HUNGARICA - Az új dal: Polak, Węgier, dwa bratanki

Egy lengyel rocklegendával készült a nóta

2012. november 27. (kedd) 07:08

Az új Hungarica album, a Test és Vér december 3-án jelenik meg, de nemcsak itthon lesz kapható, hanem Lengyelországban is. A lengyel-magyar barátságot szimbolizáló új dalukat máris meghallgathatod!


„A lengyel nép szeretetét a magyarok iránt nemcsak a történelmi múlt, hanem a jelenkorunk eseményei is igazolják - mondja a gitáros Mentes Norbert. - Ez a kölcsönös szeretet és tisztelet, amit személyesen is tapasztaltunk már a zenekar eddigi pályafutása során eredményezte azt, hogy az új lemezünk egyik kiemelt fontosságú dala a két nemzet történelmének kapcsolatáról és barátságáról szól, és hogy ez a 'lélekből kötött szövetség' a zenén keresztül is kifejezésre került.

A dalt egy lengyel legendás zenésszel, Andrzej Nowakkal közösen készítettük el. Andrzej az 1979-ben alakult TSA zenekar alapítója és vezetője, a másik együttese pedig a Zle Psy (Rossz Kutyák). A lengyel rockvilág legszínesebb egyénisége, aki nemcsak a legjobb lengyel, hanem számos külföldi rockzenésszel is dolgozott már. A Zle Psy nevű zenekarát az USA-ban megismert barátjával, Paweł Mąciwodaval alapította, aki a világhírű Scorpions basszusgitárosa.

Nagyon örülünk annak, hogy az új albumunk Lengyelországban az RDS Music gondozásában Lengyelországban is kapható lesz. Bízunk benne, hogy minél több lengyel hazafihoz is eljutnak a dalaink."



HUNGARICA feat. Andrzej Nowak - Lengyel Magyar (a 2012-es Test és vér albumról)



"Nyerges Attila (Ismerős Arcok), Andrzej Nowak (TSA, Zle Psy) és a legendás Scorpions basszusgitárosa, Paweł Mąciwoda is ott lesz a Hungarica lemezbemutatóján!

A belépőjegyek a december 3-án Test és Vér címmel megjelenő új album limitált első szériájában ajándékként megtalálhatóak. Ha december 3-ig előjegyzed ezen a linken, garantáltan hozzá is jutsz!"


A Test és Vér című albumhoz már egy új klip is elkészült, méghozzá az Ismerős Arcok frontemberével, Nyerges Attilával.


HUNGARICA ÉS NYERGES ATTILA - Két nap (a 2012-es Test és vér albumhoz)


 


"A Test és Vér cím a testvér szavunkra is utal, amely szó ebben a összetételben egyedül a magyar nyelvben található - mondta a lemezcím kapcsán a gitáros Mentes Norbert. -  A borítón látható két szkíta harcos is erre a Hunor-Magor testvériségre, az egymásért, és nem az egymás ellen erkölcsiségre utal."

 



 





HUNGARICA - Test és vér
(12/03 - Hammer)

01. Az Igazság Napja
02. Két Nap
03. Lengyel Magyar
04. Kaloda
05. Zúgó vihar
06. Lépteink
07. Test és vér
08. Lelkem nem eladó
09  Ringató
10. Határok nélkül

Bónuszdalok:
11. Polak, Węgier
12. Lélekből kötött szövetség



Közreműködnek:
Andrzej Nowak (TSA, Zle Psy)
Nyerges Attila (Ismerős Arcok)
Hoffer Péter (Moby Dick)
Jancsó Miklós (ős-Moby Dick)


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SABATON - Hallgasd meg a meglepetés dalukat, itt a Defence Of Moscow
2021. május 7. (péntek) 08:35

Defence Of Moscow címmel egy új felvétellel jelentkezett a csatametalos svéd Sabaton - ismerkedj meg vele! "Május 9-ét Oroszországban a győzelem napjaként ünneplik, a nácik felett a második világháborúban aratott győzelemre emlékezve. Idén mi is részesei vagyunk ennek a kollektív emlékezésnek: egy dalt szentelünk a moszkvai csatában harcoló bátor férfiaknak. A dalt eredetileg oroszul írta meg a barátunk, Radio Tapok (Oleg Abramov). Ez egy nagyon erőteljes szám, és úgy gondoltuk, hogy volna értelme annak, ha a Sabatonnal feldolgoznánk. Szeretjük meglepni az embereket, és ez egy hatalmas meglepetés."   SABATON - Defence Of Moscow (2021)   Még februárban jelentette be a Sabaton, hogy meghosszabbította a szerződését a Nuclear Blast kiadóval, és már akkor megígérték, hogy Livgardet címmel egy vadonatúj számmal jelentkeznek majd. A svéd Királyi Gárda 500 éves...

LIGHT THE TORCH - Dalpremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: More Than Dreaming
LIGHT THE TORCH - Dalpremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: More Than Dreaming

You Will Be The Death Of Me címmel június 25-én jelenik meg az ex-Killswitch Engage énekes Howard Jones vezette Light The Torch zenekar második albuma, a 2018-as Revival lemez utódja....

EREB ALTOR - EP-premier a svéd viking metalosoktól: Eldens Boning
EREB ALTOR - EP-premier a svéd viking metalosoktól: Eldens Boning

Eldens Boning címmel egy 4 tételes új EP-vel jelentkezett a viking metalos svéd Ereb Altor - ismerkedj meg vele! A Bathory-örökséget méltó módon ápoló black/folk/viking csapat tagjai...

BIPØLÄRIS - Itt a győri brigád első albuma: Sagittarius A*
BIPØLÄRIS - Itt a győri brigád első albuma: Sagittarius A*

Sagittarius A* címmel és 13 számmal megjelent a 2018 novemberében alakult győri Bipøläris első albuma. Az új gitárossal megerősített hardcore punk banda anyagával azonnal meg is...

ARTILLERY - Melodikus thrash a dán mesterektől, itt az X című új album
ARTILLERY - Melodikus thrash a dán mesterektől, itt az X című új album

X címmel megjelent és végig is hallgatható a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették fel Søren Andersen producerrel, a 2019...

FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet
FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet

Művirágok karneválja címmel júniusban jelenik meg a Fatal Error negyedik nagylemeze, pontosabban az első fele, ugyanis egy dupla lemezanyaguk készült el. Friss előzetesként a klippel...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS