JEFF LOOMIS - Élet a Nevermore után

Augusztus 23-án elkezdi felvenni a második szólóalbumát

2011. július 8. (péntek) 13:28 | utoljára módosítva: 2011. július 8. (péntek) 13:29

Annak ellenére, hogy Jeff Loomis gitáros és Van Williams dobos még áprilisban váratlanul kiszállt a Nevermore-ból, Warrel Dane énekes szerint a csapat nem állt földbe, de most a basszer Jim Sheppard társaságában inkább a régi bandájuk, a Sanctuary feltámasztásán ügyködik.
Dane szerint "monumentális" új dalok születtek a régi Sanctuary gitáros, Lenny Rutledge tollából, és akad köztük néhány olyan káprázatos thrash téma is, amelyek "kettészelik majd az agyunkat".
A prog/power színtér egyik legtechnikásabb gitárnyűvője, Jeff Loomis április óta hallgatásba burkolózott, most azonban ő is előállt néhány friss infóval. Ezek szerint augusztus 23-án nekilát a Zero Order Phase című 2008-as szólóalbuma folytatásának, amelynek feldobolását Dirk Verbeurenre (Soilwork) bízza.
A második Loomis szólóalbum három-négy dalában ének is lesz, méghozzá az a Christine Rhoades énekesnő lesz hallható a lemezen, aki a Dreaming Neon Black című Nevermore albumon is szerepelt már. Természetesen lesznek vendéggitárosok is, és az egész stúdiózást videóra is rögzítik majd. Loomis tervei között szerepel egy októberi kínai utazás is: három héten át Schecter bemutatókat tart majd az ottani gitárosoknak.
Ha kíváncsi vagy Jeff Loomis vendégeskedésére egy júniusi Forbidden bulin, kattints!




 







FORBIDDEN - Eyes Of Glass (feat. Jeff Loomis, 2011/06/13, Seattle)

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
WITHERFALL - Dalpremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: Another Face
2020. december 5. (szombat) 08:25

Curse Of Autumn címmel 2021. március 5-én jön majd ki a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez utódja. A lemez producere az Iced Earth főnöke, Jon Schaffer volt, a borítót Kristian Wåhlin készítette, harmadik előzetesként pedig az Another Face dallal lehet ismerkedni.   www.facebook.com/witherfall     A csapat tagsága így fest: Joseph Michael énekes/billentyűs (Sanctuary), Jake Dreyer gitáros (Iced Earth, Demons And Wizards), Anthony Crawford basszusgitáros (Chon, Shalmor, Allan Holdsworth stb.), Marco Minnemann dobos (The Aristocrats, Joe Satriani, Necrophagist, Steven Wilson stb.), élőben pedig Alex Nasla billentyűzik majd. WITHERFALL - Another Face (a 2021-es Curse Of Autumn előzeteseként)   Az As I Lay Awake dalhoz készült horrorklipet Zev Deans (Ghost, Behemoth, Chelsea Wolfe) rendezte....

TRIBULATION - 16 év után távozott a csapatból Jonathan Hultén gitáros
TRIBULATION - 16 év után távozott a csapatból Jonathan Hultén gitáros

Where The Gloom Becomes Sound címmel január 29-én jön ki a death metalt darkos, progos hatásokkal játszó svéd Tribulation ötödik albuma, a 2018-as Down Below lemez utódjáról pedig a...

EVANESCENCE - Március végén érkezik az új album, dalpremier: Yeah Right
EVANESCENCE - Március végén érkezik az új album, dalpremier: Yeah Right

Még tavaly novemberben mutattuk be az Amy Lee énekesnő vezette Evanescence-től egy klasszikus Fleetwood Mac dal, a The Chain átdolgozását,  áprilisban pedig az ötödik stúdióalbum...

EYEHATEGOD - Hét év után új album érkezik márciusban, itt az első dal: High Risk Trigger
EYEHATEGOD - Hét év után új album érkezik márciusban, itt az első dal: High Risk Trigger

2014-ben jött ki a legutóbbi EyeHateGod lemez, az utódja pedig március 12-én jön majd ki A History Of Nomadic Behavior címmel. New Orleans nehézkötésű fickói visszatértek a Century...

STEEL PANTHER - Új klip született: Fuck 2020
STEEL PANTHER - Új klip született: Fuck 2020

Heavy Metal Rules címmel még tavaly ősszel látott napvilágot a Steel Panther ötödik albuma, a 2017-es Lower The Bar lemez folytatása, amelynek Fuck Everybody dala egy új verziót és egy...

THE DEAD DAISIES - Új dal és klip Glenn Hughes-éktól: Holy Ground (Shake The Memory)
THE DEAD DAISIES - Új dal és klip Glenn Hughes-éktól: Holy Ground (Shake The Memory)

Az még tavaly nyár végén lett hivatalos, hogy a The Dead Daisies-ből távozott John Corabi énekes (ex-Mötley Crüe, ex-The Scream) és a basszusgitáros Marco Mendoza, a helyüket pedig a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS