ZOLI BAND - Petőfi-átdolgozás Téglás Zolitól: Kocsmárosné

Az Ignite-tal 2015 elején két koncertet is ad Zoli Budapesten

2014. december 18. (csütörtök) 04:01

Két klubkoncertet ad 2015 elején Budapesten a Téglás Zoli vezette Ignite, akik javában dolgoznak a régóta várt és 2015 első felében biztosan megjelenő új albumukon.


Most azonban egy friss Zoli Band dalt mutathatunk be, a Falu végén kurta kocsma című Petőfi-vers átdolgozott szövegére épülő akusztikus Kocsmárosnét, amelynek felvételei egyrészt Los Angelesben, másrészt Magyar Rádió 8-as stúdiójában készültek. (Fotó: Nagy Anita)

"...A választásom azért esett erre a műre, mert a nagynéném, Erzsó kocsmárosné volt Veresegyházon a férjével, Feri bácsival - mondta a dal kapcsán Téglás Zoli a divány.hu-nak. - Ez a vers olyan, mintha róluk szólna, mert ott is reggel ötkor még könyörögtek neki, hogy 'Erzsike, aranyvirágom, adjál még egy italt!', ő meg mindig azt mondta 'Húzzál innen, menjél haza!' úgyhogy ez a dal róla szól. Mint a Falu című dal, az is arról szól hogy vidékről jöttem."

Zoli Band: Téglás Zoli énekes, Paul Ill: basszusgitáros, Randy Ray Mitchell elektromos & slide gitáros, Reinder Oldenburger akusztikus gitáros, Dan Potruch dobos.


Zoli hivatalos Facebook oldala:
www.facebook.com/teglaszoliofficial



ZOLI BAND - Kocsmárosné



Az Ignite január 31-én a Barba Negrában játszik, február 1-jén pedig az A38-on lép fel egy különleges akusztikus programmal.

Az Ignite sokszor játszott már Magyarországon, legutóbb idén nyáron a székesfehérvári FEZEN-en. Január legvégén három-négy számot eljátszanak a jövőre megjelenő új albumukról, másnap pedig az akusztikus műsorukat adják elő.

"Akusztikus koncerteket alapvetően a Zoli Band projektemmel adunk, de a srácoknak az Ignite buli után vissza kell menniük Amerikába, én viszont itt maradok, és turnézni megyek a Zoli Banddel, játszunk például Kolozsváron is."

A két koncertre külön-külön is kaphatók jegyek, de 6500 Ft-ért kombinált belépő is kapható, ami mindkét bulira érvényes.



Ignite a Barbában - Facebook oldal


Ignite akusztikus buli az A38 Hajón - Facebook oldal

www.facebook.com/igniteband


IGNITE - Falu (demóverzióban az új dal)


 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold
2020. november 25. (szerda) 15:26

A HammerWorld magazin júliusi-augusztusi összevont számának extra CD-mellékleteként jelent meg a Divided zenekar második albuma, a Behind Your Neon Eyes. A csapat legfrissebb klipje ahhoz az Until The Stars Turn Cold dalhoz született meg, amelyben a Pyogenesis éléről ismert Flo V. Schwarz énekes a vendégük. "Kietlen pusztaság… A XXVIII. századi szmog már pár hónappal az utolsó telepesek eltűnése után elviselhetőbb lett, ám mikor a Divided és a stáb feltűnt a kihalt bolygón, addigra teljesen újjászületett az atmoszféra. A természet visszakövetelte azt, ami régen az övé volt... Az épületek falain repkény táncolt, a kerítéseket göcsörtös faágak ejtették foglyul, még az utolsó atomvillanáskor szoborrá dermedt belvárosi kisnyugdíjasokra is mohatelepek kúsztak fel mohón. Mert ez történt... A nap kihűl, az emberiség már szerteszét szóródott a galaxisban, mint egy gyermekláncfű gaz magjai...      ...

DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church
DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church

Alchemical Warfare címmel január 15-én új albummal jelentkezik a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapata, a Dread Sovereign. A bemutatkozó anyaguk egy 2013-as EP volt,...

AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis
AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis

Metamorphosis címmel már meghallgatható a death metalos Amorite kiadás előtt álló második albumának első dala. A hazai banda debütáló albuma még 2015-ben látott napvilágot...

FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket
FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket

Az új Foo Fighters album Medicine At Midnight címmel február 5-én lát majd napvilágot, a lemez felvezetéseként pedig egy 26 perces kisfilmben foglalták össze az eddigi pályájukat. Az...

GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops
GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops

Sea Savage címmel december 4-én jelenik meg az ír old school thrasher Gama Bomb hetedik albuma. A 2018-as Speed Between The Lines lemez utódjáról már a harmadik előzetessel, a szöveges...

KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence
KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence

The Absence Of Presence címmel még a nyáron jelent meg az új Kansas album, a legendás amerikai prog rockerek friss videója pedig a lemez címadó dalához készült el. A legutóbbi,...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS