KALAPÁCS - Gépesített Metal Karácsony

Vendég: Nagyfi László és Rudán Joe

2012. november 9. (péntek) 11:47

December 21-én Gépesített Metal Karácsonyt tart a Club 202-ben a Kalapács zenekar. Kalapács József kereken 30 évvel ezelőtt énekelt először a Pokolgépben. A koncert vendége lesz Nagyfi László és Rudán Joe is.

A koncert Facebook oldalát ide kattintva érheted el.


"1982 decemberében énekeltem először a Pokolgép színeiben. Ha jól emlékszem, akkor a Csepeli Munkásotthon, azaz a Melós színpadán a Prognózis zenekar előzenekaraként mutatkoztunk be terrorista maszkokkal a fejünkön. Ekkor még tagja és motorja volt a zenekarnak Paksi Endre. Ebben az időben az új hullám tarolt országszerte és mindenki óva intett minket a kemény zenétől.

Az első Metal Karácsonyt három évvel később, 1985-ben rendezte a Pokolgép a Petőfi Csarnokban. Ezen az elsőn nem lehettem jelen, épp katona voltam és a viselt dolgaim miatt helyőrségi fogdában csücsültem végig a nagy bulit. A koncertet Nagy Feró mentette meg bravúros beugrással.

1982 – 2012, azaz harminc év. Azóta az összes akkori Gépész 30 esztendővel lett idősebb, tehát minden régi tag az ötvenen túliak táborát erősíti. Ezt a 30 esztendős jubileumot és az első Metal Karácsony miatt máig égő hiányérzetemet egy különleges ős-Pokolgép show-val szeretném-szeretnénk megünnepelni december 21-én a Club 202-ben.

A Kalapács zenekar vendége ezen a jeles estén Rudán Joe és Nagyfi László lesz.
Kapunyitás várhatóan 19 órától, kezdés 20:30-kor a Csodatankerekkel, a Kalapács pedig a Best of régi ’Gép műsorral 22 órától. Minden barátunkat szeretettel várjuk!"

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
TIMO TOLKKI'S AVALON - Új dal és klip a júniusi albumról: The Fire And The Sinner
2021. május 10. (hétfő) 16:47

The Enigma Birth címmel június 18-án lát majd napvilágot az egykori Stratovarius vezér, a gitáros Timo Tolkki 2012-ben elindított Avalon projektjének negyedik albuma. A 2019-es Return To Eden utódján olyan énekesek szerepelnek majd, mint pl. James LaBrie (Dream Theater), Jake E (ex-Amaranthe, Cyhra), Marina La Torraca (Phantom Elite, Exit Eden), Brittney Slayes (Unleash The Archers) és Fabio Lione (Angra, Turilli/Lione Rhapsody)- Producerként Aldo Lonobile dolgozott a lemezen, Tolkki mellé hangszeresként Andrea Arcangeli basszer, Marco Lazzarini dobos és Antonio Agate billentyűs sorakozott fel, néhány gitártémát pedig Federico Maraucci és Aldo Lonobile is feljátszott az albumra. Második előzetesként a klippel kísért The Fire And The Sinner dallal lehet ismerkedni, amelyben Brittney Slayes és Jake E. énekel.   www.facebook.com/avalonopera   TIMO TOLKKI'S AVALON feat. Jake E, Brittney Slayes - The Fire And The Sinner...

SABATON - Hivatalos klip a meglepetés dalhoz: Defence Of Moscow
SABATON - Hivatalos klip a meglepetés dalhoz: Defence Of Moscow

Defence Of Moscow címmel pár napja egy új felvétellel jelentkezett a csatametalos svéd Sabaton, most pedig már a nóta hivatalos klipje is megérkezett. "Május 9-ét Oroszországban a...

LORD - Hat év után elbúcsúztak Beke Márk billentyűstől
LORD - Hat év után elbúcsúztak Beke Márk billentyűstől

A Facebook-oldalán jelentette be a Lord zenekar, hogy a továbbiakban már nem Beke Márk a billentyűsük. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz a 2015-ben érkezett Márk utódja. "Kedves...

TILL LINDEMANN - A Rammstein énekesének új klipjét a szentpétervári Ermitázsban forgatták
TILL LINDEMANN - A Rammstein énekesének új klipjét a szentpétervári Ermitázsban forgatták

Любимый город (Kedvenc város) címmel pár hete bemutattunk egy orosz nyelvű új dalt Till Lindemannról, a Rammstein énekestől. A nótához most egy újabb videoklip született,...

METALLICA - James Hetfield sok barátja már megkapta az oltást, ő még egy kicsit szkeptikus
METALLICA - James Hetfield sok barátja már megkapta az oltást, ő még egy kicsit szkeptikus

A Metallica frontembere, James Hetfield még március végén volt vemdége a The Fierce Life podcastnek, ahol többek között arról is beszélt, hogy miért nem döntött még arról, hogy...

ROAD - Videoklippel az első dal a júniusi albumról: Igazi testvér
ROAD - Videoklippel az első dal a júniusi albumról: Igazi testvér

Pár napja derült ki, hogyí Tóth Tamás (Mytra, Nomad, ex-Wisdom stb.) lett a Road zenekar új dobosa, a friss stúdióalbum pedig június 11-én jelenik meg Senki kedvéért nem fékezünk...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS