HEGYALJA 2015 - Lesz fesztivál, de lehet hogy más néven

Július közepe lenne az időpont

2014. november 28. (péntek) 14:39

Egy év kihagyás után, 2015-ben ismét lesz Hegyalja fesztivál, bár elképzelhető, hogy más néven fut majd a rendezvány - legalábbis ez olvasható a hegyalja.info oldalon.


"Újra lesz Hegyalja Fesztivál. Nyár közepén visszatér a buli a tokaji Tisza-partra. Egy év szünet után 2015-ben újra megtartják a Hegyalja Fesztivált. A rendezvény várhatóan július 16. és 19. között lesz a korábbi, Tisza-parti helyszínen.

Nem várt károkat okozott a Hegyalja Fesztivál idei kiesése az idegenforgalomból élőknek Tokajban. A hivatalosan ugyan négynapos rendezvény legalább egy hetes, magas számú vendégforgalmat jelentett a szállásadóknak, a városban ilyenkor már hónapokkal előre foglalt volt minden szálláshely. Nemcsak a szállásadók jártak jól azonban a fesztivállal, a vendéglátósok és kereskedők közül is sokan „visszasírják” azt az egy hetet, amit a Hegyalja vitt a városnak.

A buli ebben az évben ünnepelte volna tizenötödik születésnapját, a szervezők tavaly karácsonykor még ingyenesnek hirdették. Több hónapos hallgatás után azonban tavasz elején azt közölték, hogy „a területen folytatott és tervezett munkálatok következtében az idei Hegy' elmarad.” Munkálatok valójában nem történtek ott azóta sem, az elmaradás okáról pedig Májer János, Tokaj előző polgármestere azt mondta, hogy az állami támogatás hiánya miatt nem rendezik meg a fesztivált. Helyette a városban akkor még egy olyan programsorozat szervezéséről szóltak, ami ellensúlyozná a kieső bevételek egy részét, de az sem valósult meg.

Az egykori Hegyalja Fesztivál - ha marad egyáltalán ez a neve - újjászervezéséről csütörtökön, a tokaji önkormányzat ülésén beszéltek a képviselők. Posta György polgármester azt mondta, hogy a leendő szervezők már felvették a kapcsolatot Rakamazzal (hivatalosan a szabolcsi városhoz tartozik a fesztiválnak otthont adó terület) és az előkészületek is nagy erőkkel zajlanak..."

A teljes cikkhez kattints ide!
 

Hammer TV

 
OZZY OSBOURNE - Újabb komoly műtét vár a legendás énekesre
2021. szeptember 16. (csütörtök) 05:21

A Daily Mailnek adott friss interjújában Sharon Osbourne arról is beszámolt, hogy a férje, Ozzy Osbourne egy komoly műtétre készül, mert orvosolni kell a 2019-es esését követő nyak- és gerincproblémáit. Többek között ezek a sérülések akadályozták meg Ozzyt abban, hogy még a járvány előtt turnéra indulhasson 2019-ben. A legendás énekes már nagyon szeretne újra a közönség elé állni. "A legjobban azért izgulok, hogy a férjem újra színpadra állhasson. Ezért imádkozom." Ozzy Osbourne tizenkettedik szólóalbuma, a 2020 februárjában kiadott Ordinary Man a napokban aranylemez lett, miután több mint félmillió példány kelt el belőle az USA-ban. A lemezen számos neves vendég is közreműködött, például Elton John, Post Malone, Slash, Tom Morello, akárcsak a Red Hot Chili Peppers dobosa, Chad Smith és a Guns N' Roses-ból Duff McKagan is feltűnt a lemezen.   Ozzy már dolgozik az Ordinary Man utódján,...

SKILLET - Januárban jön az új album, klippel az első dal: Surviving The Game
SKILLET - Januárban jön az új album, klippel az első dal: Surviving The Game

Dominion címmel január 14-én jelenik meg az új Skillet album, a 2019-es Victorious lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért Surviving The Game dallal lehet ismerkedni. Az...

CRADLE OF FILTH - Új dal az októberi albumról: Necromantic Fantasies
CRADLE OF FILTH - Új dal az októberi albumról: Necromantic Fantasies

Existence Is Futile címmel október 22-én jelenik meg az új Cradle Of Filth album, a 2017-es Cryptoriana - The Seductiveness of Decay lemez utódja. Ismerkedj meg a második első előzetes...

THULCANDRA - Hat év után új album jön, klippel az első dal: Funeral Pyre
THULCANDRA - Hat év után új album jön, klippel az első dal: Funeral Pyre

A Dying Wish címmel október 29-én jelenik meg a melodikus black/death vonalas Thulcandra negyedik nagylemeze, a 2015 elején kiadott Ascension Lost album utódja, első előzetesként pedig már...

MONOLORD - Jön a svéd doom/stoner trió új albuma, klippel az első dal: The Weary
MONOLORD - Jön a svéd doom/stoner trió új albuma, klippel az első dal: The Weary

Your Time To Shine címmel október 29-én jelenik meg doom/stoner vonalas svéd Monolord trió ötödik albuma, a 2019-es No Comfort lemez utódja. Az öt tételes, de 39 perc játékidejű új...

TWELVE FOOT NINJA - Videoklip a közös dalukhoz a Jinjer énekesnőjével: Over And Out
TWELVE FOOT NINJA - Videoklip a közös dalukhoz a Jinjer énekesnőjével: Over And Out

Vengeance címmel október 15-én jelenik meg az ausztrál Twelve Foot Ninja harmadik albuma, a 2016-os Outlier lemez utódja, harmadik előzetesként pedig az Over And Out dalt tették közzé,...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS