AS I LAY DYING - Lambesis énekes meg akarta öletni a feleségét?

Gyilkosságra való felbujtás a vád

2013. május 8. (szerda) 08:05

Tim Lambesist, az As I Lay Dying énekesét tegnap letartóztatta a San Diego-i rendőrség, a vád pedig az, hogy Lambesis megbízást adott egy harmadik személynek az otthonukból korábban elköltözött felesége meggyilkolására.


"Az információ a múlt héten, pontosabban múlt csütörtökön jutott tudomásunkra - közölte a rendőrségi szóvivő. - Lambesis egy környékbeli személyt kért meg a gyilkosság elkövetésére. Gyorsan ráálltunk az ügyre. Meggyőződésem, hogy egy súlyos tragédiát sikerült megelőznünk."


A szóvivő a nyomozás érdekeire való tekintettel nem árult el részleteket a tett indítékairól, és arról sem, hogy ez a terv hogyan is jutott tudomásukra. Egy online adatbázis szerint Lambesis felesége, Meggan még tavaly szeptemberben adta be a válókeresetet. Úgy fest a dolog, hogy a rendőrség egyik embere bérgyilkosnak adta ki magát, és Lambesis végül őt bízta meg a felesége meggyilkolásával.

A frontember a mai napon, vagy csütörtökön áll először bíróság elé, de akkor még csak tudatják vele a vádat, és az esetleges lehetőségét annak, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen. A nyomozás tehát még folyik.


Az As I Lay Dying 2008-ban Grammy-jelölést kapott, és noha a zenekart szokás keresztrény metalcora vonalasnak nevezni, a tagok gyakran hangoztatták, hogy szeretnék, ha a zenéjük alapján ítélnének meg őket az emberek és nem személyes meggyőződésük alapján. Tim Lambesis az AILD mellett az Austrian Death Machine és a Pyrithion frontembere is




 

Hozzászólások

[012170]
csdavid
Ez szerintem valami félreértés. Nem olyan embernek tűnik, De ki tudja lehet én tévedek.
[012165]
Thrashing
Kigyúrt fizikumú „barátunk” a piszkos munkához már gyáva volt?
[012164]
jrpi
A Veszett a világ című film jut erről eszembe!!! Tényleg milyen keresztények már ezek????
[012163]
horvathfefe
Ha ez igaz,akkor ez az ember nagyon nem keresztény.
[012162]
marci194
Akármilyen elítélendő dolgot is tett, kár lenne az As I Lay Dying-ért :/
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
METALLICA - James Hetfield sok barátja már megkapta az oltást, ő még egy kicsit szkeptikus
2021. május 9. (vasárnap) 19:49

A Metallica frontembere, James Hetfield még március végén volt vemdége a The Fierce Life podcastnek, ahol többek között arról is beszélt, hogy miért nem döntött még arról, hogy beoltatja-e magát. Az oltás témája akkor merült fel, amikor az idei turnézás lehetősége került szóba: "Fogalmam sincs. Ez nem rajtam múlik. Ez a biztonság kérdése, mindenki bizonságáé, nemcsak a rajongóké, hanem a stábunké és a miénk is. Nem vagyok biztos abban, hogy ez mit is jelent a jövőben, már ami a vakcinákat illeti. Egy kicsit szkeptikus vagyok az oltakozással kapcsolatban, de látszólag ez rendben halad, az emberek megkapják az oltásokat és van egy csomó barátom, aki már meg is kapta. Én magam nem vagyok még biztos a dologban...   ....De azt remélem, hogy nem jön el a pillanat, amikor szükséges lesz, hogy legyen egy Covid-pecsét vagy ilyesmi az útleveledben, hogy bárhova elutazhass. De ha ez mégis bekövetkezik, akkor...

ROAD - Videoklippel az első dal a júniusi albumról: Igazi testvér
ROAD - Videoklippel az első dal a júniusi albumról: Igazi testvér

Pár napja derült ki, hogyí Tóth Tamás (Mytra, Nomad, ex-Wisdom stb.) lett a Road zenekar új dobosa, a friss stúdióalbum pedig június 11-én jelenik meg Senki kedvéért nem fékezünk...

NEMZETI HANG - Új dal és videó az Encsi Városi SC felkérésére: Bajnok leszel
NEMZETI HANG - Új dal és videó az Encsi Városi SC felkérésére: Bajnok leszel

Bajnok leszel címmel egy videóval kísért új dallal jelentkezett a Nemzeti Hang zenekar. "Az Encsi Városi Sport Club vezetőitől felkérést kaptunk a klub hivatalos indulójának...

SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, videóval a címadó dal
SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, videóval a címadó dal

Ha olvastad már a májusi HammerWorld magazinban a Saxon frontemberével készült interjút, akkor nem ér meglepetésként, hogy Biff Byford egy komplett nagylemezt készített el a fiával,...

ARTILLERY - Új klip a friss album mellé: In Your Mind
ARTILLERY - Új klip a friss album mellé: In Your Mind

X címmel tegnap megjelent a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma, az In Your Mind dalhoz pedig egy friss videó is született. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették...

RISE AGAINST - Új dal és klip a június elején érkező lemezről: The Numbers
RISE AGAINST - Új dal és klip a június elején érkező lemezről: The Numbers

Az még tavaly szeptemberben történt, hogy három év után egy klippel kísért vadonatúj dallal jelentkezett a Rise Against. Azóta kiderült, hogy a Broken Dream, Inc. nóta is felkerül az...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS