AC/DC - Phil Rudd dobost letartóztatták!

Angusék biztosan nem ilyen promót szántak az új albumnak

2014. november 6. (csütörtök) 06:54 | utoljára módosítva: 2014. november 6. (csütörtök) 07:07

Az új-zélandi Taurangában letartóztatták az AC/DC 60 éves dobosát, Phil Ruddot, akit még aznap délután bíróság elé is állítottak.


A friss hírek szerint azzal vádolják, hogy gyilkosság elkövetésére igyekezett rávenni valakit, de fenyegetőzött is gyilkossággal, és még drogokkal összefüggésben is indult ellene eljárás.


A helyi rendőrség elsőként csak annyit közölt a sajtóval, hogy őrizetbe vettek egy 60 éves férfit, akinek a házát már korábban átkutatták. A helyszínen metamfetamint és marihuanát is találtak.


Még aznap délután bíróság elé is állították a zenészt, aki ártatlannak vallotta magát. Végül óvadék ellenében  szabadon bocsátották, de november 27-én ismét bíróság elé kell állnia. Ha Phil Ruddot bűnösnek találják, akár 10 évet letöltendőt is kaphat. Állítólag még szeptemberben akart felbérelni egy bérgyilkost, hogy két embert eltegyen láb alól.

Phil Rudd már néhány éve Zaurangában él, ahol 2010-ben el is ítélték marihuána birtoklása miatt, de később eltekintettek attól, hogy leülje a büntetést, különben nem tudta volna folytatni a turnézást az AC/DC-vel. A dobos pár hónappal ezelőtt adta ki Head Job című első szólólemezét.



PHIL RUDD - A helyi híradás - videóriport






November végén jön ki az új A/DC album, a Rock Or Bust, de Phil Rudd a londoni klipforgatásról és a fotózásról is hiányzott.


Azt sajnos tudjuk, hogy Malcolm Young gitáros a demenciája (aggkori szenilitása) miatt már a lemez munkálataiban sem tudott részt venni. Phil Rudd pedig a nem hivatalos hírek szerint halaszthatatlan családi ügyei miatt nem lehetett ott az október elején lezajlott forgatáson, amikor is két dalhoz, a címadóhoz és az elsőként közzétett Play Ball-hoz készített klipet a legendás csapat. A helyére Bob Richards ugrott be, aki korábban a Shogunban játszott, de zenélt Adrian Smith (Iron Maiden) oldalán.

Angus mellett az unokaöccse, az AC/DC-ben már a '80-as évek második felében is kisegítő Stevie Young látható, aki az új albumon Malcolm helyett játszott és aki a turnén is részt vesz majd. Malcolmról további infó itt található.

Az új AC/DC album Európa legtöbb részén november 28-án jelenik meg, az USA-ban pár nappal később.

A 11 dalos Rock Or Bust album felvétele Vancouverben zajlott Brendan O'Brien producerrel.



AC/DC - Play Ball (a 2014-es Rock Or Bust lemezről)




PHIL RUDD - Repo Man (a 2014-es Head Job szólóalbumhoz)

 



A héten megjelenő novemberi HammerWorld címlapja



 



 

 


AC/DC - Rock Or Bust
(11/28 - Albert/Columbia)

01. Rock Or Bust
02. Play Ball
03. Rock The Blues Away
04. Miss Adventure
05. Dogs Of War
06. Got Some Rock & Roll Thunder
07. Hard Times
08. Baptism By Fire
09. Rock The House
10. Sweet Candy
11. Emission Control









 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
VAN CANTO - Klipes Amon Amarth átirat a szájgitáros zenekartól: Raise Your Horns
2021. május 11. (kedd) 18:34

To The Power Of Eight címmel június 4-én jelenik meg a metalt gitárok nélkül, 'a capella' formában játszó Van Canto zenekar nyolcadik albuma, a 2018-as Trust In Rust lemez utódja, amelynek második előzetese egy Amon Amarth átirat, a klippel kísért Raise Your Horns. Az új lemezen összesen négy feldolgozás lesz, az Amon Amarth mellett Queen, AC/DC és Iron Maiden nótákat is rögzített a csapat. "A Raise Your Horns egy igazán különleges feldolgozás számunkra. Most először volt dolgunk egy olyan dallal, amelyben az énekhang következetesen mély, hörgős tartományban helyezkedik el. Hagen itt átvette a fő éneket, Inga magas, szinte orkesztrális hangsúlyokat tett oda, Sly pedig Jannal együtt hozta a kórust. Ez egy olyan nóta, ahol egy 'igazi' riff  mutatja az utat, ami rengeteg rakkatakkát és basszuséneklést eredményezett. Nagyszerű szerzemény ez az Amon Amarth-tól, örömmel hajtunk fejet előttük."  ...

CRYPTA - Dalpremier a Nervosából kilépett lányok új death metal bandájától: Starvation
CRYPTA - Dalpremier a Nervosából kilépett lányok új death metal bandájától: Starvation

Fernanda Lira basszer/énekesnő és Luana Dametto dobos egy éve szállt ki a brazil thrasher Nervosából, nem sokkal később pedig be is jelentették az új csapatukat. A Crypta névre...

TIMO TOLKKI'S AVALON - Új dal és klip a júniusi albumról: The Fire And The Sinner
TIMO TOLKKI'S AVALON - Új dal és klip a júniusi albumról: The Fire And The Sinner

The Enigma Birth címmel június 18-án lát majd napvilágot az egykori Stratovarius vezér, a gitáros Timo Tolkki 2012-ben elindított Avalon projektjének negyedik albuma. A 2019-es Return To...

SABATON - Hivatalos klip a meglepetés dalhoz: Defence Of Moscow
SABATON - Hivatalos klip a meglepetés dalhoz: Defence Of Moscow

Defence Of Moscow címmel pár napja egy új felvétellel jelentkezett a csatametalos svéd Sabaton, most pedig már a nóta hivatalos klipje is megérkezett. "Május 9-ét Oroszországban a...

LORD - Hat év után elbúcsúztak Beke Márk billentyűstől
LORD - Hat év után elbúcsúztak Beke Márk billentyűstől

A Facebook-oldalán jelentette be a Lord zenekar, hogy a továbbiakban már nem Beke Márk a billentyűsük. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz a 2015-ben érkezett Márk utódja. "Kedves...

TILL LINDEMANN - A Rammstein énekesének új klipjét a szentpétervári Ermitázsban forgatták
TILL LINDEMANN - A Rammstein énekesének új klipjét a szentpétervári Ermitázsban forgatták

Любимый город (Kedvenc város) címmel pár hete bemutattunk egy orosz nyelvű új dalt Till Lindemannról, a Rammstein énekestől. A nótához most egy újabb videoklip született,...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS