ANTHRAX - Előzetes a chilei koncert DVD-ből

Szeptember közepén jön ki a Chile On Hell

2014. augusztus 17. (vasárnap) 10:28 | utoljára módosítva: 2014. augusztus 17. (vasárnap) 10:33

Szeptember 16-án jelenik meg az Anthrax új koncert DVD-je (Blu-ray verzió is lesz), a Chile On Hell, amelynek anyagát 2013. május 10-én rögzítették Santiagóban, Chile fővárosában.


Az 5.1-es surround hanggal felvett DVD előzetesét máris megnézheted.



"Azt nem tudtuk előre, hogy milyen lesz a bulink, az ilyesmit sosem tudhatja előre az ember - mondja Scott Ian a DVD kapcsán. - A DVD felvételeknél is mindig így van ez. Az egyetlen dolog, amire garantáltan számíthattunk Chilében, az az volt, hogy a közönség óriási lesz. Ezért is esett a választásunk Chilére. Az utóbbi időben, amikor csak Santiagóban játszottunk, mindig hihetetlen volt a hangulat. Tudtuk is, hogy ha a Worship Music turnéról kiadunk egy DVD-t, azt Chilében kell rögzítenünk.

Nem adtunk ki túl sok DVD-t vagy koncertvideót. Készítettünk egyet 1987-ben, aztán ott volt a Live Noise a '90-es évek elején, majd kijött egy a reunuion turnéról is, a 2000-es évek derekáról. Szóval, ez a negyedik ilyen anyagunk és messze ez mutatja a legjobban, hogy milyenek vagyunk a színpadon. Azt persze semmi sem helyettesítheti, amikor ott vagy a bulin, amikor átéled az élményt, de ha ezt majd feltekered a nappalidban, szinte ott lehetsz a koncerten. Elcsípték az energiát a kamerák és a mikrofonok. Elégedett vagyok vele. Szerintem hűen tükrözi, hogy koncertbandaként mit is nyújtunk."



ANTHRAX - Előzetes a 2014-es Chile On Hell DVD-hez


 



A chilei közönségről:

"Szimplán arról van szó, hogy ez számukra fontosabb. Ahogy vannak emberek akik szenvedélyesebbek, ha mondjuk zenéről, ételről, filmekről, bármiről van szó. Ez azért van, mert keményebben meg kell dolgozniuk érte, egy kicsit többet kell izzadniuk miatta. Azt próbálom ezzel mondani, hogy Dél-Amerikában az emberek nem keresnek annyit, mint mondjuk az amerikaiak. Nincs is náluk annyi koncert, mint egy New York jellegű városban. Nem az van, hogy tudod az adott bandáról, hogy háromszor is érintik a városodat a turnéjuk során. Dél-Amerikába csak néhány évente jutnak el a zenekarok.

Ezek az emberek előre spórolnak, hogy láthassák az Anthraxet - pedig a jegyáraink még csak nem is olyan drágák. Mégis megeshet, hogy egy havi keresetük is rámegy a jegyre. És ez számomra azt jelzi, hogy mennyire szenvedélyesek. Képesek egyhavi bérüket kiadni azért, hogy lássanak egy metal bulit. Tehát többet gürcölnek érte. És ezért is van az, hogy amikor eljutnak egy ilyen koncertre, akkor mindent kiadnak magukból. Ezért szabadul fel akkora energia ezeken a bulikon."
 






ANTHRAX - Chile On Hell (DVD, Blu-ray)
(09/16 - Megaforce)

01. Among The Living
02. Caught In A Mosh
03. I Am The Law
04. Efilnikufesin (N.F.L.)
05. A Skeleton In The Closet
06. March Of The S.O.D. (S.O.D.)
07. In The End
08. Deathrider
09. T.N.T. (AC/DC)
10. I'm Alive
11. Indians
12. Medusa
13. In My World
14. Got The Time (Joe Jackson)
15. Fight 'Em 'Til You Can't
----
16. I'm The Man / Raining Blood (Slayer)
17. Madhouse
18. Antisocial (Trust)
















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PSYCROPTIC - Videóval az új EP címadó dala: The Watcher Of All
2020. november 26. (csütörtök) 14:59

The Watcher Of All címmel egy új EP-vel jelentkezik holnap a technikás death metalt játszó tasmániai Psycroptic, és a két számos anyagról most már a klippel kísért címadó dallal is lehet ismerkedni. As The Kingdom Drowns címmel még 2018 novemberben jelent meg hetedik albumuk, az új nagylemez pedig 2021 közepére várható, de hogy addig se maradjunk friss nóták nélkül, ezért hozzák ki ezt a köztes EP-t. Jason Peppiatt énekes: "Az új EP-vel egyszerre folytatjuk az As The Kingdom Drowns lemez vonalát, zeneileg és szövegileg is, valamint új, feltérképezetlen területekre is eljutunk. Rettentően büszkék vagyunk erre a két dalra, tökéletes ízelítőt jelentenek a következő albumhoz, amit jelenleg rögzítünk, és ami a jövő év közepére várható."   www.facebook.com/psycroptic     PSYCROPTIC - The Watcher Of All (a 2020-as The Watcher of All EP-hez) PSYCROPTIC - A Fragile Existence (a...

SICK OF IT ALL - Egy kis karantén-zúzda: Deep State
SICK OF IT ALL - Egy kis karantén-zúzda: Deep State

Megérkezett a Sick Of It All karanténos videósorozatának hatodik és egyelőre utolsó darabja, a Deep State dal előadása. Ez a nóta a legutóbbi, Wake The Sleeping Dragon! című...

AZARATH - Dal- és klippremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Beyond The Gates Of Burning Ghats
AZARATH - Dal- és klippremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Beyond The Gates Of Burning Ghats

Saint Desecration címmel november 27-én, azaz holnap jelenik meg a Behemoth dobosaként ismert Inferno másik csapatának, a blackes death metalt nyomató lengyel Azarath új album. A 2017-es...

MEGADETH - "A Jóisten hozott minket össze Dave-vel"
MEGADETH - "A Jóisten hozott minket össze Dave-vel"

A Toddcast Podcast vendégeként a Megadeth basszusgitárosa, David Ellefson megkapta azt a kérdést is, hogy szerinte változott-e Dave Mustaine hozzáállása a zenéhez, mióta 1983-ban...

DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold
DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold

A HammerWorld magazin júliusi-augusztusi összevont számának extra CD-mellékleteként jelent meg a Divided zenekar második albuma, a Behind Your Neon Eyes. A csapat legfrissebb klipje ahhoz az...

DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church
DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church

Alchemical Warfare címmel január 15-én új albummal jelentkezik a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapata, a Dread Sovereign. A bemutatkozó anyaguk egy 2013-as EP volt,...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS