CSERESZNYE - Pénzgyártásról, sikerhajhászásról beszélt a hvg-nek

Lukácsék továbbra sem akarnak nyilatkozni, reagálni

2013. május 23. (csütörtök) 15:13

A májusi HammerWorldben jelent meg az első interjú a New Yorkba költözött egykori Tankcsapda gitárossal, Molnár Leventével, azaz Cseresznyével, aki egy Guns4Guns nevű új csapatot hozott össze a tengerentúlon.


Cserkó most a hvg.hu-nak is nyilatkozott a csapatról, és néhány mondattal a Tankcsapdára is kitért:



hvg.hu: De végül elkészült pár szám, és az első videó is megjelent.

M.L.: Amit igazából Amerikában nem jelentettünk meg. Tulajdonképpen a dal poénnak indult, a videót minimális költségvetésből csináltuk, és csak azért hoztuk ki, hogy aki kíváncsi rám, az lássa, jól vagyok, zenélek. Facebookon, e-mailben ugyanis nagyon sokan kerestek, hogy mi van velem, mondjak valamit. Gondoltam ez a videó pont jó erre. Megmutatni: min is dolgozom most. Persze még az elején vagyunk az egész Gun4Gun sztorinak, még nagyon sok munka vár ránk.



hvg.hu: Milyenek voltak a visszajelzések?

M.L.: Eddig teljesen pozitívak. Nagyon keményen dolgozunk, és a régi emberek biztatnak, visszavárnak. Szeretnék majd otthon is koncertezni, fesztiválokon, bárhol, ahol tudunk és meg tudjuk oldani, mert innen ez lényegesen nehezebb a távolság miatt. Idén ez már nyilván nem reális, de majd jövőre. Vannak persze rosszindulatú emberek is, akik, bárhogy is sül el ez a dolog, majd csak rázzák a fejüket, hogy "én megmondtam".

De nagyképűség nélkül mondhatom, én már bizonyítottam, és a lényeg, hogy zenéljek, amíg jól esik. Majd ha nem lesz jó, váltok. Nem akarom hajszolni a sikerességet abban az értelemben, ahogy a Csapda csinálja az elmúlt években, az csak a pénzgyártásról szól, tőlem ez a fajta mentalitás távol áll.



hvg.hu: Hogy viselted a "szakítást" a Tankcsapdával? Közel 20 évig játszottatok együtt, túl vagy már rajta?

M.L.: Nem egyszerű kérdés... a fél életem benne van a zenekarban, nyilván ez egy folyamat. Emberileg a zenekarból egyáltalán nem hiányzik senki, a közönség miatt azonban rettenetes hiányérzetem van. Ez természetes. A jó oldalát nézem ennek is, megpróbálom ebből kihozni a legtöbbet. Elsőre elég ijesztő volt a dolog, de tudod: ami nem öl meg, az megerősít. Újjászülettem, azt gondolom, most sokkal erősebb vagyok és magabiztosabb.

Egy nagy zenekar tagjaként jóval másképp látja az ember a világot. Én most megtapasztalom ezt az átmenetet. Azt gondolom, hogy kellő inspiráció nélkül nehéz jó dalokat, szövegeket írni, most érzem megint, hogy milyen, amikor az énekes srác, aki az elején van az egésznek és bizonyítani akar, az mennyivel inspirálóbb, mint mikor sorozatgyártásban készíti az ember a lemezeket."


A teljes interjút ide kattintva olvashatod el.


A hvg.hu megkereste a Tankcsapdát is, de ők ahogy eddig is tették, nem kívánnak nyilatkozni a múlttal kapcsolatban.

" Az együttes az ügyvédein keresztül arról tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy a zenekar életében bekövetkezett személyi változást  belső ügynek tekintik, amiről nem kívánnak nyilatkozni, "azonban a zenekar sikereiről és az elért eredményekről szívesen állnak a HVG és olvasói rendelkezésére".



A III. Műszak blog még áprilisban készített egy interjút Lukáccsal és Sidivel, amelyben Cserkó is szóba került.


Nemrég debütált a New York-i Gun4Gun zenekar Dark Crown klipje, melyben Cseresznye tépi a húrokat. Mennyire kíséritek figyelemmel Cserkó zenei életútját? Tartjátok vele a kapcsolatot?


Lukács: Keserűséggel a hangomban kénytelen vagyok azt mondani, hogy mi tartanánk vele a kapcsolatot, de Levente néhány hónappal ezelőtt kijelentette, hogy csak az ügyvéde jelenlétében hajlandó velünk kommunikálni. Ez az ő kérése, amit maximálisan tiszteletben tartunk, ezért direkt módon nem kommunikálunk egymással. Fizetjük az ügyvédeinket, ők meg jól elbeszélgetnek egymással. (nevetés)

Sidi: A nótát természetesen láttuk, szerintem teljesen rendben van. Lukács: A dalt egyébként már jóval korábban is hallottuk mielőtt még a videoklip kijött volna.


Jövőbeli tervek?


Sidi: Szeretnénk jobban eladni magunkat. Vannak érdeklődők, nekem már 4000 Ft-ot is ajánlottak, tudom, hogy az összegekről nem illik beszélni, de ezúttal kivételt teszünk.

Lukács: Napi 4000 Ft-ért mindent bevállalunk. Lángra gyúlunk, ha kell. Aki olvassa majd ezt a beszélgetést, az keressen meg minket a www.barkinekeladjukmagunkat4000ftert.com-on, írja meg a feltételeket, küldje el a lóvét a számlánkra és már megyünk is! (nevetés)



És komolyan?

Sidi: A jövő év nyilvánvalóan a 25 éves jubileumról fog szólni, aminek a tervezése már elkezdődött, de azért ne szaladjunk ennyire előre. Még a turné elején járunk, ami október elejéig el fog tartani, de még az év végén is lesz pár koncertünk.

Lukács: Ez az évünk, leszámítva az október közepétől november végéig tartó szünetet, a turnézásról szól. Rengeteg koncertünk lesz, rengeteg meghívásnak tudunk eleget tenni. Az év vége felé érezni lehet majd a jubileum előszelét, amely a rajongók számára is egyértelművé teszi, hogy mire számíthatnak a 25 éves évfordulótól, de addig szinte megállás nélkül koncertezünk.

A TCS interjút ide kattintva olvashatod el.




 


 




GUN4GUN (b-j):
Vajda Tamás - dobos
Sam Roon - basszusgitáros
Coy DeLuca - énekes
Cseresznye - gitáros


www.gunforgun.com

A Gun4Gun Facebook oldala


 

GUN4GUN - Dark Crown (az első dal és klip Cserkó új bandájától)

 


www.facebook.com/cseresznyeofficial





 

 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
METALLICA - James Hetfield sok barátja már megkapta az oltást, ő még egy kicsit szkeptikus
2021. május 9. (vasárnap) 19:49

A Metallica frontembere, James Hetfield még március végén volt vemdége a The Fierce Life podcastnek, ahol többek között arról is beszélt, hogy miért nem döntött még arról, hogy beoltatja-e magát. Az oltás témája akkor merült fel, amikor az idei turnézás lehetősége került szóba: "Fogalmam sincs. Ez nem rajtam múlik. Ez a biztonság kérdése, mindenki bizonságáé, nemcsak a rajongóké, hanem a stábunké és a miénk is. Nem vagyok biztos abban, hogy ez mit is jelent a jövőben, már ami a vakcinákat illeti. Egy kicsit szkeptikus vagyok az oltakozással kapcsolatban, de látszólag ez rendben halad, az emberek megkapják az oltásokat és van egy csomó barátom, aki már meg is kapta. Én magam nem vagyok még biztos a dologban...   ....De azt remélem, hogy nem jön el a pillanat, amikor szükséges lesz, hogy legyen egy Covid-pecsét vagy ilyesmi az útleveledben, hogy bárhova elutazhass. De ha ez mégis bekövetkezik, akkor...

ROAD - Videoklippel az első dal a júniusi albumról: Igazi testvér
ROAD - Videoklippel az első dal a júniusi albumról: Igazi testvér

Pár napja derült ki, hogyí Tóth Tamás (Mytra, Nomad, ex-Wisdom stb.) lett a Road zenekar új dobosa, a friss stúdióalbum pedig június 11-én jelenik meg Senki kedvéért nem fékezünk...

NEMZETI HANG - Új dal és videó az Encsi Városi SC felkérésére: Bajnok leszel
NEMZETI HANG - Új dal és videó az Encsi Városi SC felkérésére: Bajnok leszel

Bajnok leszel címmel egy videóval kísért új dallal jelentkezett a Nemzeti Hang zenekar. "Az Encsi Városi Sport Club vezetőitől felkérést kaptunk a klub hivatalos indulójának...

SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, videóval a címadó dal
SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, videóval a címadó dal

Ha olvastad már a májusi HammerWorld magazinban a Saxon frontemberével készült interjút, akkor nem ér meglepetésként, hogy Biff Byford egy komplett nagylemezt készített el a fiával,...

ARTILLERY - Új klip a friss album mellé: In Your Mind
ARTILLERY - Új klip a friss album mellé: In Your Mind

X címmel tegnap megjelent a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma, az In Your Mind dalhoz pedig egy friss videó is született. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették...

RISE AGAINST - Új dal és klip a június elején érkező lemezről: The Numbers
RISE AGAINST - Új dal és klip a június elején érkező lemezről: The Numbers

Az még tavaly szeptemberben történt, hogy három év után egy klippel kísért vadonatúj dallal jelentkezett a Rise Against. Azóta kiderült, hogy a Broken Dream, Inc. nóta is felkerül az...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS