KOLP - Kazettás kiadványok a morbid black brigádtól

Limitált Die Hard Box is készült

2013. május 6. (hétfő) 06:22

Morbid, elkínzott hangulatú black metalt játszik a budapesti Kolp, amelynek most két anyaga is megjelent a Neverheard Distro-nál, méghozzá old school módon - kazettán.

A Kolpban Jim Jones énekes/szövegíró (Veér, Faagia) és Knot hangszeres/zeneszerző (Veér, Witchcraft) egyesítette erőit, és a The Void And The Silence tételükkel máris megismerkedhetsz.


Kolp a Facebookon


"A The Valley Of Plague című négy számos, 20 perces kazetta nótáit még 2010-ben, az első nagylemez megjelenését követően írta a banda, de ezek mostanáig nem kerültek kiadásra. A The Outside címet kapott másik kazetta a Temple Of Torturous-nél tavaly CD-n megjelent második album anyagát tartalmazza. Mindkét kiadvány kézzel sorszámozott. A kazettákhoz kapcsolódóan póló és kitűző is készült.

Továbbá a legfanatikusabb rajongók számára készült egy erősen limitált, mindössze 18 példányos fadoboz is, az ún. Die Hard Box, amely tartalmazza mindkét most megjelent kazettát, továbbá pólót, jelvényt és egy, a banda tagjai által aláírt, sorszámozott eredetiséget igazoló tanúsítványt. A kiadványok beszerezhetők a kiadótól, a kazetták hamarosan pár jobb hazai terjesztőtől is."

www.neverhearddistro.blogspot.hu
 



KOLP - The Void And The Silence (a The Outside EP-ről)

 





 

Hammer TV

 
U.D.O. - Új klipes dal az októberi Game Over! lemezről: Prophecy
2021. szeptember 17. (péntek) 18:54

Game Over! címmel október 22-én jelenik majd meg az új U.D.O. album, Udo Dirkschneideréktől pedig már itt is a harmadik előzetes dal, a videoklippel kísért Prophecy. "Game Over! - A kijelentés többféle jelentést is hordoz. Egy dolog azonban biztos: a U.D.O. nem végez félmunkát, mindig beleadnak apait-anyait. A világszerte adott több száz koncert során, Oroszország és Dél-Amerika legeldugottabb helyein is játszva, a U.D.O. egy igazi egységgé, szenvedélyes zenészek és barátok konglomerátumává vált. Mindenki pontosan tudja, hogy mi a feladata, hogyan illeszkedjen a zenekar hangzásába a lehető legtökéletesebben. A Game Over! lemez összes dala jellegzetes karakterrel bír..."     www.facebook.com/udoonline U.D.O. - Prophecy (a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Kids And Guns (szöveges videó a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Metal Never Dies (a 2021-es Game Over! lemezhez)...

IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem
IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem

Máris itt van két Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta nem is...

HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"
HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"

Hobo, azaz Földes László a Facebook oldalán emlékezett meg egykori zenésztársáról, a pár nappal ezelőtt, 68 éves korában elhunyt Póka Egonról, aki 1978 és 1993 között 12 Hobo...

EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait
EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait

November 19-én jön majd ki a Bay Area thrash veterán Exodus új albuma, a Persona Non Grata, és máris itt a második előzetes dal, a szöveges videóval kísért Clickbait. Eredetileg már...

INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer
INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer

Argent Moon címmel megjelent és végig is hallgatható a négy tételes új EP a melodikus death metal egyik kiváló északi képviselőjétől, a finn Insomniumtól. Mi több, a nem éppen...

IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel
IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel

Máris meghallgatható két új Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS