SLIPKNOT - Ezt látjuk majd pár óra múlva

Ma este a Budapest Arénában

2015. február 5. (csütörtök) 16:19 | utoljára módosítva: 2015. február 5. (csütörtök) 16:25

Már csak pár óra van hátra a Budapest Arénában ma megrendezésre kerülő Slipknot koncertig, ahol a King 810 lesz a nyitóbanda.


Arról, hogy pontosan mi is vár ránk, elég precíz képet kaphatunk az alábbi, 25 perces koncertfelvételből, ami három napja került rögzítésre Luxemburgban.


"A Slipknot a február 5-i budapesti koncertjére is a legnagyobb felhajtással érkezik, a szervező Live Nation közleménye szerint a színpadépítés során '65 magyar segít majd a produkciónak'.

'Az 5 kamion, 9 busz és 3 furgonnal szállított felszerelés a koncert technikai cucca mellett egy saját konyhát is tartalmaz, ugyanis a csapattal egy szakács is utazik a turnén, aki minden városban maga főz a teljes stábra. A Slipknot tagjai a zenekari öltöző mellé egy külön próbahelységet is kérnek a színfalak mögött, ahol bemelegíthetnek és némi örömzenéléssel turbózzák fel magukat a színpadra lépésük előtt, valamint természetesen széles sávú internetet is biztosítanak számukra – így remélhetően közösségi oldalaikon keresztül mi is bepillantást nyerhetünk az előkészületekbe.

A koncertről nem lehet sem audió-, sem videó felvételt készíteni, illetve a bejáratoknál kiszűrik a professzionális fényképezőgépeket, üvegeket, palackokat, lézerpontozókat, láncokat és boxereket, amelyeket szintén nem lehet a koncertre bevinni.

A tervek szerint 19h-kor nyílnak majd az Aréna kapui, este 8-kor lép színpadra a King 810, a Slipknot pedig 21.20 körül kezdi a koncertjét."
 



SLIPKNOT - Live 2015 (Rockhal, Luxemburg, 15/02/02)





SLIPKNOT - Knotfest 2014 (1. nap - teljes koncert)




SLIPKNOT - Knotfest 2014 (2. nap - teljes koncert)

 

Hammer TV

 
U.D.O. - Új klipes dal az októberi Game Over! lemezről: Prophecy
2021. szeptember 17. (péntek) 18:54

Game Over! címmel október 22-én jelenik majd meg az új U.D.O. album, Udo Dirkschneideréktől pedig már itt is a harmadik előzetes dal, a videoklippel kísért Prophecy. "Game Over! - A kijelentés többféle jelentést is hordoz. Egy dolog azonban biztos: a U.D.O. nem végez félmunkát, mindig beleadnak apait-anyait. A világszerte adott több száz koncert során, Oroszország és Dél-Amerika legeldugottabb helyein is játszva, a U.D.O. egy igazi egységgé, szenvedélyes zenészek és barátok konglomerátumává vált. Mindenki pontosan tudja, hogy mi a feladata, hogyan illeszkedjen a zenekar hangzásába a lehető legtökéletesebben. A Game Over! lemez összes dala jellegzetes karakterrel bír..."     www.facebook.com/udoonline U.D.O. - Prophecy (a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Kids And Guns (szöveges videó a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Metal Never Dies (a 2021-es Game Over! lemezhez)...

IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem
IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem

Máris itt van két Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta nem is...

HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"
HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"

Hobo, azaz Földes László a Facebook oldalán emlékezett meg egykori zenésztársáról, a pár nappal ezelőtt, 68 éves korában elhunyt Póka Egonról, aki 1978 és 1993 között 12 Hobo...

EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait
EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait

November 19-én jön majd ki a Bay Area thrash veterán Exodus új albuma, a Persona Non Grata, és máris itt a második előzetes dal, a szöveges videóval kísért Clickbait. Eredetileg már...

INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer
INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer

Argent Moon címmel megjelent és végig is hallgatható a négy tételes új EP a melodikus death metal egyik kiváló északi képviselőjétől, a finn Insomniumtól. Mi több, a nem éppen...

IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel
IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel

Máris meghallgatható két új Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS