MACHINE HEAD - Robb Flynn ma kerül kés alá

Sürgősségi műtét, nem lehet halasztani

2012. november 14. (szerda) 17:15

A mai napon sürgősségi műtétet hajtanak végre a Machine Head frontemberén. Robb Flynn eredetileg 2013 januárjában akart kés alá feküdni, a turnés körök lezártával, ugyanis már a mostani amerikai turné kezdete óta küzdött a dupla lágyéksérv okozta fájdalmakkal.

Flynn abban bízott, hogy bírni fogja a koncertezést, de nem így történt, így a Machine Head most lemondani kényszerült a Dethklokkal közös túra kilenc koncertjét, a frontembert pedig a mai napon megoperáják Minneapolisban, majd hazarepülhet Kaliforniába, hogy kipihenje magát. Csapatával november 24-én folytatja majd a koncertezést.


"Már tavaly június óta küzdök a lágyéksérvvel, pár hónapja pedig egy második kitüremkedés is megjelent. Lényegében az történt, hogy a beleim lepottyantak a golyóimhoz, így most úgy fest, mintha három is lenne. (Már hallom is a vicceket!) Nem volt ez annyira fájdalmas, és párszor dokinál is jártam vizsgálaton, de azt mondta, hogy a műtét után egy-két hétig nem fogok tudni énekelni. Emiatt januárra lőttem be a műtétet, amikor épp koncertszünet lesz. Sajnos az utóbbi pár koncert után nagyon felduzzadtak a beleim, nehezen lehetett visszanyomni őket a helyükre. Tegnap már olyan durva fájdalmaim jelentkeztek, hogy elmentem az ügyeletre, ahol megmondták, hogy mielőbbi műtétre van szükség."


A Machine Head épp most adta ki a Machine Fucking Head Live című dupla koncertalbumát, amelynek anyagát a tavalyi koncertezés során rögzítették. Ez a csapat második élő lemeze, az első még 2003-ban jött ki Hellalive címmel.
 





MACHINE HEAD - Machine Fucking Head Live
(11/13 - Roadrunner)

01. I Am Hell (Sonata in C#)
02. Be Still And Know
03. Imperium
04. Beautiful Mourning
05. The Blood, The Sweat, The Tears
06. Locust
07. This Is The End
08. Aesthetics Of Hate
09. Old
10. Darkness Within
11. Bulldozer
12. Ten Ton Hammer
13. Who We Are
14. Halo
15. Davidian










 

Hammer TV

 
BENEATH THE VOID - Új dal az egykori Kill With Hate-től: Rebellion
2021. május 12. (szerda) 08:30

Az még a múlt hónapban derült ki, hogy nevet változtatott a brutális death metal vonalat képviselő budapesti Kill With Hate. Már Beneath The Voidként folytatják a zúzást egy progosabb, technikásabb irányban, a régóta készülő második lemez pedig ...Into Oblivion címmel jön ki június 11-én a Metal.hu-nál. A sci-fi konceptalbum második előzeteseként már meg is hallgatható a Rebellion című dal. Olt Ákos gitáros: "A lemezen szereplők közül a Rebelliont kezdtem írni legkorábban, még 2013-ban, egyből a Voices lemez után. Ennek ellenére csak pár év fiókban porosodás, egy húrral mélyülés, egy EP és tagcsere után, 2016-ban sikerült végleges formát ölteni. A korábbi dalaimhoz képest egyértelműbb, dalközpontúbb szerkezete van, s ezek jó alapot szolgáltak Patrikék énektémáihoz. Ha valaki felfedezni véli benne a Black Dahlia Murder alig érezhető hatását, az természetesen csak a véletlen műve, és nem is...

K.K.'S PRIEST - Klippel az első dal K.K. Downing és Ripper Owens új bandájától
K.K.'S PRIEST - Klippel az első dal K.K. Downing és Ripper Owens új bandájától

Sermons Of The Sinner címmel augusztus 20-ra várható a debütáló albuma annak az új bandának, a K.K.'s Priestnek, amit az exJudas Priest gitáros az utóbbi években hozott össze Tim...

VAN CANTO - Klipes Amon Amarth átirat a szájgitáros zenekartól: Raise Your Horns
VAN CANTO - Klipes Amon Amarth átirat a szájgitáros zenekartól: Raise Your Horns

To The Power Of Eight címmel június 4-én jelenik meg a metalt gitárok nélkül, 'a capella' formában játszó Van Canto zenekar nyolcadik albuma, a 2018-as Trust In Rust lemez utódja,...

CRYPTA - Dalpremier a Nervosából kilépett lányok új death metal bandájától: Starvation
CRYPTA - Dalpremier a Nervosából kilépett lányok új death metal bandájától: Starvation

Fernanda Lira basszer/énekesnő és Luana Dametto dobos egy éve szállt ki a brazil thrasher Nervosából, nem sokkal később pedig be is jelentették az új csapatukat. A Crypta névre...

TIMO TOLKKI'S AVALON - Új dal és klip a júniusi albumról: The Fire And The Sinner
TIMO TOLKKI'S AVALON - Új dal és klip a júniusi albumról: The Fire And The Sinner

The Enigma Birth címmel június 18-án lát majd napvilágot az egykori Stratovarius vezér, a gitáros Timo Tolkki 2012-ben elindított Avalon projektjének negyedik albuma. A 2019-es Return To...

SABATON - Hivatalos klip a meglepetés dalhoz: Defence Of Moscow
SABATON - Hivatalos klip a meglepetés dalhoz: Defence Of Moscow

Defence Of Moscow címmel pár napja egy új felvétellel jelentkezett a csatametalos svéd Sabaton, most pedig már a nóta hivatalos klipje is megérkezett. "Május 9-ét Oroszországban a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS