HAMMERFALL - November végén érkezik a jubileumi buli DVD-je

135 percen át tolták a metalt egy spéci helyszínen

2012. szeptember 22. (szombat) 12:42

Új koncert DVD-vel jelentkezik november 30-án a Hammerfall, ami két formátumban is kapható lesz, DVD  + 2CD-s, illetve Blu-ray + 2CD-s csomagban.

A DVD címe, a Gates Of Dalhalla arra utal, hogy a svéd metal banda a Rättvik nevű kis svéd falu közelében található és egy régi kőbánya helyén kialakított Dalhalla elnevezésű szabadtéri színpadon tartotta a 15 éves jubileumi buliját, a DVD pedig ennek felvételét rejti majd.

A rendező Patric Ullaeus volt (Revolver Film), aki többek között olyan csapatokkal is dolgozott már, mint a Dimmu Borgir, a Europe, vagy az In Flames.

A Hammerfall pihenőt tart 2013 folyamán, új albummal majd csak 2014-ben fognak jelentkezni.


"A jubileumi programunk 26 dalból állt és 135 perces volt, ez volt a pályafutásunk leghosszabb és legátfogóbb műsora - mondja a gitáros Oscar Dronjak. - Minden egyes lemezről játszottunk, de ez még nem minden, hiszen volt egy csomó vendég is, meg egy rakás piró, meg 80 Marshall-láda, középen pedig a hatalmas pajzs díszelgett, a belevésett HF logóval.

És mindezt egy egészen egyedi helyszínen valósítottuk meg. Ezt igazából látni kell ahhoz, hogy megértsd. Ez a koncert ténylegesen képes volt elcsípni annak lényegét, hogy 2012-ben milyen élőben a Hammerfall!"


A koncerten olyan különleges vendégek léptek fel Oscarékkal, mint az eredeti Hammerfall tag Jesper Strömblad gitáros (ex-In Flames), a csapatban 1993 és 1996 között énekesként dolgozott Mikael Stanne (Dark Tranquillity), továbbá a Hammerfall egykori gitárosa, Stefan Elmgren, valamint egy svéd énekes, Roger Pontare, akinek a När Vindarna Viskar Mitt Namn dalát már korábban feldolgozták Hammerfallék.


 






HAMMERFALL - Gates Of Dalhalla DVD
(11/30 - Nuclear Blast)

A koncerten így festett a csapat műsora:

01. Patient Zero
02. Heeding The Call
03. Any Means Necessary
04. B.Y.H.
05. Riders Of The Storm
06. Let's Get It On
07. Crimson Thunder
08. Renegade
09. Blood Bound (Stefan Elmgrennel)
10. Last Man Standing (Stefan Elmgrennel)
11. Fury Of The Wild (Stefan Elmgrennel)
12. Dobszóló: Anders Johansson
13. Always Will Be
14. Dia De Los Muertos
15. Steel Meets Steel (Mikael Stanne-val)
16. Threshold
17. The Dragon Lies Bleeding (Jesper Strömbladdal)
18. Let The Hammer Fall
19. När Vindarna Viskar Mitt Namn (vendég: Roger Pontare)
20. Something For The Ages
21. The Templar Flame
22. Oh Fortuna (vendégek: Team Cans)
23. Glory To The Brave (vendégek: Team Cans)
24. One More Time (vendégek: Team Cans)
25. Hammerfall
26. Hearts On Fire (együtt az összes vendéggel)



 

Hammer TV

 
PRAYING MANTIS - Januárban jön a Katharsis album, az első dal: Cry For The Nations
2021. november 28. (vasárnap) 17:20

Katharsis címmel január 28-án egy új stúdióalbummal jelentkezik a Brit Heavy Metal Új Hullámának egyik karakteres csapata, a Praying Mantis. A brit hard rockerek legutóbbi lemeze a 2019-es Gravity volt, az utódjának első előzetese pedig a videóval kísért Cry For The Nations dal. A Katharsis anyagot ugyanaz a felállás készítette, mint két elődjét, azaz John 'Jaycee' Cuijpers énekes és Hans in 't Zandt dobos megtalálta a helyét a bandában. A Troy tesók által eredetileg 1973-ban alapított banda első hivatalos felvétele, a kiváló Captured City dal 1980 februárjában jelent meg azon a legendás Metal For Muthas válogatáson, amelyen két korai Iron Maiden felvétel mellett az Angel Witch és a Samson is szerepelt. Az akkori brit pályatársaknál melodikusabb és epikusabb zenét játszó Praying Mantis bemutatkozó albuma 1981-ben jött ki Time Tells No Lies címmel. A '90-es években főként Japánban voltak sikeresek, akkoriban...

BLOOD SPORT - Régisulis speed metal Finnországból, itt az első EP
BLOOD SPORT - Régisulis speed metal Finnországból, itt az első EP

Ha szereted az olyan régisulis finn bandákat, mint a Ranger, a Speedtrap vagy a Satan's Fall, akkor érdemes megismerkedned a Blood Sport bemutatkozó EP-jével. A finn formációt mindössze...

INHALE ME - Érzelmi hullámvasút, új EP a budapesti modern metalosoktól: Cursed
INHALE ME - Érzelmi hullámvasút, új EP a budapesti modern metalosoktól: Cursed

Cursed címmel egy 4 dalt tartalmazó EP-vel jelentkezett a modern metalos budapesti Inhale Me. A borító egy brit tetováló, Craig Dobson (Daggers for Teeth) munkája, a felvételek pedig Tóth...

SION - Teljes album és mellé új videó Howard Jones és Jared Dines közös projektjétől
SION - Teljes album és mellé új videó Howard Jones és Jared Dines közös projektjétől

Azt már az év eleje óta tudjuk, hogy Sion névre hallgat az az új projekt, amelyben az ex-Killswitch Engage frontember, Howard Jones (Light The Torch) fogott össze a metalos youtuberrel, Jared...

CYNIC - Az új album mellé egy új klip is érkezett: Diamond Light Body
CYNIC - Az új album mellé egy új klip is érkezett: Diamond Light Body

Ascension Codes  címmel pénteken jelent meg a prog metal vonalon legendás Cynic új albuma, a Diamond Light Body dalhoz pedig egy videó is született. A csapat legutóbbi lemeze a...

SHAPE OF DESPAIR - Hét év után új album a finn doom császároktól, az első dal: Reflection In Slow Time
SHAPE OF DESPAIR - Hét év után új album a finn doom császároktól, az első dal: Reflection In Slow Time

Hét év után új albummal jelentkezik az atmoszférikus, funeral doom vonalon jól ismert finn Shape Of Despair. A 2015-ös Monotony Fields utódja, az ötödik Shape Of Despair album február...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS