PAUL DIANNO - Tényleg visszavonul az ex-Maiden énekes

2014-ben már csak néhány koncertet ad

2013. december 3. (kedd) 16:33

Az Iron Maiden korai időszakának énekese, Paul DiAnno közleményt adott ki arról, hogy valóban nyugdíjba vonul.


"Mindazoknak, akik még nem tudják: visszavonulok. Van még egy rakás buli, amit képtelenség volt belezsúfolni az idei évbe, noha a szerződésem alapján ezt kellett volna tennem.

Szóval, lesznek még ezek a koncertek, jobbára távoli helyeken, és ezeket nem mondom le, mert szavamat adtam, hogy ott leszek. Idén még 11 koncertet fogok adni, ezekkel együtt összesen 101-re rúg az idei bulijaim száma. Remélhetőleg néhány metalossal még találkozni fogok az év végéig."


A térdfájdalmai miatt is sokat szenvedő 55 éves Di'Anno, azaz Paul Andrews az 1981-es Killers album után került ki a Maidenből, utat engedve Bruce Dickinsonnak. Több formációval is kísérletezett az évek során, a Di'Anno-tól és a Gogmagogtól a Battlezone-on át a Killers-ig, de az igazi siker rendre elkerülte, koncertjeinek mindig az volt a csúcspontja, amikor a korai Maiden dalokat szólaltatta meg.

Legutóbb tavalyelőtt került rács mögé, amikor kiderült, hogy odahaza a gerincbántalmai miatt munkaképtelennek mondta magát, és segélyt vett fel a brit államtól, miközben világszerte turnézott. A kiszabadulásakor ezt mondta:

"A börtön kemény, de én keményebb vagyok. És sikerült nem lehajolnom a szappanért..."
 

 

Hammer TV

 
HAMMERFALL - Itt az első dal a 2022-es albumról: Hammer Of Dawn
2021. december 1. (szerda) 06:01

2022 elején jelenik meg az új Hammerfall album, a 2019-es Dominion lemez utódja, az első előzetes dallal azonban már lehet ismerkedni. A Hammer Of Dawn nóta hivatalos klipje ma délután érkezik majd. Az új anyagot Fredrik Nordströmmel rögzítették a Castle Black stúdióban, az ének felvétele pedig Jacob Hansennel folyt a dániai Hansen stúdióban.   www.facebook.com/hammerfall   HAMMERFALL - Hammer Of Dawn (a 2022-es album előzeteseként)    

GOJIRA - A következő lemez újra keményebb lesz?
GOJIRA - A következő lemez újra keményebb lesz?

A 2022 elején startoló Európa-turné keretében Budapestre is eljön majd a Gojira. Az áprilisban megjelent Fortitude lemezük még a pandémia előtt íródott, Joe Duplantier frontember pedig...

AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno
AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno

Chapter I: Monarchy címmel még 2020 tavaszán jött ki a debütáló albuma annak a szimfo-metal csapatnak, az Ad Infinitumnak, amely eredetileg a Rage Of Light éléről ismert svájci...

NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite
NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite

Egy New Horizon névre hallgató új power metal projektben fogott össze a H.E.A.T. billentyűse/dalszerzője, a multihangszeres Jona Tee, valamint a csapatból egy éve távozó Erik Grönwall...

THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life
THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life

Explosions címmel május 6-án jelenik meg a kanadai Three Days Grace hetedik albuma, a 2018-as Outsider lemez utódja, első előzetesként pedig már lehet ismerkedni a So Called Life dalukkal....

RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén
RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén

Feketén fehéren címmel érkezik Rudán Joe új albuma december 3-án. A korábban többek között a Pokolgép, a P. Mobil és a Dinamit élén álló legendás énekes új lemezén 12 friss...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS