WOVENWAR - Teljes album az As I Lay Dying tagok új csapatától

Hivatalosan kedden jelenik meg a lemez

2014. augusztus 3. (vasárnap) 08:50

Szeptember 28-án az In Flames vendégeként érkezik Budapestre az As I Lay Dying hangszereseinek új csapata, a Wovenwar, amelynek élén az Oh, Sleeper gitárosa, tiszta énekese, Shane Blay áll. 


A Wovenwar augusztus 5-én megjelenő bemutatkozó albumát most már teljes egészében meghallgathatod.


Az In Flames koncert Facebook oldala



A Wovenwarban tehát Shane Blay mellett ott van Jordan Mancino dobos, Josh Gilbert basszer, valamint a két AILD gitáros is, Nick Hipa és Phil Sgrosso.


Az As I Lay Dying világához képest az új csapatban dallamosabb az ének, és ennek kapcsán Nick Hipa így fogalmazott:


"Mindez egészen természetes módon alakult ki. Amikor a szóbajöhető énekesekről gondolkodtunk, hogy ki is felelne meg a követelményeinknek, szinte azonnal felmerült Shane neve, és ebben is maradtunk. Nem próbáltunk ki másokat, és az sem merült fel, hogy okés, Shane az egyik lehetőség, de nézzük meg, ki más lehetne még a frontember. Olyasvalakiről beszélünk, aki fél életemben a barátom volt, akit a srácok is ismertek és zenészként is tiszteltek, akit mindenki elfogadott. Shane már eleve közénk tartozott és annyira tehetséges fickó. Csak azt akartuk megnézni, hogy együtt mire megyünk...




 


Amikor egy bandában zenélsz, ki akarod használni minden tag erősségeit. Az As I Lay Dyingban is a lehető legjobb zenét írtuk meg, mindenki fantasztikus volt, és erre büszkék vagyunk. A Wovenwarban Shane erőssége a hangja, eltekintve a gitárjátékától, amit ezen a lemezen nem hallani eleget. Egyszerűen csak óriási hangja van, az éneklést tolja a legjobban, és mi ezt szeretjük, ezt akartuk kihasználni. Nagyon is természetesen jött ez, nem kértünk tőle semmi olyasmit, amitől kényelmetlenül érezte volna magát. Ahogy Josh meghallotta ezeket az énekdallamokat, máris hozta a harmóniaötleteit, így két énekes ad elő olyan témákat, amelyek egyéniek, és ezeket akartuk továbbfejleszteni. A banda hangzása egyfelől nagyon más, másfelől meg teljesen természetesen alakult ki, hiszen arra épül, amiben az egyes tagok a legjobbak." 


A Bill Stevenson producerkedésével felvett debütáló anyag keverését Colin Richardson (Slipknot, Machine Head, Trivium) végezte - ez a producer-mixer kettős dolgozott az utolsó As I Lay Dying albumon is, a 2012-es Awakened lemezen.


www.facebook.com/wovenwar




WOVENWAR - Wovenwar (a 2014-es debütáló album)










WOVENWAR - Wovenwar
(08/05 - Metal Blade)

01. Foreword
02. All Rise
03. Death To Rights
04. Tempest
05. The Mason
06. Moving Up
07. Sight Of Shore
08. Father / Son
09. Profane
10. Archers
11. Ruined Ends
12. Identity
13. Matter Of Time
14. Prophets
15. Onward

 









 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS