METALLICA - Kínai zongoravirtuózzal lépnek fel a Grammy Díjkiosztón

2014 nyarán Európába is átjönnek egy spéci programmal

2014. január 8. (szerda) 05:52 | utoljára módosítva: 2014. január 27. (hétfő) 06:42

22 év után a Metallica újra fellép a Grammy-díjkiosztón, ráadásul egy igazán különleges előadásra készülnek, ugyanis az 1982-es születésű kínai zongoraművésszel, Lang Langgal fognak színpadra lépni, aki többek között a 2008-as kínai olimpia megnyitó ünnepségén is fellépett.


Az 56. Grammy Díjkiosztót január 26-án tartják Los Angelesben. A 2006-ban Budapesten is fellépett kínai zongoravirtuóz számára sem ismeretlen terep a Grammy Gála, 2008-ban Herbie Hancockkal zenélt.

A tavaly októberben az ENSZ békekövetének is kinevezett Lang Lang nincs az idei Grammy-jelöltek között, a Metallica azonban idén is kapott jelölést: a Metallica Through The Never filmzenealbum grafikai megjelenéséért, amivel lényegében a borító elkészítőjét honorálják. A Turner Duckworth csapat 2009-ben meg is kapta a Grammy-díjat a Death Magnetic album csomagolásáért, borítójáért.

A 2014-es metal és rock kategóriás Grammy-jelöltek listájához kattints ide!


A hamarosan az új album előkészületi munkálataira koncentráló Metallica 2014 nyarán is koncertezni fog Európában, de mindössze 15 bulit hirdettek meg. Magyar koncert nem lesz.


Prágában július 8-án lépnek fel Hetfieldék az Aerodrome fesztivál főbandájaként, másnap pedig a bécsi Krieau Rocks fő attrakciójaként játszanak.

A 2014 nyarára meghirdetett 15 európai Metallica koncert abból a szempontból is különleges lesz, hogy a programot a jegyvásárlók állíthatják össze. Ez egy 17 nótás szettet jelent majd, ami szavazás útján alakul ki, viszont minden bulin elnyomnak majd egy vadonatúj dalt is, jelezve, hogy valóban készülnek egy új album kiadására. A hírek szerint azonban 2014-ben még nem várható a lemez megjelenése.



METALLICA - Europe 2014:

05/28 - Kalasatama, Sonisphere - Helsinki, FIN
05/30 - Gardet Royal Park, Stockholm, SWE
06/01 - Valle Holven, Sonisphere, Oslo, NOR
06/03 - Horsens Gaol, Jailhouse Rock, DK
06/04 - Hamburg, Imtech Arena, Sonisphere, GER
06/06 - Nürburgring, Rock Am Ring, GER
06/08 - Nürnberg, Rock Im Park, GER
06/09 - Landgraaf, Pinkpop, NL

07/01 - Ippodromo Capannelle, Sonisphere, Rome, IT
07/03 - Werchter, Rock Werchter, BE
07/04
- St. Jakob-Park Basel, Sonisphere, SWI
07/06 - Knebworth, Sonisphere, UK
07/08 - Prága, Aerodrome, CZ
07/09 - Bécs, Krieau Rocks, AUT
07/11 - National Stadium, Sonisphere, Warsaw, POL









 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops
2020. november 23. (hétfő) 19:08

Sea Savage címmel december 4-én jelenik meg az ír old school thrasher Gama Bomb hetedik albuma. A 2018-as Speed Between The Lines lemez utódjáról már a harmadik előzetessel, a szöveges videóval kísért Miami Supercops dallal is lehet barátkozni. A Sea Savage borítóját Graham Humphrey készítette, az anyag producere Domo Dixon volt, a keverés és a maszter pedig Zack Ohren munkája.     www.facebook.com/gamabomb     GAMA BOMB - Miami Supercops (a 2020-as Sea Savage albumhoz) GAMA BOMB - Sheer Khan (a 2020-as Sea Savage albumhoz) GAMA BOMB - Sea Savage (a 2020-as Sea Savage albumhoz) GAMA BOMB - Sea Savage (12/04 - Prosthetic Records) 01. Judo Killer 02. Sea Savage 03. Miami Supercops 04. She’s Not My Mother, Todd 05. Ironblood 06. Lords Of The Hellfire Club 07. Sheer Khan 08. Rusty Jaw 09. Monsterizer 10. Ready, Steady, Goat! 11. Electric Pentacle 12. Gone Haywire...

KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence
KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence

The Absence Of Presence címmel még a nyáron jelent meg az új Kansas album, a legendás amerikai prog rockerek friss videója pedig a lemez címadó dalához készült el. A legutóbbi,...

ORIANTHI - Sajnálom
ORIANTHI - Sajnálom

Nemrég jelent meg az Alice Cooper csapatában is megfordult szőke ausztrál gitároslány, Orianthi negyedik szólólemeze, a legfrissebb klipje pedig a Sorry című dalhoz készült el. "Az...

JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"
JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"

A Let There Be Talk podcast vendégeként a Judas Priest frontembere, Rob Halford a hangjának változásáról is szót ejtett, valamint arról, hogy bármennyire is szeretné, a klasszikus...

SLOWMESH - Videoklippel a decemberi album első dala, a címadó szám: Isolate
SLOWMESH - Videoklippel a decemberi album első dala, a címadó szám: Isolate

Isolate címmel egy klippel kísért új dal érkezett a Slowmesh zenekartól. A budapesti csapat második albuma Isolate címmel jelenik meg december 15-én, elsőként a decemberi-januári...

BLACKMORE'S NIGHT - Már két dal is meghallgatható Ritchie Blackmore-ék karácsonyi EP-jéről
BLACKMORE'S NIGHT - Már két dal is meghallgatható Ritchie Blackmore-ék karácsonyi EP-jéről

Here We Come A-Caroling címmel egy karácsonyi EP-t ad ki Ritchie Blackmore (Rainbow, ex-Deep Purple) és Candice Night közös zenekara, a Blackmore's Night. A 4 dalos EP-ről már két...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS