OSSIAN - Újabb dalpremier, megjelent a Lélekerő album

Délután 4-től dedikálás a Liquid Rockban Budapesten

2015. április 13. (hétfő) 13:28

Lélekerő címmel a mai napon megjelent az Ossian új albuma, az első lemez, amit már a tavaly óta érvényes  négyes felállásban (Paksi Endre énekes, Rubcsics Ricsi gitáros, Erdélyi Krisztián basszusgitáros és Kálozi Gergely dobos) rögzített a zenekar.


A Lélekerő album megjelenéséhez egy dedikálás is kapcsolódik, ez is ma lesz, délután 4-től a budapesti Liquid Rock-ban (Bp., Rákóczi út 10).



A Behemoth címlapos áprilisi HammerWorld magazinban nemcsak ismertetőt találsz az új lemezről, de elolvashatod a Paksi Endrével készült interjúnkat is.

Most pedig még egy szöveges videóval kísért új dallal ismerkedhetsz meg, ennek A Barát a címe.


Természetesen lesz nagyszabású lemezbemutató buli is, május 24-én a 6000 fős Barba Negra Track szabadtéri színpadán -
a koncert Facebook oldala.


www.facebook.com/OssianOfficial


 



OSSIAN - A Barát (szöveges videó a 2015-ös Lélekerő albumhoz)





OSSIAN - Egyszerűen (szöveges videó a 2015-ös Lélekerő albumhoz)




OSSIAN - Ahányszor látlak (szöveges videó a 2015-ös Lélekerő albumhoz)




OSSIAN - Előzetes a 2015-ös Lélekerő albumhoz









OSSIAN - Lélekerő
(04/13 - Hammer)

01. Hajt a szív
02. A Barát
03. Ahányszor látlak
04. Egyszerűen
05. Lélekerő
06. Visszajövök
07. Hiába szép
08. Születésnap
09. Búcsú
10. Üzenet
11. Mind itt vagyunk
















 

Hammer TV

 
U.D.O. - Új klipes dal az októberi Game Over! lemezről: Prophecy
2021. szeptember 17. (péntek) 18:54

Game Over! címmel október 22-én jelenik majd meg az új U.D.O. album, Udo Dirkschneideréktől pedig már itt is a harmadik előzetes dal, a videoklippel kísért Prophecy. "Game Over! - A kijelentés többféle jelentést is hordoz. Egy dolog azonban biztos: a U.D.O. nem végez félmunkát, mindig beleadnak apait-anyait. A világszerte adott több száz koncert során, Oroszország és Dél-Amerika legeldugottabb helyein is játszva, a U.D.O. egy igazi egységgé, szenvedélyes zenészek és barátok konglomerátumává vált. Mindenki pontosan tudja, hogy mi a feladata, hogyan illeszkedjen a zenekar hangzásába a lehető legtökéletesebben. A Game Over! lemez összes dala jellegzetes karakterrel bír..."     www.facebook.com/udoonline U.D.O. - Prophecy (a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Kids And Guns (szöveges videó a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Metal Never Dies (a 2021-es Game Over! lemezhez)...

IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem
IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem

Máris itt van két Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta nem is...

HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"
HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"

Hobo, azaz Földes László a Facebook oldalán emlékezett meg egykori zenésztársáról, a pár nappal ezelőtt, 68 éves korában elhunyt Póka Egonról, aki 1978 és 1993 között 12 Hobo...

EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait
EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait

November 19-én jön majd ki a Bay Area thrash veterán Exodus új albuma, a Persona Non Grata, és máris itt a második előzetes dal, a szöveges videóval kísért Clickbait. Eredetileg már...

INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer
INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer

Argent Moon címmel megjelent és végig is hallgatható a négy tételes új EP a melodikus death metal egyik kiváló északi képviselőjétől, a finn Insomniumtól. Mi több, a nem éppen...

IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel
IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel

Máris meghallgatható két új Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS