GWAR - Cory halálának oka egyelőre nem ismert

Folytatják a turnét szörnymetalosok

2011. november 5. (szombat) 08:57

Azt ugyan továbbra sem tudni, hogy mi okozta az 1984-ben alakult amerikai szörnymetalos GWAR 34 éves gitárosának váratlan halálát, erre majd csak a halottkém jelentése adhat magyarázatot, viszont a frontember Oderus Urungus részletesen beszámolt arról, hogyan találtak rá csütörtök reggel a turnébuszban Cory Smoot, azaz Flattus Maximus holttestére.



"Utoljára szerda éjjel láttam Coryt a minneapolisi koncertünk után. Óriási volt a buli a First Avenue-ban, ami az egyik kedvenc klubunk. Cory boldog volt. Izgatott volt a banda miatt is, de még inkább az új stúdiója miatt, amelyen a richmondi Slave Pitben dolgozott. Mélységesen szerelmes volt a feleségébe, Jamie-be, volt egy gyönyörű otthonuk és serényen tervezgette a családdal kapcsolatos jövőt is. Az ilyenkor szokásos dedikálások és beszélgetések után talán én voltam az első, aki bemászott az ágyába a buszon, és minthogy egy hosszabb utazás várt ránk Kanada felé, Cory és a többiek is hamarosan követték a példámat...
Másnap reggel, az útlevelek összegyűjtése során Coryt az ágyában találtuk, és mivel nem reagált semmire, hamarosan világossá vált, hogy elhunyt. Minden kétséget kizáróan ez volt életem legborzalmasabb pillanata. Erről többet nem is tudok mondani. Másodperceken belül már mindannyian a busz mellett álltunk, a süvítő szélben egy parkolóban, a semmi közepén,és próbáltuk feldolgozni a sokkoló valóságot. Előbb a mentők érkeztek meg, majd a rendőrség is, de akkor már nem lehetett semmit tenni...
A történtek teljesen összezúztak minket, minden képzeletet felülmúló sokk ért bennünket. Az éjjel még ott volt velünk a barátunk és kollégánk, böldogan, egészségesen, évek óta a legjobb turnénk kellős közepén, a következő reggelre pedig váratlanul itt hagyott minket. Az élet törékeny mivoltának ennél erőteljesebb bizonyságát még sosem tapasztaltam meg.
Ahogy átgyúrjuk magunkat ezeken a nehéz napokon, az a nagy kérdés, hogy mit is tegyen most a GWAR? Egy sor agyalást követően arra jutottunk, hogy folytatjuk a turnét. Noha nagy volt a kísértés, hogy hazautazzunk és magzatpózban gyászoljunk, ezt nem tehetjük meg. Először is, Cory nem ezt akarná. Azt akarná, hogy menjünk csak tovább és dühös lenne, ha nem így tennénk. Ráadásul azt is tudjuk, hogy a rajongók sem ezt várják tőlünk..."
Oderus Orungus egyben azt is bejelentette, hogy ezennel hivatalosan nyugdíjba küldik Flattus Maximus karakterét.

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS