MOBILMÁNIA - Április 13-ig kedvezményes, "early bird" jegyek a Barbás záróbulira

Vendégként Vikidál Gyula is fellép velük

2015. április 5. (vasárnap) 06:04 | utoljára módosítva: 2015. április 5. (vasárnap) 06:33

Már javában tart a Mobilmánia tavaszi turnéja, amely a novemberben megjelent új albumhoz, a Fénypokolhoz kapcsolódik. A koncerteken egy különleges vendég, Vikidál Gyula is fellép a zenekarral, a turné záró állomása pedig május 9-én lesz a Barba Negra Music Clubban.


Április 13-ig kedvezményes, "early bird" jegy kapható a bulira, amelynek ára mindössze 1300 Ft. Később 1800 Ft lesz az elővételes beugró, a helyszínen pedig majd 2300 Ft-ért lehet jegyet vásárolni.


Két vendégzenekara is lesz Zefiéknek a Barba Negrában, a Code Civil és a Bermuda Rock Band.

A koncert Facebook oldala

www.facebook.com/mobilmaniaofficial

www.mobilmania.rockband.hu




 


A Zeffer András vezette Mobilmánia tavaly október végén jelentkezett a Fénypokol című harmadik stúdiólemezével. A Vagyunk és maradunk még című legutóbbi koncertkiadványuk megjelenése után alapos vérfrissítésen esett át a Mobilmánia, hiszen a három 'öreg' rocker legenda – Zeffer András, Kékesi Bajnok László, Donászy Tibor – mellé három fiatal tehetség érkezett: Molnár Péter 'Stula' énekes, valamint két gitáros, Kispál Balázs és Csintalan Márk. A csapat egy méregerős stúdiólemezzel örvendeztette meg a rajongóit.



MOBILMÁNIA Fénypokol (a 2014-es album)





A tavaszi Mobilmánia turné hátralevő állomásai:
04.11. Győr
04.18. Kaposvár
04.25. Szolnok
04.30. Veszprém
05.09. Budapest, Barba Negra Music Club



Hammer TV

 
DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline
2021. szeptember 25. (szombat) 11:12

14 év után adta ki második albumát 2020 elején a Dawn Of Solace, a Wolfheart-főnök Tuomas Saukkonen szólóprojektje, de a folytatásra nem kell ennyit várni. A sötét hangulatú, melankolikus doom vonalat képviselő Dawn Of Solace harmadik albuma november 12-én jön majd ki Flames Of Perdition címmel, második előzetesként pedig itt a klippel kísért Skyline dal. A Skyline dalban a Kaunis Kuolematon frontembere, Mikko Heikkilä közreműködik. "Biztos vagyok abban, hogy valamilyen szinten mindenki ismeri azt a súlyos érzést, amely minden nappal csak növekedni látszik. A hajnal előtti sötétség olyan, mint egy menedék, egy ideig még elrejt a káosz elől, aztán a hajnal felgyújtja a 'skyline'-t és visszaránt a hideg fehér fénybe."   www.facebook.com/dawnofsolace DAWN OF SOLACE - Skyline (a 2021-es Flames Of Perdition albumhoz) DAWN OF SOLACE - White Noise (a 2021-es Flames Of Perdition albumhoz)...

EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától
EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától

The Persistence Of Memory címmel november 5-én érkezik az új lemez a Rammstein gitárosának Emigrate projektjétől. Richard Z. Kruspe másik bandájának legutóbbi albuma a 2018-as A Million...

NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human
NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human

Itt az első Northtale dal az új énekessel! A power metal bandában az ex-Twilight Force énekes, Christian Eriksson utódja a brazil Guilherme Hirose (Traumer) lett, a november 12-én...

THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl
THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl

Motorheart címmel november 19-én jelenik meg a Justin Hawkins énekes vezette brit hard rocker The Darkness hetedik albuma, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Jussy's Girl dallal...

THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól
THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól

Horváth Martina énekesnőt ismerheted a Niburtából, a Ghymesből, a Thy Catafalque lemezeiről is, de az Agregator egyik dalában is vendégeskedettt, a legfrissebb formciója pedig egy...

PARADOX - Albumpremier a thrash veteránoktól: Heresy II - End Of A Legend
PARADOX - Albumpremier a thrash veteránoktól: Heresy II - End Of A Legend

Megjelent és végig is hallgatható a komplex thrash/power vonalas Paradox új albuma, a Heresy II. Charly Steinhauer a Heresy II - End Of A Legend című konceptanyagot Christian Münzner...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS