SLAYER - Jeff a pókharapás után nem fordult azonnal orvoshoz

A jó két évvel ezelőtti pókaharapásnak is köze lehet a halálához

2013. május 4. (szombat) 17:20

A csütörtökön májelégtelenségben elhunyt Slayer gitáros, Jeff Hanneman halála kapcsán megjelent egy beszámoló, amit az AP egyik szerzője, Chris Talbott és az orvosi témákban otthonos USA Today újságíró, Mike Stobbe állított össze.

A 49 éves Jeff úgy gondolta, hogy gyógyulófélben van abból a betegségből, amit a feltételezett pókharapás okozott. Már dalokat írt odaha, hogy aztán csatlakozva a Slayerhez, elkészíthessék az új albumot.


Az orvosi szakvéleményre még várni kell, az sem biztos, hogy lesz boncolás, de a Slayer szóvivője szerint a jó két évvel ezelőtti pókharapásnak is köze lehet Jeff halálához.

Heidi Robinson-Fitzgerald szerint a gitáros lassan épült fel a húsfaló baktérium okozta betegségből, ami súlyos bőrfertőzéssel (necrotising fasciitis, izompólya üszkösödés) járt, és csaknem az életébe került már korábban is.

Egy ilyen fertőzéshez elég egy kisebb karcolás vagy karmolás is. Robinson-Fitzgerald szerint a pókharapás okozott minden problémát, de Jeff sem fordult azonnal orvoshoz. Jeff azt mondta, hogy egy barátja jakuzzijában fürdőzve harapta meg a pók, magát az állatot azonban nem találták meg.

A húsfaló baktériumok okozta fertőzések ritkák, de ha bekövetkeznek, az izmokat, a zsírszövetet, a bőrt is roncsolják, és egyes esetekben műtéti úton távolítják el a fertőzött szöveteket, hogy megmenthessék a páciens életét.

Jeffnek több ilyen műtétje is volt, erről tavaly a banda számolt be a honlapján. A legyengült immunrendszerű emberek nagy veszélyben vannak egy ilyen típusú fertőzés esetén is. A húsevő baktérium önmagában nem okoz májproblémát, viszont egy speciális fajtájuk kiválthatja a szerv károsodását, ún. toxikus sokk szindrómát okozva.


RIP, Jeff!

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet
2021. május 5. (szerda) 17:28

Művirágok karneválja címmel júniusban jelenik meg a Fatal Error negyedik nagylemeze, pontosabban az első fele, ugyanis egy dupla lemezanyaguk készült el. Friss előzetesként a klippel kísért Veled más a helyzet dallal lehet ismerkedni. "Íme, a legújabb klipünk és dalunk, a Veled más a helyzet! Az egyik különlegessége, hogy énekfronton Mirtse Kori közreműködik benne a Kontraszt zenekarból." (Fotó: Bikali Sándor)   www.facebook.com/fatalerrorzenekar   "A 2021-es év tartalmasnak ígérkezik a Fatal Error számára, ugyanis egy dupla lemezzel készülnek Művirágok Karneválja címmel. A lemez első fele júniusban lát napvilágot, most ennek egy előfutárát hozták el Veled más a helyzet címmel;n megszületett az első duett a zenekar történetében. Rimóczi Zsola frontember: 'Amikor megírtuk a dalt, a témája és a dinamikája miatt eleve női énekkel képzeltük el, Korit évek óta ismerjük, a tavalyi...

HAVARIA HONKAKKA - Új dal és videó Hajdú-Biharból: Idealizálj
HAVARIA HONKAKKA - Új dal és videó Hajdú-Biharból: Idealizálj

Idealizálj címmel tette közzé videóval kísért legújabb dalát a Havaria Honkakka zenekar. "Zenekarunk 2009-ben alakult Hajdú-Bihar megyében, azon belül Berettyóújfaluban, ami...

LANTLÔS - Hét év után új album érkezik, klippel az első dal: Lake Fantasy
LANTLÔS - Hét év után új album érkezik, klippel az első dal: Lake Fantasy

Wildhund címmel július 30-án jelenik meg a Lantlős post rock/metal vonalas német Lantlős ötödik albuma, a 2014-es Melting Sun lemez utódja, első előzetesként pedig a videoklippel...

LEPONEXX - Új lemezelőzetes dal és klip a köröstarcsai csapattól: Nem adom
LEPONEXX - Új lemezelőzetes dal és klip a köröstarcsai csapattól: Nem adom

Nagylemezre gyúr a köröstarcsai Leponexx zenekar, friss előzetesük a Nem adom című tétel "Mi vagyunk a Leponexx zenekar Köröstarcsáról. A zenénk leginkább amolyan dallamos groove...

DAMNATION - Új dal a tavaly alakult hazai old school death metal csapattól: The Colossal Dread
DAMNATION - Új dal a tavaly alakult hazai old school death metal csapattól: The Colossal Dread

A banda új, 2020 nyarán állt össze a brigád Makón, mégpedig az ex-Thy Catafalque gitáros, Juhász János irányításával. A zene régisulis death metal, a bemutatkozó EP pedig május...

ALESTORM - Jön a koncert DVD, friss előzetes: Drink
ALESTORM - Jön a koncert DVD, friss előzetes: Drink

Live In Tilburg címmel egy koncertanyaggal jelentkezik május 28-án a kalózmetalos Alestorm, Bodor Máté csapata. A CD/DVD/BluRay kiadvány legfrissebb előzetese a Drink nóta felvétele....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS