RATT - Blotzer dobos vérbunkó volt, Pearcy énekes megint kilépett

A legrosszabb dobosviccek igazolása...

2014. április 25. (péntek) 07:58

Steel Pantherék egyik kedvenc '80-as évek bandájából, a Rattből ismét kivált Stephen Pearcy énekes - 1992 és 2000 után már harmadízben.

A jól sikerült visszatérő album, a 2010-es Infestation óta inkább csak a lemondott turnék, koncertek kapcsán jöttek hírek a folyamatosan belső problémákkal küzdő csapattól, de ahogy 2013 elején, úgy idén is ígéretet tettek már egy új stúdióalbumra...



Stephen Pearcy énekest ezúttal a dobos Bobby Blotzer hihetetlen bunkósága akasztotta ki - joggal. Egy csúf balesetet szenvedett amerikai celeb Facebookra kitett fotója mellé Blotzer ezt a kommentet írta be: "Ez miért nem történhet meg az énekesemmel?". Ráadásul Stephen tesója nemrég hunyt el, ezért a Ratt le is mondta a fellépését a Monsters Of Rock hajós bulin.



Miután Pearcy bejelentette, hogy kilép a csapatból, Blotzer elkezdte magyarázni a magyarázhatatlant, szerinte ez csak vicc volt, bár azt elismerte, hogy az ostobább fajtából. Azt írta, hogy 2007 óta jól kijön Pearcyvel, dacára annak, hogy az énekes lényegében minden évben kilép. Blotzer elnézést is kért, de igazából csak a rajongóktól.


Pearcy a távozását a csapaton belüli folyamatos zűrzavarral, a megoldatlan ügyekkel és a személyes támadásokkal/fenyegetésekkel, valamint a rajongók iránti tiszteletlen viselkedéssel indokolta. Természetesen továbbra is zenélni fog, csak nem a Rattben.

Hammer TV

 
LORDS OF BLACK - Klippremier a Rainbow énekes csapatától: Maker Of Nothingness
2021. november 29. (hétfő) 14:13

Új videoklip érkezett a Ronnie Romero énekes (Rainbow, Sunstorm, Vandenberg, The Ferrymen stb.) vezette Lords Of Black ötödik albumához, a múlt hónapban kiadott Alchemy Of Souls - Part II.-hoz, a 2019-es lemezük második részéhez. Akárcsak az első Alchemy lemezt, az újat is Roland Grapow (Masterplan, ex-Helloween gitáros) produceri irányításával rögzítette a melodikus, progos metal csapat, a keverés és a maszter is Roland munkája. Tony Hernando gitáros szerint az új anyag súlyosabb és komorabb hangulatú lett: "Mindenki ismeri a régi mondást: 'Egy második rész sosem olyan jó, mint az első...',  de őszintén szólva, azt hiszem, hogy ez a lemez kivételnek számít. Roppant erős dalok gyűjteménye ez, különféle elemekkel kiegészítve, amelyek összességében ismerőssé, mégis mássá teszik ezt a második részt. Minden album varázsa az egyediségében rejlik, és végső soron ez volt a célunk: az, hogy ne ismételjük...

BETHLEHEM - Onielar énekesnő teljes mellrákkezelésen esett át
BETHLEHEM - Onielar énekesnő teljes mellrákkezelésen esett át

A német black metal színtéren 1997 óta aktív Darkened Nocturn Slaughtercult alapító gitárosa/énekesnője, aki egyben 2014 óta a Bethlehem énekesnője is, Onielar a közösségi...

ESCAPE MY SHADOWS - Klippel a fiatal metal ötös harmadik dala: Látszat
ESCAPE MY SHADOWS - Klippel a fiatal metal ötös harmadik dala: Látszat

Hamarosan megjelenik a fiatal srácokból álló modern metalos Escape My Shadows bemutatkozó albuma, a Minden szóval, harmadik előzetesként pedig itt a klippel kísért Látszat daluk. "Mi...

IMÁGÓ - Klippremier: Lapot a húszra
IMÁGÓ - Klippremier: Lapot a húszra

A februári számunk extra CD-mellékleteként jelent meg az Imágó zenekar első nagylemeze, és annak második dalához - Lapot a húszra - készült el a csapat friss klipje. "Minden...

MINA - Új videoklip a nyíregyházi triótól: Fődút
MINA - Új videoklip a nyíregyházi triótól: Fődút

2022 tavaszára várható a nyíregyházi Mina második nagylemeze, a Vadgender, az új klipjük azonban még a tavasszal kiadott Kár beléd lemez Fődút dalához készült el. Máris...

PRAYING MANTIS - Januárban jön a Katharsis album, az első dal: Cry For The Nations
PRAYING MANTIS - Januárban jön a Katharsis album, az első dal: Cry For The Nations

Katharsis címmel január 28-án egy új stúdióalbummal jelentkezik a Brit Heavy Metal Új Hullámának egyik karakteres csapata, a Praying Mantis. A brit hard rockerek legutóbbi lemeze a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS