CALIBAN - Itt az első új dal, a Crow-ihlette Devil's Night

Andy énekelni is fog az új számokban

2013. december 13. (péntek) 06:55

Máris meghallgathatod az első dalt, a Devil's Night-ot a német metalcore színtér állócsillagának számító Caliban kilencedik albumáról, amely Ghost Empire címmel jelenik meg január 24-én.


Az új Caliban lemeznek két producere is volt, a gitáros Marc Görtz, valamint Benny Richter, aki billentyűs hangszereken játszott a 2007-es The Awakening lemezen, a legutóbbi Caliban album, a 2012-es I Am Nemesis nyitódalában, a We Are The Many-ben pedig énekelt. A csapat szerint a szövegírásban is jeleskedő Benny akár a Caliban hatodik tagjának is tekinthető.


www.facebook.com/CalibanOfficial


Ami az elsőként nyilvánosságra hozott dalt illeti, a frontember Andy Dörner azt mondja, hogy a Devil's Night szövegét a The Crow film ihlette, de természetesen egy kitalált történetről van szó.

"A dal a bosszúról szól, valaki megbosszulja a saját és a jegyese halálát, hogy békében nyugodhassanak."


Az új Caliban anyag egyik nagy különlegessége az lesz, hogy Andy nemcsak üvölt a dalokban, hanem énekel is, esetenként együtt a korábbi tiszta énektémákért felelős Denis Schmidt gitárossal, másutt egyedül. Vannak azonban vensdégek is az új dalokban, például a Good Manben Christoph Koterzina is hallható, aki a 2003-as Shadow Hearts lemezen is énekelt, akárcsak a tavalyi I Am Nemesisen.


A Ghost Empire albumon egy elejétől végig német nyelvű dal is szerepel, a nebeL, ez is újdonság a csapattól, ráadásul a nótában a Callejon frontembere, Bastian "BastiBasti" Sobtzick is vendégeskedik, aki szintén régi barátja a Calibannak. BastiBasti készítette a 2009-es Say Hello To Tragedy lemezük borítóját.


A CD limitált verziója egy 104 perces turnéfilm mellett egy exkluzív dalt is tartalmaz majd Falling Downwards címmel, ebben a Trivium frontembere, Matt Heafy is hallható lesz.

 


CALIBAN - Devil's Night (a 2014-es Ghost Empire albumról)






 






CALIBAN - Ghost Empire
(01/24 - Century Media)

01. King
02. Chaos - Creation
03. Wolves And Rats
04. nebeL
05. I Am Ghost
06. Devil’s Night
07. yOUR Song
08. Cries And Whispers
09. Good Man
10. I Am Rebellion
11. Who We Are
12. My Vertigo

A limitált verzió bónuszai:
13. Falling Downwards (feat. Matt Heafy - Trivium)
+
Bónusz DVD: On Tour With Caliban 2013 (104 perces anyag)







 

Hammer TV

 
HAMMERFALL - Itt az első dal a 2022-es albumról: Hammer Of Dawn
2021. december 1. (szerda) 06:01

2022 elején jelenik meg az új Hammerfall album, a 2019-es Dominion lemez utódja, az első előzetes dallal azonban már lehet ismerkedni. A Hammer Of Dawn nóta hivatalos klipje ma délután érkezik majd. Az új anyagot Fredrik Nordströmmel rögzítették a Castle Black stúdióban, az ének felvétele pedig Jacob Hansennel folyt a dániai Hansen stúdióban.   www.facebook.com/hammerfall   HAMMERFALL - Hammer Of Dawn (a 2022-es album előzeteseként)    

GOJIRA - A következő lemez újra keményebb lesz?
GOJIRA - A következő lemez újra keményebb lesz?

A 2022 elején startoló Európa-turné keretében Budapestre is eljön majd a Gojira. Az áprilisban megjelent Fortitude lemezük még a pandémia előtt íródott, Joe Duplantier frontember pedig...

AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno
AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno

Chapter I: Monarchy címmel még 2020 tavaszán jött ki a debütáló albuma annak a szimfo-metal csapatnak, az Ad Infinitumnak, amely eredetileg a Rage Of Light éléről ismert svájci...

NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite
NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite

Egy New Horizon névre hallgató új power metal projektben fogott össze a H.E.A.T. billentyűse/dalszerzője, a multihangszeres Jona Tee, valamint a csapatból egy éve távozó Erik Grönwall...

THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life
THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life

Explosions címmel május 6-án jelenik meg a kanadai Three Days Grace hetedik albuma, a 2018-as Outsider lemez utódja, első előzetesként pedig már lehet ismerkedni a So Called Life dalukkal....

RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén
RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén

Feketén fehéren címmel érkezik Rudán Joe új albuma december 3-án. A korábban többek között a Pokolgép, a P. Mobil és a Dinamit élén álló legendás énekes új lemezén 12 friss...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS