BLACK STAR RIDERS - A Thin Lizzy utódcsapat albumát máris végighallgathatod

Az Almighty egykori frontembere áll a csapat élén

2013. május 24. (péntek) 13:15

Hivatalosan hétfőn jelenik meg a Thin Lizzy utód Black Star Riders zenekar debütáló albuma, az All Hell Breaks Loose, amit most már elejétől végig meghallgathatsz.


Tavaly ősszel Budapesten még Thin Lizzy néven láthattuk az azóta már Black Star Riders néven ismert bandát. A Scott Gorham gitáros vezette Thin Lizzy már 2010 óta az egykori Almighty frontemberrel, Ricky Warwickkal dolgozott, majd amikor nekiláttak egy új stúdióalbumnak, az 1986-ban elhunyt ikonikus Thin Lizzy vezéralakra, Phil Lynottra és a csapat rocktörténeti múltjára való tekintettel úgy döntöttek, hogy inkább egy új nevet vesznek fel. Így lett belőlük Black Star Riders.


Scott Gorham és Ricky Warwick mellett Damon Johnson gitáros, Marco Mendoza basszer és a névcsere idején csatlakozott Jimmy DeGrasso dobos alkotja a bandát, a lemezük keverését pedig Kevin Shirley producer (Iron Maiden, Rush, Led Zeppelin stb.) végezte.



BLACK STAR RIDERS - All Hell Breaks Loose (2013)





BLACK STAR RIDERS - Kingdom Of The Lost (a 2013-as All Hell Breaks Loose albumról)





BLACK STAR RIDERS - Bound For Glory (a 2013-as All Hell Breaks Loose albumról)


 

 

"Olyan új dalokat írtunk, amelyekről mind úgy érezzük, hogy hitelessé teszik a zenekarunkat - mondta Scott Gorham gitáros. - Hisszük, hogy Phil is büszke lenne rájuk. Azt mindig is tudtuk, hogy sokak számára egy új album Thin Lizzy név alatt kétségeket hordozna, és azt szeretnénk, ha ezeket az új dalokat minél többen megismernék, előítéletek nélkül. Ezért döntöttünk úgy, hogy az új albumunkat nem Thin Lizzy lemezként jelentetjük meg."


A Black Star Riders felállása nem teljesen azonos azzal a csapatéval, amit Pesten is láthattunk, ugyanis két eredeti Thin Lizzy muzsikus is kiszállt. Brian Downey dobos a jövőben nem kíván ilyen sokat turnézni, Darren Wharton billentyűs pedig inkább a saját dallamrocker csapatára, a Dare-re akarja összpontosítani energiáit. Ez egyben azt is jelenti, hogy a klasszikus Thin Lizzyből már csak Scott Gorham maradt a zenekarban.

"Brian és Darren nem akart évi 150 napot turnén tölteni, és ez teljesen érthető - fogalmazott Ricky Warwick. - Mi azonban sokat szeretnénk koncertezni. Jól tudunk együtt dolgozni, és Jimmy DeGrasso dobosnál jobbat nem is találhattunk volna. Ez egy gyilkos csapat."

"Scott talán nem ért egyet ezzel, de ha Ricky vagy jómagam felbukkantunk egy új ötlettel, amint Scott elkezdte játszani ezeket, az olyan volt, mint a Thin Lizzy - mondta Damon a lemez kapcsán. - Függetlenül attól, hogy Scottnak ez feltűnt-e vagy sem. Akárki is hallotta eddig az új dalokat, mind azt mondta, hogy klasszikus Thin Lizzy hangulatuk van. Nem, olyan nem lesz, mint az eredeti banda. De a klasszikus Lizzy-hangulat kétségtelenül megvan bennük."

"Nem akarok mellédumálni - tette hozzá Ricky. - Úgy szól az anyag, mintha a klasszikus Thin Lizzy egy naprakész változata lenne. Két éve, hogy minden este Phil dalait énekelem, és talán keményen hangzik, hiszen az illető nincs itt velünk, mégis úgy érzem, hogy komoly leckéket kaptam azzal, hogy ilyen mélyre ástam magam a dalaiba. Phil dalszerzőként, szövegíróként, előadóként, énekesként is zseniális volt. És ez a zsenialitása nekem is sokat segített szerzőként."
 


 



BLACK STAR RIDERS - All Hell Breaks Loose
(05/27 - Nuclear Blast)

01. All Hell Breaks Loose
02. Bound For Glory
03. Kingdom Of The Lost
04. Bloodshot
05. Kissin' The Ground
06. Hey Judas
07. Hoddoo Voodoo
08. Valley Of The Stones
09. Someday Salvation
10. Before The War
11. Blues Ain't Bad










Hozzászólások

[012264]
KissGabor
Atyauristen! Ez ugy klasszikus Thin Lizzy ahogy van! Ez valami eszmeletlen jo lett! El se hiszem hogy ilyen F@sza lett.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet
2021. május 5. (szerda) 17:28

Művirágok karneválja címmel júniusban jelenik meg a Fatal Error negyedik nagylemeze, pontosabban az első fele, ugyanis egy dupla lemezanyaguk készült el. Friss előzetesként a klippel kísért Veled más a helyzet dallal lehet ismerkedni. "Íme, a legújabb klipünk és dalunk, a Veled más a helyzet! Az egyik különlegessége, hogy énekfronton Mirtse Kori közreműködik benne a Kontraszt zenekarból." (Fotó: Bikali Sándor)   www.facebook.com/fatalerrorzenekar   "A 2021-es év tartalmasnak ígérkezik a Fatal Error számára, ugyanis egy dupla lemezzel készülnek Művirágok Karneválja címmel. A lemez első fele júniusban lát napvilágot, most ennek egy előfutárát hozták el Veled más a helyzet címmel;n megszületett az első duett a zenekar történetében. Rimóczi Zsola frontember: 'Amikor megírtuk a dalt, a témája és a dinamikája miatt eleve női énekkel képzeltük el, Korit évek óta ismerjük, a tavalyi...

HAVARIA HONKAKKA - Új dal és videó Hajdú-Biharból: Idealizálj
HAVARIA HONKAKKA - Új dal és videó Hajdú-Biharból: Idealizálj

Idealizálj címmel tette közzé videóval kísért legújabb dalát a Havaria Honkakka zenekar. "Zenekarunk 2009-ben alakult Hajdú-Bihar megyében, azon belül Berettyóújfaluban, ami...

LANTLÔS - Hét év után új album érkezik, klippel az első dal: Lake Fantasy
LANTLÔS - Hét év után új album érkezik, klippel az első dal: Lake Fantasy

Wildhund címmel július 30-án jelenik meg a Lantlős post rock/metal vonalas német Lantlős ötödik albuma, a 2014-es Melting Sun lemez utódja, első előzetesként pedig a videoklippel...

LEPONEXX - Új lemezelőzetes dal és klip a köröstarcsai csapattól: Nem adom
LEPONEXX - Új lemezelőzetes dal és klip a köröstarcsai csapattól: Nem adom

Nagylemezre gyúr a köröstarcsai Leponexx zenekar, friss előzetesük a Nem adom című tétel "Mi vagyunk a Leponexx zenekar Köröstarcsáról. A zenénk leginkább amolyan dallamos groove...

DAMNATION - Új dal a tavaly alakult hazai old school death metal csapattól: The Colossal Dread
DAMNATION - Új dal a tavaly alakult hazai old school death metal csapattól: The Colossal Dread

A banda új, 2020 nyarán állt össze a brigád Makón, mégpedig az ex-Thy Catafalque gitáros, Juhász János irányításával. A zene régisulis death metal, a bemutatkozó EP pedig május...

ALESTORM - Jön a koncert DVD, friss előzetes: Drink
ALESTORM - Jön a koncert DVD, friss előzetes: Drink

Live In Tilburg címmel egy koncertanyaggal jelentkezik május 28-án a kalózmetalos Alestorm, Bodor Máté csapata. A CD/DVD/BluRay kiadvány legfrissebb előzetese a Drink nóta felvétele....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS