CONVERGE - Vasárnap az A38 Hajón!

Két jóféle északi bandát hoznak magukkal Jacobék

2014. augusztus 6. (szerda) 14:53

Vasárnap, augusztus 10-én az A38 Hajón játszik a metalos hardcore vonal egyik alapbandája, a Converge, és magukkal hozzák a svéd Martyrdödöt, valamint a norvég Okkultokratit is.


A Jacob Bannon vezette Converge legutóbbi albuma a 2012-es All We Love We Leave Behind volt, a svéd crust punker Martyrdöd ötödik lemeze Elddop címmel jött ki a nyáron, a hardcore, crust, black metal, sludge keveréket nyomató norvég Okkultokrati pedig július végén hozta ki a Night Jerks című új lemezét.



A koncert Facebook oldala


 


"Amennyiben létezik olyan zenekar, amely már-már küldetéstudattal képes egy letűnt kor utolsó szószólója lenni, miközben fiatalok ezreit ihleti meg, és mutat nekik irányt a határfeszegetésben, az biztosan a Converge. A kilencvenes évek agresszív metalos hardcore-ját a lehető legsajátosabb formában továbbgondoló, és mindig megújító zenekar már megannyiszor bizonyíthatott Budapest klubjaiban, hat év után azonban ismét az A38 Hajó fedélzetére tér vissza Jacob Bannon zenekara, ráadásul ezúttal a svéd Martyrdöd és a norvég Okkultokrati is velük tart majd.


CONVERGE (USA)
Ez persze korántsem azt jelenti, hogy a Converge nem törekedne a megújulásra: sőt, ami azt illeti, az elmúlt 13 év kalandozásai teljesen új dimenziókat nyitottak a kilencvenes évek metalos hardcore hangzásának átörökítésében. Ha sok idő telt is el a színtérformáló hatású Petitioning The Empty Sky óta, az akkori lendület, a nyers agresszió, valamint a dalszövegek személyes és hátborzongatóan emberi oldala továbbra is méltán fémjelzi a zenekar karakterét.

Ahogy a zenekar tagjai mondták a legelső interjúikban, ők csak kidobált Slayer riffeket szerettek volna más köntösben játszani, de ez a valóságban sokkal többként teljesedett ki: a thrash metal szélvészgyors és agresszív sodrása disszonáns témákban, elkalandozó dallamkezdetekkel és sűrű váltásokkal teljesedik ki, miközben a Converge minden lemezén máshova kerül a hangsúly, legyen szó akár a dalszövegek jellegéről, akár a zenei hatások arányairól. Ez a következetes belső változás azonban elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az 1990 óta aktív zenekar az extrém keményzenei hangzások világában is az egyik legnagyobb hatású formációvá nőhesse ki magát, és hogy így is mindmáig a legnagyobbak között említsük őket.

Ehhez persze hozzájárult a saját teljesítményen túl a tagok egyéb elfoglaltságainak összessége is: a frontember Jacob a Deathwish Inc. kiadó, valamint grafikusi munkája révén vált igazán ismertté, míg a gitáros Kurt a God City stúdió falai között kikevert lemezeivel határozza meg mindmáig a nyersebb hardcore/punk trendjeit. És persze azokat a zenekarokat sem felejthetjük el, akiket vagy a Converge fedezett fel (Rise And Fall, Shora, The Secret), vagy a volt és jelenlegi tagok egyéb elfoglaltságaként jöhettek létre (Bane, Doomriders, All Pigs Must Die).

Ennyiből is látszik, hogy a XXI. században a műfaj egyáltalán nem létezne a Converge nélkül, akik mintegy utolsó bástyaként képviselik azt a szellemiséget, ami a kilencvenes évek határfeszegető, kísérletező metalos hardcore világát határozta meg. Az augusztus 10-én pedig a nyári turnéja révén ismét Budapestre érkező zenekar épp annyiban emlékezik meg majd saját életművének legfontosabb állomásairól, mint legutóbbi lemezéről, a Dürer Kertben 2012 decemberében bemutatott All We Love We Leave Behind dalairól.



MARTYRDÖD (S)
A svéd crust punk önmagában is egy árulkodó műfaji megnevezés, hiszen a színtérről olyan zenekarok kerülhettek be a nemzetközi körforgásba, mint a Driller Killer, a Skitsystem, a Wolfbrigade vagy a Disfear, de így is külön öröm, hogy az A38 Hajó fedélzetére is eljut a Converge vendégeként a Southern Lord kiadó szárnyai alatt ténykedő Martyrdöd.

A Skitsystem egykori gitárosa, Mikael Kjellman által megalapított zenekar a hangzás legsötétebb tónusát definiálta újra, hiszen a banda a sodró és sziklaszilárd ütemeken felül nagyon sokat merít a black metal zord hangulatából is. Így persze nem is véletlen, hogy a méltán patinás lemezkiadó felkínálta saját erejét a Martyrdöd lemezeinek megjelentetéséhez, amelyek mindmáig etalonnak tekinthetők a nemzetközi viszonylatban: nincs még egy ilyen kurrens zenekar, amelyik az északi telet ilyen rideg módon szólaltatná meg – ebben persze az Opeth-tel és az At The Gates-szel is dolgozó Fredrik Nordström is segített –, és már csak ezért is biztos, hogy hiánypótló élmény lesz a zenekar augusztusi koncertje.
 


MARTYRDÖD - Elddop (a 2014-es album)




OKKULTOKRATI (N)

A Kvelertak felfedezését követően a nemzetközi sajtó egyre élénkebb érdeklődést tanúsított a feltörekvő északi zenekarokkal szemben: így kerülhetett a rivaldafény peremére az Okkultokrati is, akik eddig két nagylemezt adtak ki az elmúlt hat év során. És ami a Kvelertaknak a Turbonegro, az az Okkultokrati tagjainak a Funeral – a sludge-os súlyú, lomha, de masszívan hömpölygő témákat azonban alkalmasint a zajos hardcore/punk és a black metal elemei váltják fel. Az így kialakult összhatás pedig valóban önmagáért beszél, főleg, hogy a zenekarban tavaly óta billentyűs aláfestések is hallhatók, még ha ez egy szerencsétlen balesetnek is köszönhető.

A korábban a Haustban is érdekelt gitáros, BlackRace ugyanis megsérült a kezén, így orvosi javallatra búcsút kellett intenie a húros hangszerektől, ám a billentyűk révén benn maradhatott a zenekarban: az ő helyét a Grammy-díjas Kjetil Nernes vette át, aki főleg a noise rock és az experimentális zajzenék világában érzi magát otthonosan. Így hát újult erővel debütálhat majd hazai színpadon a norvég underground egyik legizgalmasabb friss hangja, akik egyúttal azt is bizonyíthatják majd, hogy kiérdemelték Kurt Ballouék figyelmét."
 


OKKULTOKRATI - Night Jerks (a 2014-es lemez)



 



 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MAJESTICA - Új klip és új karácsonyi lemez a Sabaton gitáros szimfo-power csapatától
2020. december 5. (szombat) 11:23

A Christmas Carol címmel karácsonyi power metal albummal jelentkezett a Sabaton gitárosaként is ismert Tommy Johansson szimfonikus power metal bandája. A Majestica nevet viselő banda valójában  Tommy korábbi, ReinXeed nevű csapatának folytatásaként is felfogható, a debütáló lemezük pedig tavaly jött ki Above The Sky címmel, és nagy sikert aratott. A Twilight Force, Rhapsody, Alan Silvestri, Danny Elfman és John Williams hatásokból táplálkozó Majestica különleges karácsonyi albumának The Joy Of Christmas dalához egy klip is született. Chris David basszer: "Ez egy szimfonikus power metal stílusban fogant karácsonyi musical album, szóval van itt száncsengő, harang, vannak ismerős karácsonyi dallamok és persze a Majestic Kórus sem hiányzik. Ugyanakkor ez egy igazi Majestica lemez, és ezt is hallani rajta!"   www.facebook.com/Majesticametal   Míg az Above The Sky albumon Uli Kusch dobolt...

UNRULY CHILD - Dallamrock albumpremier, végighallgatható az Our Glass House lemez
UNRULY CHILD - Dallamrock albumpremier, végighallgatható az Our Glass House lemez

Our Glass House címmel megjelent és végig is hallgatható a melodikus rock színtéren kult-favoritnak számító Unruly Child új stúdióalbuma, a tavalyi Big Blue World lemez utódja. Az...

LEPROUS - Új dal és videoklip a norvégoktól: Castaway Angels
LEPROUS - Új dal és videoklip a norvégoktól: Castaway Angels

Castaway Angels címmel egy klipel kísért vadonatúj dallal jelentkezett a norvég Leprous. Az új nótát az Ocean Sound Recordings-ban rögzítették, a keverés Adam Noble (Placebo, Biffy...

WITHERFALL - Dalpremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: Another Face
WITHERFALL - Dalpremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: Another Face

Curse Of Autumn címmel 2021. március 5-én jön majd ki a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez...

TRIBULATION - 16 év után távozott a csapatból Jonathan Hultén gitáros
TRIBULATION - 16 év után távozott a csapatból Jonathan Hultén gitáros

Where The Gloom Becomes Sound címmel január 29-én jön ki a death metalt darkos, progos hatásokkal játszó svéd Tribulation ötödik albuma, a 2018-as Down Below lemez utódjáról pedig a...

EVANESCENCE - Március végén érkezik az új album, dalpremier: Yeah Right
EVANESCENCE - Március végén érkezik az új album, dalpremier: Yeah Right

Még tavaly novemberben mutattuk be az Amy Lee énekesnő vezette Evanescence-től egy klasszikus Fleetwood Mac dal, a The Chain átdolgozását,  áprilisban pedig az ötödik stúdióalbum...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS