STEELWING - Januárban buli, most ízelítő a kettes lemezről

Barátibb ár talán már nem is létezik

2011. november 17. (csütörtök) 16:54

A tradicionális heavy metalt játszó svéd Steelwinget láthattuk az első MetalFesten, de aztán a Sabaton, majd az Accept előtt is, debütáló albumuk pedig 2010. májusában a HammerWorld extra CD-melléklete volt. Az ízig-vérig metal arcok január 31-én újra eljönnek hozzánk, és a Rocktogonban megrendezésre kerülő bulira a kanadai haverjaikat is elhozzák, a szintén felvarrós/mellényes retró vonalon mozgó Skull Fistet.
A koncertre mindössze 990 Ft lesz a belépő, de ha a pár nappal korábban megjelenő februári Hammerből kivágott kupont magaddal viszed, vagy a helyszínen veszel egy friss Hammert, akkor ingyen mehetsz be a Rocktogonba. Ez azért elég jól hangzik, nem?
Ráadásul a Steelwing januárban már a második lemezével érkezik meg hozzánk, ugyanis a hónap végén megjelenik a Zone Of Alienation című új anyaguk, amit egy félig-meddig konceptalbumnak ígérnek. A sztori 2097-ben játszódik, amikor is a nukláris háborúban lerombolt Földet elhagyó túlélők az űrben kezdenek új gyarmat után kutatni...
Az új anyagból már egy rövid ízelítővel is szolgálhatunk:


STEELWING - Zone Of Alienation (ízelítő)
 







STEELWING - Zome Of Alienation
(2012/01/27 - NoiseArt)

- 2097 A.D.
- Solar Wind Riders
- Full Speed Ahead!
- Breathless
- Tokkotai (Wind of Fury)
- Zone of Alienation
- The Running Man
- They Came From The Skies
- Lunacy Rising


 








 




 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS