RICHIE KOTZEN - A tiéd lehet Kotzen mester legelső Ibanez gitárja

Jó csúnya darab...

2013. január 1. (kedd) 10:58 | utoljára módosítva: 2013. január 1. (kedd) 12:13

A Poison és a Mr. Big révén is ismert, mostanában pedig Mike Portnoy-jal és Billy Sheehannel zenélő Richie Kotzen az eBayen árulja azt a gitárját, amellyel rögzítette első, 1989-ben megjelent szólóalbumát. Ez Kotzen mester legelső Ibanez gitárja, és amúgy meg elég rondácska szegény. A húrozásra és egyéb apróbb javítgatásokra szoruló hangszerre még két napig lehet licitálni, jelenleg ezer dollár körül tart az ára.


Mike Portnoy dobos és Billy Sheehan basszusgitáros eredetileg a Thin Lizzy, a Whitesnake és a Blue Murder egykori gitárosával, John Sykes-szal akart egy közös projektet, de Sykes némi demózás után végül is kiszállt a tervezett formációból, és a helyére Richie Kotzen érkezett, aki nemcsak gitározik, de énekel is a. A trió debütáló albuma már felvételre is került, és ha minden jól megy, az év első felében meg is jelenik.

"Ez egy klasszikus rock anyag lesz, amolyan power trió jelleggel - mondta az anyag kapcsán Mike Portnoy. - Ha magad elé képzeled az igazán klasszikus rock bandákat, Zeppelin, Cream, Hendrix, Grand Funk Railroad, a '70-es évek elejének power trió hangzásait, és ezt olyan modernebb hangzású dolgokkal fűszerezed, mint az Alice In Chains, a Soundgarden, a Black Crowes vagy Lenny Kravitz... akkor nagyjából ilyen lesz, egyfajta keveréke a felsorolt bandáknak. Ráadásként ott van még Billy és Richie fenomenális játéka, és magam is tudok mutatni ezt-azt a dobok mögött... (nevet) Mindhárman énekelünk a dalokban. Richié a főszerep, de Billy is énekel, akárcsak jómagam."


Január 23-án Richie Kotzen is fellép a San Francisco-ban már másodízben megrendezésre kerülő Jason Becker's Not Dead Yet jótékonysági koncerten, akárcsak Steve Morse a Deep Purple-ből, Uli Jon Roth (ex-Scorpions), valamint Gus G. (Firewind, Ozzy). A koncert bevételével a Lou Gehrig-kórral küzdő, lebénult gitármester Jason Becker ápolási költségeit támogatják a fellépők. Becker betegségéről egy dokumentumfilm is készült Jason Becker: Not Dead Yet címmel, amelynek DVD változata két hete jelent meg. 

 

Hozzászólások

[011351]
JetBlack
Ibanez gitár. Ingyen elfogadnám. :-)
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis
2020. november 24. (kedd) 07:48

Metamorphosis címmel már meghallgatható a death metalos Amorite kiadás előtt álló második albumának első dala. A hazai banda debütáló albuma még 2015-ben látott napvilágot Invisible Fire címmel, azóta egy EP-jük készült, a Final Entropy. Az új albumuk Archaic Faces Of Ecstasy címmel jön majd ki, a borítót Andkill készítette. "Közel a cél. 2017-ben úgy döntöttünk, hogy egy teljesen szabad felfogású lemezt készítünk. Rengeteg nehézség után hamarosan kezdetét veheti az ősi rituálé azoknak, akik átadják magukat az élménynek."   www.facebook.com/amoritehun   AMORITE - Metamorphosis (a 2020-as Archaic Faces Of Ecstasy album előzeteseként)        

FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket
FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket

Az új Foo Fighters album Medicine At Midnight címmel február 5-én lát majd napvilágot, a lemez felvezetéseként pedig egy 26 perces kisfilmben foglalták össze az eddigi pályájukat. Az...

GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops
GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops

Sea Savage címmel december 4-én jelenik meg az ír old school thrasher Gama Bomb hetedik albuma. A 2018-as Speed Between The Lines lemez utódjáról már a harmadik előzetessel, a szöveges...

KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence
KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence

The Absence Of Presence címmel még a nyáron jelent meg az új Kansas album, a legendás amerikai prog rockerek friss videója pedig a lemez címadó dalához készült el. A legutóbbi,...

ORIANTHI - Sajnálom
ORIANTHI - Sajnálom

Nemrég jelent meg az Alice Cooper csapatában is megfordult szőke ausztrál gitároslány, Orianthi negyedik szólólemeze, a legfrissebb klipje pedig a Sorry című dalhoz készült el. "Az...

JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"
JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"

A Let There Be Talk podcast vendégeként a Judas Priest frontembere, Rob Halford a hangjának változásáról is szót ejtett, valamint arról, hogy bármennyire is szeretné, a klasszikus...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS