DECAYING INCEST - Új dal a csornai thrasherektől: Kitörnél

2014-ben szeretnék rögzíteni a második albumot

2014. január 5. (vasárnap) 01:11

Második nagylemezének felvételére készül a csornai thrasher trió Decaying Incest és a 2011-es Tépd szét a csendet album folytatásának előfutára már meg is érkezett a Kitörnél című új dal formájában, amelyben a Twister zenekar gitárosa, Szávai Gery is szólózik egyet.


www.facebook.com/dincest


"Sziasztok!
Ígértünk egy új klipet és egy új lemezt is. Nagyon nehéz erről beszélni, hiszen természetes, hogy szeretnénk folyamatosan továbbhaladni, viszont nem olyan könnyű ez, mint ahogy azt néhányan hiszik. Szerintünk mindenki tudja, hogy mik azok akadályok, amelyeket le kell ilyenkor küzdeni; a mindennapok nehézségei, a pénzhiány, küzdelem a szabadidővel. Mindannyian polgári foglalkozásból élünk, meg kell keresni a mindennapi betevőt, aminek helye is van. Emellett szabadidőnkben a zenekar dolgaival foglalkozunk, amit nagyon nehéz összeegyeztetni minden más magánjellegű elfoglaltságunkkal.

Igyekszünk az ígért dolgokat elkészíteni - még ha csúszásokkal is, de megoldjuk valahogyan. A videóklipet a 2013-as év végére ígértük, majd utána egy lemezt is. Ez kicsit másképp alakult most. Még ígéretünk előtt elkezdtünk dolgozni egy új szám felvételén, egy fantasztikus gitárszóló erejéig pedig felkértük Szávai Geryt, akit három zenekarból is ismerhettek (Twister, Noa Rock, Crossholder). Ezúton is köszönjük neki, és kívánunk sok sikert a zenekaraihoz!



DECAYING INCEST feat. Szávai Gery - Kitörnél (a második album előzetese)

 



A klip forgatókönyve tulajdonképpen készen van, de mivel előbb kezdtük el az új dal felvételét, ezért úgy döntöttünk, hogy a videót csúsztatjuk, mivel egy seggel csak egy lovat lehet megülni, ezért mi sem akarunk belefogni több dologba, hogy aztán egy nagy káoszból ne tudjunk kikeveredni. Reményeink szerint a tavaszra elkészülhet a klip is, és utána talán egy lemezanyag felvétele is elkezdődhet, hiszen a számok készen állnak arra, hogy rögzítsük őket az utókornak, és főleg nektek, akik már régóta vártok a friss hangra!

A lemez kiadásáról egyelőre nem szeretnénk elhamarkodott kijelentéseket tenni, előbb jöjjön a munka, majd utána meglátjuk, mit tehetünk a továbbiakban. Ahogy az anyagiak engedik, úgy fogunk dönteni mi is, mindenki számára a legmegfelelőbb döntést szeretnénk meghozni. Köszönjük a figyelmet, további jó zenehallgatást mindenkinek, hamarosan találkozunk élőben is!"


decaying.uw.hu


 

Hozzászólások

[012958]
Halaszpetra
Jó lesz ez :)
[012953]
pekka
Kösz :) Idézet egy régebbi cikkből: "Nem csak a thrash világából merítünk témákat, dalainkban több stílus is ötvöződik." Úgy látszik már megmarad a Thrash, mint stílusjelző. :)
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold
2020. november 25. (szerda) 15:26

A HammerWorld magazin júliusi-augusztusi összevont számának extra CD-mellékleteként jelent meg a Divided zenekar második albuma, a Behind Your Neon Eyes. A csapat legfrissebb klipje ahhoz az Until The Stars Turn Cold dalhoz született meg, amelyben a Pyogenesis éléről ismert Flo V. Schwarz énekes a vendégük. "Kietlen pusztaság… A XXVIII. századi szmog már pár hónappal az utolsó telepesek eltűnése után elviselhetőbb lett, ám mikor a Divided és a stáb feltűnt a kihalt bolygón, addigra teljesen újjászületett az atmoszféra. A természet visszakövetelte azt, ami régen az övé volt... Az épületek falain repkény táncolt, a kerítéseket göcsörtös faágak ejtették foglyul, még az utolsó atomvillanáskor szoborrá dermedt belvárosi kisnyugdíjasokra is mohatelepek kúsztak fel mohón. Mert ez történt... A nap kihűl, az emberiség már szerteszét szóródott a galaxisban, mint egy gyermekláncfű gaz magjai...      ...

DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church
DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church

Alchemical Warfare címmel január 15-én új albummal jelentkezik a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapata, a Dread Sovereign. A bemutatkozó anyaguk egy 2013-as EP volt,...

AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis
AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis

Metamorphosis címmel már meghallgatható a death metalos Amorite kiadás előtt álló második albumának első dala. A hazai banda debütáló albuma még 2015-ben látott napvilágot...

FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket
FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket

Az új Foo Fighters album Medicine At Midnight címmel február 5-én lát majd napvilágot, a lemez felvezetéseként pedig egy 26 perces kisfilmben foglalták össze az eddigi pályájukat. Az...

GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops
GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops

Sea Savage címmel december 4-én jelenik meg az ír old school thrasher Gama Bomb hetedik albuma. A 2018-as Speed Between The Lines lemez utódjáról már a harmadik előzetessel, a szöveges...

KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence
KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence

The Absence Of Presence címmel még a nyáron jelent meg az új Kansas album, a legendás amerikai prog rockerek friss videója pedig a lemez címadó dalához készült el. A legutóbbi,...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS