MASTERS OF ROCK - Beszámoló a negyedik napról

Delain, Overkill, Helloween stb.

2011. július 25. (hétfő) 07:07

2011. július 17.

Vizovice, azaz a cseh Masters Of Rock fesztivál, idén is kötelező program volt a kis csapatunk számára. Bár az időpont évről évre egybeesik a mi Hegyaljánkkal, és így nehéz szívvel kell a döntést meghozni, de az ár-érték arány olyan szinten billenti feléjük a mérleg nyelvét, amivel lehetetlen is versenyezni.
Bevallom, a szombati ámokfutás után nem nagyon bántam, hogy a zárónapos programot picit lazábbra vettük, már ami a megnézendő zenekarok számát illeti. Mindössze két kötelező fellépő volt - Overkill és Helloween -, bár feelingezni szívesen kimentünk volna korábban is - ha lett volna hozzá erő.
A kultikus cseh Törrt például meglestem volna, de a fél tizenegyes horrorkezdés ezt reménytelenné tette, és hasonló okok miatt maradtam le a februári Accept bulin nem éppen lehengerlően teljesített Steelwing, és sajna a dán Mercenary bulijáról is. Leginkább az angol Evile elmulasztása fájt, az old school érzetű  thrash banda ugyanis a hírek szerint élőben is tarol.
Kattints Szilvás Gergő beszámolójának folytatásához!
Fotó: Polgár Péter







Azért így sem szunyókáltuk át a napot: délután négykor már kint voltunk a ’terepen’, hogy elcsípjük a holland Delaint. A legutóbbi előzenekaros bulijuk elmaradt ugyan a PeCsában, de egy korábbi élő találkozás alapján egy egész kellemes Within Temptation klónként maradtak meg az emlékezetemben. Ez az előadás nem sokban árnyalna ezt a képet, azaz pont azt kaptam, amire számítottam.
Az első gyógysörök nyomán a fáradtság még csak félig tűnt el belőlünk, de a szimfonikus metal csapat jól teljesített, leszámítva azt a blamázst, hogy az új gityós, Timo Somers képes volt egy ilyen markáns zenei vonallal és vizuálisan is ehhez igazodó csapat tagjaként világoskék pólóban kiállni, nyakában egy lila gitárral. És mindezt tette a roppant dekoratív énekesnő, Charlotte Wessels mellett... Borzalom! Ettől függetlenül a kanyarban lévő harmadik albumuk tuti, hogy minimum tartani fogja a szintet!


Az Oomph! programját egy korábbi MOR-on már sikerült ugranom, így most szerettem volna esélyt adni nekik. A koncepciózusan fekete öltönyökben kiállt zenekar műsora azonban ötlettelen volt, leginkább Rammstein-utánérzésekből táplálkozott, és még a mögé pakolt látvány sem menthette meg őket. El is menekültünk a színpad elől.


Így viszont friss sörökkel felszerelkezve ékelődhettünk be a színpad elé, hogy közelről láthassuk az Overkillt. Őket nemcsak látni, de érezni is kell, azaz lecövekelni középen, legelől - ezúttal egészen a negyedik sorban! A tavaszi PeCsa fellépés energiabombája után nagyon vártam Blitzéket. Az Airbourne-tól, a Twisted Sistertől és tőlük reméltem az idei MOR három legveszettebb koncertjét. És nem is kellett csalódnom.
Az Overkill soha nem a hatalmas látványvilággal tarolt, így itt sem volt különösebb extra a Pesten is felpakolt Ironbound albumos háttérvásznakon túl, a banda azonban az első pillanattól brutál mód szólt. Jó tíz percnyi csúszással kezdtek, miután a technikusuk mindent minimum háromszor végig ellenőrzött. A program nagyjából kiszámítható volt az önálló koncerteken nyomott új nóták, illetve az általában előkerülő klasszikusok ismeretében, bár meglepetés így is akadt.



A tőlük megszokott feszességgel és intenzitással játszottak Blitz karján dagadtak az erek, és olyan erővel szorította a mikrofonállványt, hogy a buli végére sikerült konkrétan meghajlítania a cuccot! Miután a basszer DD Verni megszabadult napszemüvegétől, határozottan Jean Reno-ra emlékeztetett,és azt kell mondjam, hogy ilyen lazult, jó kedvű Overkill koncertet talán még sosem sikerült kifognom. Derek Tailer volt a főkolompos, aki végig a dobos Ron Lipnicki technikusával élcelődött. Hol a cintányérokat lökdöste, hol valamelyik csavart lazította ki, a lényeg, hogy tudja valamivel ugráltatni a srácot. Az adok-kapok odáig ment, hogy a Union We Stand szárazabb kiállós-éneklős részénél a színpadi hangfalak mögött tele szájjal vigyorogva kergetőztek is egy kicsit.



De a buliba a főnök DD is beszállt, aki az egyik dal közben a kábeleket igazgató gitártechnikust próbálta megakadályozni a színpadról eltűnésben. De olyan is volt, hogy Tailer az oldalt épp rágyújtó Blitz sörét akarta eldugni, bár idő hiányában (ment a nóta, játszani kellett!) ez nem jött össze maradéktalanul...
Mindeközben metronóm pontossággal, egy gőzmozdony erejével tolták át rajtunk az olyan dalokat, mint az új lemezes Green And Black, vagy a címadó Ironbound, és kell-e mondanom, mekkorát ütöttek a program nagyobb részét kitevő olyan kult nóták, mint a Rotten To The Core, a Wrecking Crew, a már említett In Union? A thrash egyik örök klasszikusát, az Eliminationt nem is említve! (Mi erő szorult abba a dalba, úristen!).



A nosztalgiázás és az új dalok közé (volt még Bring Me The Night és Give A Little is) a köztes korszakból ezúttal semmi nem fért be, se Necroshine, se más, a vadulósan punkos Old School elé azonban olyasmit is előástak, amit percekig alig akartam elhinni – a Years Of Decay albumos, lassulós/doomos, Sabbath-ízű kult nótát, a Skullcrushert, ráadásul a teljes, tíz perces valójában! Itt végleg megborultam, pedig a ráadásra is maradt puskapor a tarsolyban: a szokásos Fuck You közepébe beépítették az AC/DC klasszikus Dirty Deeds feldolgozását is! Óriási buli volt!


Ahogy Blitzék eltűntek a színpadról, alig sikerült kijutnunk a darálóból, mert olyan nyomulás vette kezdetét befelé. A Helloweent érezhetően nagyon sokan szerették volna minél előkelőbb pozícióból élvezni. Mint MOR-headliner, ez a germán legenda abszolút telitalálatnak bizonyult, a négy nap egyik legnagyobb tömege jött össze rájuk, talán csak a Twisted Sisteren voltak ennyien.
Weikiék a teljes fesztivál leglátványosabb showját produkálták a ráccsal borított erősítők közt futó fényekkel, gigaháttérrel, pazar fényekkel, két komplett, dupla lábdobbal felszerelt brutális dobcuccal, valamint egyéb "kis" extrákkal. A világítás valóban döbbenet szép volt, és már az Are You Metal? nyitást is hatalmas ováció kísérte. A szolidan lelazult Deris énekes kivételével totál rendben is voltak. Vele sem volt nagy baj amúgy, mielőtt bárki rosszra gondolna (bár a ráadás közönségénekeltetésénél annyira dicsérgette a Jelinek Likőrgyár helyi termékeit, hogy gyanússá vált, netán közelebbről meg is ismerkedett velük, hehe), a saját témáit elég jól hozta. Bár nem vagyok egy megátalkodott múltbanéző, azt azért el kellett ismerjem, hogy egy-egy Kiske-témával rendesen megküzdött. Az Eagle Fly Free ékés példa volt erre, de a Keeper Of The Seven Keys három részéből gyúrt tizenperces egyvelegben is akadt egy két meredek rész. Leginkább azonban az I’m Alive-nál érződött a különbség.
Ahogy a Hammerfall esetében is, úgy a Helloweenre is igaz: egy élő találkozás mindig kétesélyes - itt azért mégis egy alapvetően jó formát mutató bandát, egy hangulatos koncertet fogtunk ki. Elhangzott pár nem feltétlenül nyilvánvaló darab is, a Steel Tormentor, vagy a March Of Time, és nyilván az utolsó album slágertémája, a World Of Fantasy sem maradhatott ki. Sascha Gerstner még egy hatásvadász gitárszólót is megeresztett (később volt Dani Löble-féle dobszóló is, ami "elment", de a két komplett cucc méretét megszégyenítő dobszerkó jogosultságát nem támasztotta alá).



A legnagyobb őrületet persze a végére maradt Future World, majd a ráadásban sorra kerülő Dr.Stein hozta. Utóbbinál két oldalt egy-egy gigantikus Helloween-tök is felfújódott, a robotlámpák pedig a dal ütemére „bólogattak”! Ezen a ponton egy spontán akció is belefért: a helyi kiadó emberei a színpadon adták át a 7 Sinners cseh eladásai után járó aranylemezt, és ahogy a kollektív meglepetést láthattuk a srácok arcán, a dolgot sikerült az utolsó utáni pillanatig titokban tartani. A zárásként eljátszott, össznépi refrén-üvöltésben kiteljesedő I Want Out már igazi örömünnep volt, itt amúgy apró Helloween-töklabdák is repkedtek, tucatjával.


Ezzel a nagyszínpad azért még nem zárt be, hiszen a tényleges záró a cseh Tri Sestry zenekar volt, egy amolyan cseh legenda, akik ezen a bulin ünnepelték a negyedszázados jubileumukat. Mondanom sem kell, a helyi erők tömegével ott maradtak a színpad előtt, mi azonban az utolsó energiáinkat a kisszínpad egyetlen végül általunk is látott koncertjébe öltük, a német Pussy Sisster fellépésébe. Többünknek is volt már alkalma a pár évvel ezelőtti német Knock-Out fesztivál kezdő bandájaként beléjük botlani, és a felfokozott hangulatú magyar delegáció viszont most olyan fergeteges feeling-partizást mutatott be, amit nehéz lenne szavakba önteni... Félig-meddig meg is mentettük ezzel a fellépést, mivel nemcsak a hangulatot, de a teljes nézőszám jó harmadát is mi képviseltük a színpadnál... Nem vicc! Hiába, odaát a nagyszínpadnál komoly jubileum volt... Persze, ezt a német csapatot nem is lehetett komolyan venni.
A finoman is cinkes nevű, huszonéves srácokból álló banda mögött tuti, hogy legalább ezer órányi Mötley és Poison videónézés állhat, minden geget, minden mozdulatot levettek. volt felkarra tetovált Pussy Sisster logó (ezt nem is bírtuk megemészteni...), állványra kapaszkodva, taposókordonra állva éneklés, Axl Rose módra mikrofonálvánnyal pörgés, lassú nótánál erotikusan vonaglás, amit csak akartunk. Szegények akkora ripacsok voltak, hogy azt már meg kellett tapsolni.
Mindezt úgy adták elő, mintha egy sold-out Wembley Stadionnak játszanának... A dalok még menthették volna a menthetőt, ám azok meg zéró egyéniséggel rendelkeztek. Az ismerős ötletekből összeollózott szerzeményeknél előre megmondta az ember még azt is, hol lesz az óóó-zós kiállás, az énekes Alex Nad meg arcpirító módon lenyúlta a Pretty Boy Floyd témáit. Paradox módon mégis ez lett az eddigi évek legbulisabb MOR-zárása. 
A búcsúsörökkel a lassan kiürülő fesztivál területéről hazafelé botorkálva pedig számot vethettünk az eddigi talán legsűrűbb négy napunkkal: mintegy huszonkét megnézett koncerttel, jó pár beszerzett relikviával, valamint a négy napi álldogálás, minimál alvás, ám annál több finom cseh sör összes fáradtságával a tarsolyban is egyértelmű volt, hogy minimum csoda kell történjen ahhoz, hogy jövőre ne vegyük újra Vizovice felé az irányt! Masters Of Rockováááá – Vizovice visszavár!


Fotók: Polgár Péter

Beszámoló a Masters Of Rock első napjáról.


Beszámoló a Masters Of Rock második napjáról.


Beszámoló a Masters Of Rock harmadik napjáról.


MASTERS OF ROCK 2011 - IV. nap képgaléria

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
WITHERFALL - Dalpremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: Another Face
2020. december 5. (szombat) 08:25

Curse Of Autumn címmel 2021. március 5-én jön majd ki a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez utódja. A lemez producere az Iced Earth főnöke, Jon Schaffer volt, a borítót Kristian Wåhlin készítette, harmadik előzetesként pedig az Another Face dallal lehet ismerkedni.   www.facebook.com/witherfall     A csapat tagsága így fest: Joseph Michael énekes/billentyűs (Sanctuary), Jake Dreyer gitáros (Iced Earth, Demons And Wizards), Anthony Crawford basszusgitáros (Chon, Shalmor, Allan Holdsworth stb.), Marco Minnemann dobos (The Aristocrats, Joe Satriani, Necrophagist, Steven Wilson stb.), élőben pedig Alex Nasla billentyűzik majd. WITHERFALL - Another Face (a 2021-es Curse Of Autumn előzeteseként)   Az As I Lay Awake dalhoz készült horrorklipet Zev Deans (Ghost, Behemoth, Chelsea Wolfe) rendezte....

TRIBULATION - 16 év után távozott a csapatból Jonathan Hultén gitáros
TRIBULATION - 16 év után távozott a csapatból Jonathan Hultén gitáros

Where The Gloom Becomes Sound címmel január 29-én jön ki a death metalt darkos, progos hatásokkal játszó svéd Tribulation ötödik albuma, a 2018-as Down Below lemez utódjáról pedig a...

EVANESCENCE - Március végén érkezik az új album, dalpremier: Yeah Right
EVANESCENCE - Március végén érkezik az új album, dalpremier: Yeah Right

Még tavaly novemberben mutattuk be az Amy Lee énekesnő vezette Evanescence-től egy klasszikus Fleetwood Mac dal, a The Chain átdolgozását,  áprilisban pedig az ötödik stúdióalbum...

EYEHATEGOD - Hét év után új album érkezik márciusban, itt az első dal: High Risk Trigger
EYEHATEGOD - Hét év után új album érkezik márciusban, itt az első dal: High Risk Trigger

2014-ben jött ki a legutóbbi EyeHateGod lemez, az utódja pedig március 12-én jön majd ki A History Of Nomadic Behavior címmel. New Orleans nehézkötésű fickói visszatértek a Century...

STEEL PANTHER - Új klip született: Fuck 2020
STEEL PANTHER - Új klip született: Fuck 2020

Heavy Metal Rules címmel még tavaly ősszel látott napvilágot a Steel Panther ötödik albuma, a 2017-es Lower The Bar lemez folytatása, amelynek Fuck Everybody dala egy új verziót és egy...

THE DEAD DAISIES - Új dal és klip Glenn Hughes-éktól: Holy Ground (Shake The Memory)
THE DEAD DAISIES - Új dal és klip Glenn Hughes-éktól: Holy Ground (Shake The Memory)

Az még tavaly nyár végén lett hivatalos, hogy a The Dead Daisies-ből távozott John Corabi énekes (ex-Mötley Crüe, ex-The Scream) és a basszusgitáros Marco Mendoza, a helyüket pedig a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS