METAL CHURCH - 20 év után újra Mike Howe az énekes!

Még idén kijön az új stúdióalbum

2015. április 30. (csütörtök) 20:18

Most már hivatalos, ami eddig csak erősen gyanítható volt: Mike Howe énekes visszatért a Metal Church élére!

Az utóbbi négy lemezen Ronny Munro énekelt, de tavalyi távozása óta folyamatosan lehetett hallani a pletykákat, hogy a '90-es évek közepén az aktív muzsikálástól visszavonult Mike Howe visszatérhet a bandába. Mike a tavalyi év során adott interjúiban még egyáltalán nem beszélt arról, hogy újra bandázni akarna.


Mike Howe 1988-ban lett a US power Metal legenda énekese, és három kiváló album készült vele: Blessing In Disguise 1989, The Human Factor 1991, Hanging In The Balance 1993. A grunge/alter hullám azonban a Metal Church pályafutását is megakasztotta a '90-es évek közepén.



A csapat hivatalos infója szerint Kurdt Vanderhoof főnök/gitáros már korábban is igyekezett bevonni Mike-ot egy másik projektjébe, amit a Saxon dobosával, Nigel Glockerrel hozott össze, majd felkérte arra, hogy térjen vissza a Metal Church-be. Mike bele is egyezett, de az információ nyilvánosságra hozatala előtt meg akart bizonyosodni arról, hogy a készülő anyag indokolja-e a visszatérését

"Csupán nosztalgiából nem akartam visszatérni. A megfelelő indok kellett ehhez, az, hogy a legjobb anyagot hozzuk össze együtt, különben ez a lépés senkinek nem éri meg, különösen nem a rajongóknak."

A hírek szerint a végeredmény klasszikus Howe-érás Metal Church anyag lett, egyszerre súlyos és dallamos, legalábbis ezt mondja Kurdt, aki azt is hozzáteszi, hogy Mike ugyanolyan jól énekel, mint 20 éve, és hogy egy igazán epikus lemezre számíthatunk.

Jeff Plate dobos: "Mike Howe az EGYETLEN énekes a Metal Church számára. Teljes megbecsülés és tisztelet övezi. Most eljuttathatjuk a bandát egy új szintre!"

Az új lemez munkálatai jelenleg is folynak, és még idén ki is jön az album a Rat Pak Recordsnál.

Metal Church: Mike Howe énekes, Kurdt Vanderhoof gitáros, Jeff Plate dobos, Steve Unger basszer és Rick VanZandt gitáros.


www.facebook.com/OfficialMetalChurch
 


METAL CHURCH - Date With Poverty (az 1991-es The Human Factor albumhoz)
 

 

Hammer TV

 
DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline
2021. szeptember 25. (szombat) 11:12

14 év után adta ki második albumát 2020 elején a Dawn Of Solace, a Wolfheart-főnök Tuomas Saukkonen szólóprojektje, de a folytatásra nem kell ennyit várni. A sötét hangulatú, melankolikus doom vonalat képviselő Dawn Of Solace harmadik albuma november 12-én jön majd ki Flames Of Perdition címmel, második előzetesként pedig itt a klippel kísért Skyline dal. A Skyline dalban a Kaunis Kuolematon frontembere, Mikko Heikkilä közreműködik. "Biztos vagyok abban, hogy valamilyen szinten mindenki ismeri azt a súlyos érzést, amely minden nappal csak növekedni látszik. A hajnal előtti sötétség olyan, mint egy menedék, egy ideig még elrejt a káosz elől, aztán a hajnal felgyújtja a 'skyline'-t és visszaránt a hideg fehér fénybe."   www.facebook.com/dawnofsolace DAWN OF SOLACE - Skyline (a 2021-es Flames Of Perdition albumhoz) DAWN OF SOLACE - White Noise (a 2021-es Flames Of Perdition albumhoz)...

EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától
EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától

The Persistence Of Memory címmel november 5-én érkezik az új lemez a Rammstein gitárosának Emigrate projektjétől. Richard Z. Kruspe másik bandájának legutóbbi albuma a 2018-as A Million...

NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human
NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human

Itt az első Northtale dal az új énekessel! A power metal bandában az ex-Twilight Force énekes, Christian Eriksson utódja a brazil Guilherme Hirose (Traumer) lett, a november 12-én...

THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl
THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl

Motorheart címmel november 19-én jelenik meg a Justin Hawkins énekes vezette brit hard rocker The Darkness hetedik albuma, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Jussy's Girl dallal...

THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól
THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól

Horváth Martina énekesnőt ismerheted a Niburtából, a Ghymesből, a Thy Catafalque lemezeiről is, de az Agregator egyik dalában is vendégeskedettt, a legfrissebb formciója pedig egy...

PARADOX - Albumpremier a thrash veteránoktól: Heresy II - End Of A Legend
PARADOX - Albumpremier a thrash veteránoktól: Heresy II - End Of A Legend

Megjelent és végig is hallgatható a komplex thrash/power vonalas Paradox új albuma, a Heresy II. Charly Steinhauer a Heresy II - End Of A Legend című konceptanyagot Christian Münzner...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS