PSYCHOGANG - Dobod a lelked, meg az agyad is

Az egri banda jelenleg a Rómeó Vérzikkel turnézik

2013. december 3. (kedd) 08:30 | utoljára módosítva: 2013. december 3. (kedd) 11:55

December 6-án Tatabányára, másnap pedig Debrecenbe érkezik a Rómeó Vérzik turnéja, amelynek egyik állandó vendége az egri PsychoganG zenekar.

Az Egerben tetoválóként is jól ismert Asztalos Attila gitáros bandája tavaly novemberben, saját kiadásban adta ki a Dobod a lelked című 8 tételes albumát, jelenleg is ezekkel a nótákkal zúzzák meg a közönséget Koppányék társaságában.


A Hands Of Doom blog szerint "bár nincs igazán behatárolt zenei műfajuk, a rock/metal vonalon belül elég széles skálán mozognak. Az alap a modern metalra épített, súlyos, mocskos groove, amelyhez egy erős, reszelős torokhang párosul. Ha hatásokat kellene sorolni: Dagoba, Pantera, Down és modern thrash vonalról a Trivium..." 


www.facebook.com/psychogang


"A PsychoganG zenekart még 2008 januárjában hívta életre Eger városában Asztalos Attila gitáros, azaz Aszti. Azóta hatalmas változások történtek: 21 tagcsere után a zenekar 2013 augusztusában új formát kapott. A mára már stabilnak nevezhető felállás tagjai több éves zenei múlttal rendelkeznek. Nincs behatárolt zenei műfajuk, a rocktól a metalig igen széles skálán mozognak.

2009-ben jelent meg az első album Valóság címmel. Ez a lemez elég vegyes lett, ami a zenei világot illeti: a rap metaltól a hardcore-ig mindenféle 'fémötvözetet' sikerült előállítaniuk.

2012 novemberében jelent meg a második album, a Dobod a lelked - saját kiadásban. Ez az anyag már sokkal csiszoltabb lett. Érződik rajta a tagcserék jótékony hatása, kifinomultabb lett a stílus és a hangzás.

A PsychoganG mára számos sikeres közös fellépést tudhat maga mögött hazai nagy nevekkel, a bulikon a közönség is egyöntetű elismeréssel jutalmazta a produkciót. A banda nem kis büszkeségére jelenleg a Rómeó Vérzik vendégzenekaraként turnézhatja végig az országot, valamint a Felvidéket.

A PsychoganG felállása: Asztalos Attila gitáros, Fonád Péter énekes, Bornemissza Gábor dobos, Székesi István szólógitáros és Bornemissza László basszusgitáros. Öt ember - öt különböző stílus, de ez teszi igazán érdekesé a zenét. Ennek köszönhető, hogy olyan emberek is elkezdik hallgatni őket, akik eddig nem igazán fordítottak figyelmet a rockzenére."




PSYCHOGANG - Dobod a lelked (2012-es album)






Hammer TV

 
PRAYING MANTIS - Januárban jön a Katharsis album, az első dal: Cry For The Nations
2021. november 28. (vasárnap) 17:20

Katharsis címmel január 28-án egy új stúdióalbummal jelentkezik a Brit Heavy Metal Új Hullámának egyik karakteres csapata, a Praying Mantis. A brit hard rockerek legutóbbi lemeze a 2019-es Gravity volt, az utódjának első előzetese pedig a videóval kísért Cry For The Nations dal. A Katharsis anyagot ugyanaz a felállás készítette, mint két elődjét, azaz John 'Jaycee' Cuijpers énekes és Hans in 't Zandt dobos megtalálta a helyét a bandában. A Troy tesók által eredetileg 1973-ban alapított banda első hivatalos felvétele, a kiváló Captured City dal 1980 februárjában jelent meg azon a legendás Metal For Muthas válogatáson, amelyen két korai Iron Maiden felvétel mellett az Angel Witch és a Samson is szerepelt. Az akkori brit pályatársaknál melodikusabb és epikusabb zenét játszó Praying Mantis bemutatkozó albuma 1981-ben jött ki Time Tells No Lies címmel. A '90-es években főként Japánban voltak sikeresek, akkoriban...

BLOOD SPORT - Régisulis speed metal Finnországból, itt az első EP
BLOOD SPORT - Régisulis speed metal Finnországból, itt az első EP

Ha szereted az olyan régisulis finn bandákat, mint a Ranger, a Speedtrap vagy a Satan's Fall, akkor érdemes megismerkedned a Blood Sport bemutatkozó EP-jével. A finn formációt mindössze...

INHALE ME - Érzelmi hullámvasút, új EP a budapesti modern metalosoktól: Cursed
INHALE ME - Érzelmi hullámvasút, új EP a budapesti modern metalosoktól: Cursed

Cursed címmel egy 4 dalt tartalmazó EP-vel jelentkezett a modern metalos budapesti Inhale Me. A borító egy brit tetováló, Craig Dobson (Daggers for Teeth) munkája, a felvételek pedig Tóth...

SION - Teljes album és mellé új videó Howard Jones és Jared Dines közös projektjétől
SION - Teljes album és mellé új videó Howard Jones és Jared Dines közös projektjétől

Azt már az év eleje óta tudjuk, hogy Sion névre hallgat az az új projekt, amelyben az ex-Killswitch Engage frontember, Howard Jones (Light The Torch) fogott össze a metalos youtuberrel, Jared...

CYNIC - Az új album mellé egy új klip is érkezett: Diamond Light Body
CYNIC - Az új album mellé egy új klip is érkezett: Diamond Light Body

Ascension Codes  címmel pénteken jelent meg a prog metal vonalon legendás Cynic új albuma, a Diamond Light Body dalhoz pedig egy videó is született. A csapat legutóbbi lemeze a...

SHAPE OF DESPAIR - Hét év után új album a finn doom császároktól, az első dal: Reflection In Slow Time
SHAPE OF DESPAIR - Hét év után új album a finn doom császároktól, az első dal: Reflection In Slow Time

Hét év után új albummal jelentkezik az atmoszférikus, funeral doom vonalon jól ismert finn Shape Of Despair. A 2015-ös Monotony Fields utódja, az ötödik Shape Of Despair album február...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS