MASTERS OF ROCK - Beszámoló az első napról

Vizovice programja idén is tarolt

2011. július 23. (szombat) 08:58 | utoljára módosítva: 2011. július 24. (vasárnap) 08:28

2011. július 14.

Vizovice, azaz a cseh Masters Of Rock fesztivál, idén is kötelező program volt a kis csapatunk számára. Bár az időpont évről évre egybeesik a mi Hegyaljánkkal, és így nehéz szívvel kell a döntést meghozni, de az ár-érték arány olyan szinten billenti feléjük a mérleg nyelvét, amivel lehetetlen is versenyezni.
A MOR idén már a kilencedik alkalommal árasztotta el rockerekkel ezt az álmos cseh kisvárost, ami pedig a felhozatalt illeti, már évek óta a nemzetközi fesztiválszezon felsőligájában játszanak. Az idén is Ronnie James Dio nevét viselő főszínpad mellett ezúttal is volt kisszínpad, ahol szinte kizárólag számunkra ismeretlen cseh bandák kaptak lehetőséget. Itt érthetően nem sokat időztünk...
A helyszín a szokásos volt, az infrastruktúra, a shop és kaja kínálat is, plusz pontot ért viszont, hogy ezúttal az egyik fő szponzor cseréje miatt idén már nem csak Pilsnert lehetett kapni a sörsátrakban. Az a bizonyos Vizovice-feeling már az első pillanattól bekúszott az ember bőre alá. A kapukon pedig már dél körül is hömpölygött befelé a tömeg, összesen úgy 25-30 ezer ember...
Kattints Szilvás Gergő beszámolójának folytatásához!
Amorphis fotó: Polgár Péter
 







MASTERS OF ROCK 2011

I. NAP

Ezen a fesztiválon sincs nulladik nap, így a Whitesnake koncert még a PeCsában ért minket, csütörtök hajnalban pedig már úton voltunk, hogy a szállást rendben elfoglalva már kora délután a Jelinek likőrgyár udvarán tolhassuk a metalt. A program már ezen a napon is sűrűnek ígérkezett, még úgy is, hogy délután egykor a fesztivált nyitó cseh Fleret vagy az utánuk következő szlovák Konflikt simán a perifériánkon túlra esett.

Az idei MOR számunkra az Alestorm kalózmetaljával indult, igaz, csak nyomokban, mivel a "kötelező" bejutás/merchpult/sörpult triumvirátus után csak pár nótát sikerült elcsípni a programjukból. 2008-ban ugyanitt már láttam őket nagy színpadon, hasonlóan délutáni sávban, és a lelazult vidám - ám kissé koncepciótlannak ható csapat - most is elég jópofának tűnt, a dalaikból azonban nekem még mindig hiányzik az a bizonyos plusz - talán ezért sem törtük kezünk-lábunk, hogy elérjük a buli elejét is. Most összeszedettebbnek hatott a műsoruk, nyilván az utóbbi évek sikerei és az intenzív koncertezés megtette a maga jótékony hatását.

A Virgin Steele mellé viszont gondolatban már előre felkiáltójeleket tettem, hiszen a US power legendát túl gyakran nem lehet elcsípni ezen a tájékon. A Hammerfall előtt lassan tíz éve adott PeCsa bulijukról valamiért zéró emlékem maradt, a 2005-ös Bang Your Headen meg a roppant korai kezdés miatt egész egyszerűen lecsúsztam róluk, így különösen vártam a fellépésüket. Hát... mit is mondhatnék, ezért a produkcióért sajnos kár volt előre lelkesedni.
Bár a MOR-on valahogy minden bandát sikerült jó hangzással megtámogatniuk a szakiknak (nálunk ez miért nem megy alapból, nem is értem), de ez a koncert - akárcsak az utolsó albumuk - szürke és könnyen felejthető volt. A gondok ott kezdődtek, hogy a csapat trióban (!) lépett színpadra, méghozzá kissé megkavarodva: a basszer Josh Block ugyanis ezúttal gitározott. A szólógitáros Edward Pursino nyom nélkül felszívódott, így a színpad bal oldala végig kínosan üres maradt. Viszont billentyűsként játszott egy fekete hajú leányzó, aki meg még csak nem is zenekari tag...



A furcsa felállás magyarázatát utóbb sem sikerült megtudni, így maradt a fejvakargatás, valamint az a tény, hogy még a régebbi témáknál sem igazán kapták el a fonalat. Hiába igyekezett David DeFeis látványos frontemberként akciózni, nem hozta az elvárt jó formát. Ráadásul ez a szimfonikus, epikus metal nem az a könnyed fesztiválzene, így még az igazán elkötelezett ismerősök is meglehetősen visszafogottan nyilatkoztak a buliról. Én meg egyszerűen csak azt éreztem, hogy ez a felemás produkció sajnos igazolta, hogy a New York-i bandának miért nem sikerült közel három évtized alatt a kult státuszból feljebb lépnie. Klubban, normális körülmények közt persze még szívesen adnék nekik esélyt.


A Bonfire neve mellett is pipa volt a képzeletbeli listámon. A veterán német dallamrockerek három-négy évente elpötyögtetnek egy-egy - többnyire kifejezetten jó - lemezt, de az élő találkozás esélye még a rutinos külföldi fesztiváljárók számára is csekély. Pedig amit itt nyújtottak, az több volt, mint lenyűgöző. Belakták a színpadot, Claus Lessmann hibátlanul énekelt, a dalok pedig szimplán belesimultak az ember fülébe. Pedig a bombasztikus hard rock témáik itt-ott modernebb Bon Jovi, másutt Scorpions hangulatúak. De minden áthallás ellenére a Bonfire az első nap, sőt a fesztivál egyik legpoztívabb meglepetését okozták. A szépen felduzzadt közönséggel együtt végigbólogattuk, végigtapsoltuk a teljes bulit. Mintha csak tíz perc lett volna, úgy szaladt el ez az egy óra!




A finn Amorphis az előző éjjel még a Hegyalján tolta jellegzetes, északi ízű dalait, és délutánra hozzánk is elért némi infó a hazai buliról, nevezetesen az, hogy jól játszottak, de szarul szóltak. Mivel itt este hétkor indult a koncertjük, őrületes partizás nem követhette a tokaji fellépést, és ezt igazolta az is, hogy frissnek, energikusnak tűntek. Tekintve, hogy itt nem főzenekarként játszottak, a magyar program egy megvágott verzióját hallhattuk Tomiéktól, itt-ott némi sorrendcserével, lényegében a slágerdalokra koncentrálva.
Tudom, sokan fanyalognak amiatt, hogy az Eclipse albummal és Tomi Joutsen énekessel új életre kelt Amorphis az utóbbi három-négy lemezen a slágeresebb, kevésbé kísérletezős (urambocsá’ kevéssé újító) utat járja, aki azonban nem érzi, hogy ez a csapat ma egészségesebb, és nem mellesleg sikeresebb is, mint valaha, az megint nem a lényegre koncentrál.
A személyes véleményem az, hogy egy durván húsz éves karrier és tíz stúdiólemez után hiba volna bárkin is számon kérni, hogy miért nem alkot vagy gondolkodik úgy, mint 15-16 éve. Míg a korábbi felállással - pont a régi énekes, Pasi kezelhetetlensége miatt - rendre felemás Amorphis koncertekbe futottam bele, addig a Joutsen-érában még egy árva rossz fellépésüket sem láttam. Az itt elhangzott program is egy konkrét slágerparádé volt, olyan alapvetésekkel, mint a My Kantele, az Against Widows, vagy a Castaway, valamint olyan újkori dalokkkal, mint a nyitó My Enemy, a Sky Is Mine, a Silver Bride, vagy a meghatározó zárótétel, a HIM-es hangulatával együtt is "amorphisos" House Of Sleep. Az Amorphis lazán, minden gond nélkül hódította meg a fesztivál közönségét. Ráadásul náluk a hangzás is pöpec volt.
Amúgy nem szántották fel színpadot (mondjuk, soha nem is voltak híresek erről), de az egyre bizarrabb mikrofonokkal operáló, a két karja után most már a mellkasán is egyre több tetkót viselő Joutsen van olyan erős karakter és jó színpadi frontember, hogy mindvégig rajta maradjanak a szemek. Bennem így nem is maradt hiányzérzet. Még világosban kezdtek, de a műsor vége felé már érvényesülni kezdtek a fények is, ráadásul a Bonfire pőre logós háttere után az új album dizájnjára építő óriási háttérvászon is a segítségükre volt.
Tény, hogy klubban jobban érvényesül ez a muzsika, és aki a legutóbbi Diesel bulik valamelyikén tiszteletét tette, az pontosan tudja, milyen erőt képviselnek abban a közegben, de egy ekkora fesztiválon is képesek remek bulit adni.


A pagan vonal szerelmeseitől előre is elnézést kérek, de a Pagan Allience névre keresztelt, Finntroll és Eluveitie tagok alkotta együttműködés koncertjébe csak nyomokban néztem bele. A Finntroll ugyan a Jaktens Tid óta nagy kedvenc nálam, ám a Vreth énekével készült, nehezebb és sötétebb 2007-es album, az Ur Jordens Djup, valamint az azóta látott két koncert (Bang Your Head 2007, Zágráb 2008) nem nyűgözött le maradéktalanul. Bár a tavalyi Nifelvind lemez egész erős lett, most egyszerűen nem tudtak lekötni. Talán csak a folk/pagan vonal túladagolása a hibás, mert otthon azért elő-előkapom a lemezeiket, de már a legutóbbi pesti buli előtt is elfilóztam azon, hogy akarom-e látni őket, majd ki is hagytam a koncertet. Az Eluveitie miatt pedig nyugodtan meg is lehet dobálni, de nálam sosem jött át, hogy miért veszi körül őket ekkora felhajtás. Sem élőben, sem lemezen. A hiba tehát az én készülékemben lehet. A színpad mindenesetre jócskán mregtelt muzsikusokkal, akik nagyjából fele-fele arányban adtak elő Finntroll és Eluveitie dalokat.


A Hammerfallra viszont kíváncsi voltam, mert azon túl, hogy az új albummal, az Infecteddel frissíteni akartak a sablonokban lassan megrekedő zenei világon, számomra a koncertjeik is mindig erősen kétesélyesek voltak. Ugyanúgy láttam már tőlük rutinelőadást, de akár totál feeling-mentes, fáradtnak tűnő fesztiválbulit is, mint erőtől duzzadó, forró hangulatú fellépést. De azért alapvetően mindig el tudtak szórakoztatni.




Kezdeti lelkesedésem az Infected frissebb irányultsága kapcsán mára kissé lecsengett, és van olyan dal a lemezen, amit egyenesen tévedésnek érzek (a One More Time pl. élőben is pont olyan jellegtelen tölteléknek hatott, mint a CD-n), a programfrissülés viszont jót tett nekik. De a nagyszínpados rutin, valamint a főzenekarnak kijáró fény és látványvilág is sokat dobott a produkción.
De a fentiek ellenére sem éreztem semmi különöset a koncert kapcsán. Borítékolhatóan nagy tömeg nézte őket, jól is szóltak, a klasszikus régi nótáknál (Renegade, Heeding The Call, Hammerfall és társaik) nálam is bemozdult a kéz és a láb, de ez mégis inkább egy kellemes, ám rutinszerű meló volt. A Pokolgép feldolgozást viszont igazán elnyomhatták volna! Ó, és persze, el ne feledjem már, hogy szegény Oscar még mindig röhejes a szőke frizkójával, hehe. Az őszi pesti koncert azért kötelező lesz, klubszínpadon ütni fognak!


Az első napot a Moonspell zárta, akik nálam érdekes kakukktojásnak számítanak. Egyfelől szeretem a bulikon elhallgatni őket, és értem is, hogy mi a jó bennük, másrészt egyetlen originál CD-jük sincs meg. Otthon valahogy sosem érzek ingerenciát, hogy épp őket hallgassam. Hajnali egy és kettő között talán nem túl hálás feladat színpadra állni, de amit a portugálok itt elővezettek, az egy kétségtelenül erőteljes és kerek produkció volt.
Ők is állatul szóltak, és annak ellenére, hogy a különböző korszakaik között lavírozva néha olyan érzésem volt, mintha egy-egy dalnál nem is ugyanaz a zenekar állna a színpadon, valahogy mégis jó benyomást tettek rám. Nyilvánvaló, hogy a korai, hörgős, Wolfheart-korszakos dalok erősen eltérnek egyes újabb kori dolgaiktól, de igazából ez sem számított.
Bár különösebb látványt nem tettek oda a muzsika mellé (szimpla, de hatásos, temetős-keresztes háttérvászon, logó nélkül), viszont amikor az old school Dio pólós Ribeiro frontember a téglalap alakú tükröket a karjához fogva, alulról megvilágítva, keresztként állt a sötétbe borult színpadon, az azért nagyon ott volt. Kár, hogy az egy gitáros előadás miatt a szólóknál néha kifogyott a dög a nóták alól, de ezt leszámítva ez a buli totál rendben volt.

Folyt. köv.


Fotók: Polgár Péter

 

Hozzászólások

[008080]
nightwica
Jó beszámoló!:)
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS