KILLSWITCH ENGAGE - Az ex-énekes Howard 3 napon át volt kómában

Új bandával készít lemezt a frontember

2013. május 2. (csütörtök) 06:05

A brit Hammernek nyilatkozott az ex-Killswitch Engage énekes Howard Jones, többek között a súlyos cukorbetegségéről is, ami végül is oda vezetett, hogy csaknem teljesen kiszállt a zenélésből.


"Elég drámai dolog, amikor az ember rájön, hogy diabétesze van - mondta az énekes, akinek pokoli volt a tavalyi éve, és a gyakori szédüleit, ájulásait követően egy kórházi ágyban tért magához. - Eleinte csak furán kezdtem érezni magam, aztán azt vettem észe, hogy egyre ügyetlenebb vagyok. Leestem valami lépcsőn és eltörtem az egyik ujjamat, aztán ismét leestem egy másik lépcsőn és akkor a lábujjam tört el.

Aztán összeestem. Három napon keresztül kómában voltam. Azt mondták a dokik, hogy ilyen magas cukorszinttel még sosem találkoztak. Utólag pedig azt mondták, hogy 50 százalékos esélyem volt az agykárosodásra."


Howard jelenleg az All Shall Perish gitárosával, Francesco Artusato-val, valamint az ausztrál Devolved dobosával, John Sankey-vel muzsikál egy új bandában.

"Klassz dolog egy kicsit kinyújtózni és valami mást csinálni. Itt mélyebb dolgokról van módom írni és kicsit komorabbakról is. Eddig nagyon izgalmas az egész."


Az új formáció neve egyelőre még nem publikus, de 2013 végére szeretnék kihozni az első albumot, amit az egykori Machine Head gitáros Logan Maderrel (Gojira, Fear factory) rögzítenek.
 

Hammer TV

 
U.D.O. - Új klipes dal az októberi Game Over! lemezről: Prophecy
2021. szeptember 17. (péntek) 18:54

Game Over! címmel október 22-én jelenik majd meg az új U.D.O. album, Udo Dirkschneideréktől pedig már itt is a harmadik előzetes dal, a videoklippel kísért Prophecy. "Game Over! - A kijelentés többféle jelentést is hordoz. Egy dolog azonban biztos: a U.D.O. nem végez félmunkát, mindig beleadnak apait-anyait. A világszerte adott több száz koncert során, Oroszország és Dél-Amerika legeldugottabb helyein is játszva, a U.D.O. egy igazi egységgé, szenvedélyes zenészek és barátok konglomerátumává vált. Mindenki pontosan tudja, hogy mi a feladata, hogyan illeszkedjen a zenekar hangzásába a lehető legtökéletesebben. A Game Over! lemez összes dala jellegzetes karakterrel bír..."     www.facebook.com/udoonline U.D.O. - Prophecy (a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Kids And Guns (szöveges videó a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Metal Never Dies (a 2021-es Game Over! lemezhez)...

IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem
IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem

Máris itt van két Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta nem is...

HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"
HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"

Hobo, azaz Földes László a Facebook oldalán emlékezett meg egykori zenésztársáról, a pár nappal ezelőtt, 68 éves korában elhunyt Póka Egonról, aki 1978 és 1993 között 12 Hobo...

EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait
EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait

November 19-én jön majd ki a Bay Area thrash veterán Exodus új albuma, a Persona Non Grata, és máris itt a második előzetes dal, a szöveges videóval kísért Clickbait. Eredetileg már...

INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer
INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer

Argent Moon címmel megjelent és végig is hallgatható a négy tételes új EP a melodikus death metal egyik kiváló északi képviselőjétől, a finn Insomniumtól. Mi több, a nem éppen...

IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel
IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel

Máris meghallgatható két új Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS