VIDA ROCK BAND - Vida Feri sárkányt szelídít

Gyálon lesz a produkció november 25-én

2011. november 22. (kedd) 13:49

Házisárkány Találkozó lesz november 25-én a Gyáli Közházban. Az ötletgazda Vida Ferenc (a 40 éves Lord együttes alapítója, egykori vezetője), aki VRB nevű zenekarával egy koncert keretében még arra is vállalkozik, hogy két órára megszelídítse a bulira érkezett „házisárkányokat”. „Egy koncerttel egybekötött születésnapi parti kapcsán jött az ötlet, hogy mi lenne, ha egyben házisárkány találkozót is rendeznénk? Mert köztudott, hogy minden tisztességes férfiembernek van otthon legalább egy belőlük, és néha bizony jó lenne, ha - akár csak néhány órára is -, de megszelídülnének. Uraim, itt az alkalom, ehhez nem kell mást tenni, mint elhozni mindenkinek a sajátját, a többi már a mi dolgunk lesz!"
Az est folyamán megválasztják a legdögösebb és a legnagyobb hangú házisárkányt is, a rendezvényt pedig a VRB koncertje zárja, amelynek során felcsendülnek Vida Ferenc negyven éves zenei pályafutásának legjobb dalai. Bővebb infó: francovfs@gmail.com
A Vida Rock Band (gy.k. VRB) friss üzenete: "Sziasztok! A Vida Rock Band (VRB) gyáli buliját élőben követhetitek nyomon november 25-én, 21 órától az interneten! Klikk a hivatkozásra, majd az "enter guest name" részbe csak annyit írj be: vida rock band és máris nézheted a bulit! Gyertek el vagy nézzétek meg sokan! Na és persze mindenki hozza el a saját házisárkányát egy kis Vida-féle szelídítésre!
Továbbá itt egy kis ízelítő a készülő albumból!
Üdv: A zenekar."

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
WITHERFALL - Dalpremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: Another Face
2020. december 5. (szombat) 08:25

Curse Of Autumn címmel 2021. március 5-én jön majd ki a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez utódja. A lemez producere az Iced Earth főnöke, Jon Schaffer volt, a borítót Kristian Wåhlin készítette, harmadik előzetesként pedig az Another Face dallal lehet ismerkedni.   www.facebook.com/witherfall     A csapat tagsága így fest: Joseph Michael énekes/billentyűs (Sanctuary), Jake Dreyer gitáros (Iced Earth, Demons And Wizards), Anthony Crawford basszusgitáros (Chon, Shalmor, Allan Holdsworth stb.), Marco Minnemann dobos (The Aristocrats, Joe Satriani, Necrophagist, Steven Wilson stb.), élőben pedig Alex Nasla billentyűzik majd. WITHERFALL - Another Face (a 2021-es Curse Of Autumn előzeteseként)   Az As I Lay Awake dalhoz készült horrorklipet Zev Deans (Ghost, Behemoth, Chelsea Wolfe) rendezte....

TRIBULATION - 16 év után távozott a csapatból Jonathan Hultén gitáros
TRIBULATION - 16 év után távozott a csapatból Jonathan Hultén gitáros

Where The Gloom Becomes Sound címmel január 29-én jön ki a death metalt darkos, progos hatásokkal játszó svéd Tribulation ötödik albuma, a 2018-as Down Below lemez utódjáról pedig a...

EVANESCENCE - Március végén érkezik az új album, dalpremier: Yeah Right
EVANESCENCE - Március végén érkezik az új album, dalpremier: Yeah Right

Még tavaly novemberben mutattuk be az Amy Lee énekesnő vezette Evanescence-től egy klasszikus Fleetwood Mac dal, a The Chain átdolgozását,  áprilisban pedig az ötödik stúdióalbum...

EYEHATEGOD - Hét év után új album érkezik márciusban, itt az első dal: High Risk Trigger
EYEHATEGOD - Hét év után új album érkezik márciusban, itt az első dal: High Risk Trigger

2014-ben jött ki a legutóbbi EyeHateGod lemez, az utódja pedig március 12-én jön majd ki A History Of Nomadic Behavior címmel. New Orleans nehézkötésű fickói visszatértek a Century...

STEEL PANTHER - Új klip született: Fuck 2020
STEEL PANTHER - Új klip született: Fuck 2020

Heavy Metal Rules címmel még tavaly ősszel látott napvilágot a Steel Panther ötödik albuma, a 2017-es Lower The Bar lemez folytatása, amelynek Fuck Everybody dala egy új verziót és egy...

THE DEAD DAISIES - Új dal és klip Glenn Hughes-éktól: Holy Ground (Shake The Memory)
THE DEAD DAISIES - Új dal és klip Glenn Hughes-éktól: Holy Ground (Shake The Memory)

Az még tavaly nyár végén lett hivatalos, hogy a The Dead Daisies-ből távozott John Corabi énekes (ex-Mötley Crüe, ex-The Scream) és a basszusgitáros Marco Mendoza, a helyüket pedig a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS