A LOSING SEASON - Az első dal az új EP-ről

December elsején EP-bemutató a Dürerben

2012. november 21. (szerda) 07:44

A modern metalt progos, dallamos, és death metalos ízekkel is vegyítő budapesti A Losing Season hamarosan egy új EP-vel jelentkezik, és ennek előzeteseként egy friss dalt máris meghallgathatsz tőlük.

A sulizenekarként startolt, de 2004 óta már A Losing Season-ként koncertező csapat első EP-je 2007-ben jelent meg, a Delirium Provides The Safest Shelter című debütáló nagylemezük pedig 2010-ben látott napvilágot.


www.facebook.com/alosingseason



"Örömmel jelenthetjük be, hogy hosszas munkálatokat követően november végén megérkezik az új EP-nk, a Fall Again, Fall Better. Az öt új dalt Szűcs Szabikánál rögzítettünk a Trashhill Studio-ban. Szabika egyúttal magára vállalta a produceri feladatokat is, szóval végre úgy szól majd minden, ahogy szólnia kell! A magunk részéről rendkívül büszkék vagyunk a végeredményre.

Az EP szerzői kiadásban jelenik meg, és ingyenesen letölthető lesz mp3, illetve flac formátumban, de tervezünk egy limitált CD-verziót is a gyűjtők számára. Ez utóbbi hamarosan előrendelhető lesz a zenekaron keresztül. Valamint új pólóval is készülünk, mind a Hölgyek, mind az Urak számára. Feketével, természetesen. Szerintünk kurva jól néz ki!



 

Hamarosan elkészül a Season első klipje is az új anyag egyik dalára. Kemény meló volt a forgatás, de abszolút megérte! Jelenleg a vágásnál tartunk, remélhetőleg pár nap múlva láthatjátok a kész videót! Az EP keverése jelenleg is zajlik, már nincs sok hátra. Addig is hallgassátok meg róla ízelítőként Az A Life Of Good Karma című dalt, amelyben hegedűn közreműködik egy világi cimboránk, Bokodi 'Bratwurst' Bálint is. Bang Your Motherfucking Heads!

Továbbá mindenkit nagy szeretettel várunk a Dürer Kertbe december 1-jén az EP-t bemutató koncertünkre! Gyertek, mulassatok, aztán koncert után koccintunk!"



A LOSING SEASON - A Life Of Good Karma (a 2012-es Fall Again, Fall Better EP-ről)


Hammer TV

 
BENEATH THE VOID - Új dal az egykori Kill With Hate-től: Rebellion
2021. május 12. (szerda) 08:30

Az még a múlt hónapban derült ki, hogy nevet változtatott a brutális death metal vonalat képviselő budapesti Kill With Hate. Már Beneath The Voidként folytatják a zúzást egy progosabb, technikásabb irányban, a régóta készülő második lemez pedig ...Into Oblivion címmel jön ki június 11-én a Metal.hu-nál. A sci-fi konceptalbum második előzeteseként már meg is hallgatható a Rebellion című dal. Olt Ákos gitáros: "A lemezen szereplők közül a Rebelliont kezdtem írni legkorábban, még 2013-ban, egyből a Voices lemez után. Ennek ellenére csak pár év fiókban porosodás, egy húrral mélyülés, egy EP és tagcsere után, 2016-ban sikerült végleges formát ölteni. A korábbi dalaimhoz képest egyértelműbb, dalközpontúbb szerkezete van, s ezek jó alapot szolgáltak Patrikék énektémáihoz. Ha valaki felfedezni véli benne a Black Dahlia Murder alig érezhető hatását, az természetesen csak a véletlen műve, és nem is...

K.K.'S PRIEST - Klippel az első dal K.K. Downing és Ripper Owens új bandájától
K.K.'S PRIEST - Klippel az első dal K.K. Downing és Ripper Owens új bandájától

Sermons Of The Sinner címmel augusztus 20-ra várható a debütáló albuma annak az új bandának, a K.K.'s Priestnek, amit az exJudas Priest gitáros az utóbbi években hozott össze Tim...

VAN CANTO - Klipes Amon Amarth átirat a szájgitáros zenekartól: Raise Your Horns
VAN CANTO - Klipes Amon Amarth átirat a szájgitáros zenekartól: Raise Your Horns

To The Power Of Eight címmel június 4-én jelenik meg a metalt gitárok nélkül, 'a capella' formában játszó Van Canto zenekar nyolcadik albuma, a 2018-as Trust In Rust lemez utódja,...

CRYPTA - Dalpremier a Nervosából kilépett lányok új death metal bandájától: Starvation
CRYPTA - Dalpremier a Nervosából kilépett lányok új death metal bandájától: Starvation

Fernanda Lira basszer/énekesnő és Luana Dametto dobos egy éve szállt ki a brazil thrasher Nervosából, nem sokkal később pedig be is jelentették az új csapatukat. A Crypta névre...

TIMO TOLKKI'S AVALON - Új dal és klip a júniusi albumról: The Fire And The Sinner
TIMO TOLKKI'S AVALON - Új dal és klip a júniusi albumról: The Fire And The Sinner

The Enigma Birth címmel június 18-án lát majd napvilágot az egykori Stratovarius vezér, a gitáros Timo Tolkki 2012-ben elindított Avalon projektjének negyedik albuma. A 2019-es Return To...

SABATON - Hivatalos klip a meglepetés dalhoz: Defence Of Moscow
SABATON - Hivatalos klip a meglepetés dalhoz: Defence Of Moscow

Defence Of Moscow címmel pár napja egy új felvétellel jelentkezett a csatametalos svéd Sabaton, most pedig már a nóta hivatalos klipje is megérkezett. "Május 9-ét Oroszországban a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS