Television) magyarországi befuttatása is, és akkor közölték velünk, hogy a Tankcsapda mostantól MTV-zenekar, még MTV Icon is, ami akár egy rang is lehetett volna, de időközben annyira lecsökkent a klipek játszása, – még rendes klippremiert sem lehetett csinálni -, hogy súlytalanná vált a zeneiparban a csatorna szerepe. Esetleg hajnalban, de minek és kinek.

Régebben egy ilyen csatorna rangot adott egy ilyen eseménynek, aztán egyik percről a másikra kihúzták a zenészek alól ezt a platformot, semmi értelme nem volt itt megjelenni, már ha rockzenekarnak egyáltalán lehetett. Erre mondhatjuk, hogy ma ezt a YouTube helyettesíti, és átvette a szerepét, de véleményem szerint, egy országosan elérhető, jó zenei csatornának, ami nem csak az aktuális trendeket futtatja, igenis lenne értelme.

Még mindig bizakodom az MTVA kezdeményezésében, hogy azzal, hogy létrehozta a Petőfi TV-t, végre képernyőre kerülhetnek azok is, akik eddig kiszorultak a kereskedelmi médiából, és itt nem csak a zenére gondolok, hanem a kultúra számos területére is. És abban is bízom, hogy a Petőfi Rádió végre nyitottabban kezeli majd az egyes zenei műfajokat, és az eddig elhanyagolt zenéket is bátrabban bevállalja. Ha már teljes körű a tájékoztatás, akkor legyen zenében is az. Ez is a közszolgálathoz tartozik. A közönség pedig eldönti szépen, hogy mi az, ami neki tetszik mi az, ami neki jó."


"Jelen állás szerint a koncertes megkeresések húsz-harminc százalékát vállaljuk el. Sok hízelgő és kecsegtető ajánlat érkezik, de a Tankcsapda nem lépi át azokat a határokat, amiket az elmúlt évek során meghúztunk. A bulvársajtó esetében átbeszéljük, hogy meddig mehetünk el, milyen nyilatkozatot lehet tenni, vagy sajtóhírt kiadni. Érkeznek 'ígéretek' is az újságíróktól (soha többé nem írnak a zenekarról, vagy innentől nagyon sokat írnak a zenekarról) – ezeknek véleményem szerint nem szabad engedni."


A teljes interjút ide kattintva olvashatod el.








 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops
2020. november 23. (hétfő) 19:08

Sea Savage címmel december 4-én jelenik meg az ír old school thrasher Gama Bomb hetedik albuma. A 2018-as Speed Between The Lines lemez utódjáról már a harmadik előzetessel, a szöveges videóval kísért Miami Supercops dallal is lehet barátkozni. A Sea Savage borítóját Graham Humphrey készítette, az anyag producere Domo Dixon volt, a keverés és a maszter pedig Zack Ohren munkája.     www.facebook.com/gamabomb     GAMA BOMB - Miami Supercops (a 2020-as Sea Savage albumhoz) GAMA BOMB - Sheer Khan (a 2020-as Sea Savage albumhoz) GAMA BOMB - Sea Savage (a 2020-as Sea Savage albumhoz) GAMA BOMB - Sea Savage (12/04 - Prosthetic Records) 01. Judo Killer 02. Sea Savage 03. Miami Supercops 04. She’s Not My Mother, Todd 05. Ironblood 06. Lords Of The Hellfire Club 07. Sheer Khan 08. Rusty Jaw 09. Monsterizer 10. Ready, Steady, Goat! 11. Electric Pentacle 12. Gone Haywire...

KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence
KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence

The Absence Of Presence címmel még a nyáron jelent meg az új Kansas album, a legendás amerikai prog rockerek friss videója pedig a lemez címadó dalához készült el. A legutóbbi,...

ORIANTHI - Sajnálom
ORIANTHI - Sajnálom

Nemrég jelent meg az Alice Cooper csapatában is megfordult szőke ausztrál gitároslány, Orianthi negyedik szólólemeze, a legfrissebb klipje pedig a Sorry című dalhoz készült el. "Az...

JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"
JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"

A Let There Be Talk podcast vendégeként a Judas Priest frontembere, Rob Halford a hangjának változásáról is szót ejtett, valamint arról, hogy bármennyire is szeretné, a klasszikus...

SLOWMESH - Videoklippel a decemberi album első dala, a címadó szám: Isolate
SLOWMESH - Videoklippel a decemberi album első dala, a címadó szám: Isolate

Isolate címmel egy klippel kísért új dal érkezett a Slowmesh zenekartól. A budapesti csapat második albuma Isolate címmel jelenik meg december 15-én, elsőként a decemberi-januári...

BLACKMORE'S NIGHT - Már két dal is meghallgatható Ritchie Blackmore-ék karácsonyi EP-jéről
BLACKMORE'S NIGHT - Már két dal is meghallgatható Ritchie Blackmore-ék karácsonyi EP-jéről

Here We Come A-Caroling címmel egy karácsonyi EP-t ad ki Ritchie Blackmore (Rainbow, ex-Deep Purple) és Candice Night közös zenekara, a Blackmore's Night. A 4 dalos EP-ről már két...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS