ANAL CUNT - Elhunyt a frontember Seth Putnam

43 éves volt a hírhedt önpusztító

2011. június 12. (vasárnap) 10:59 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 10. (szombat) 11:30

43 éves korában, gyaníthatóan szívroham következtében elhunyt az amerikai grindcore színtér egyik leghírhedtebb alakja, Seth Putnam, az Anal Cunt frontembere. A Pantera The Great Southern Trendkillers albumán háttérvokalistaként szerepelt Putnam még 1988-ban hozta létre az Anal Cuntot, amit eredetileg nem is gondolt túl komolyan, a pár másodperces provokatív noisecore kitöréseket dalokként jegyző formációval mindössze egyetlen demóban és egyetlen koncertben gondolkodott, de végül is nyolc Anal Cunt nagylemez jelent meg, számtalan EP és válogatásalbumos szereplés mellett. A csapat legutóbbi albuma idén januárban jött ki Fuckin' A címmel.
A '90-es években született lemezek közül mindenképpen kiemelkedik az Earache kiadónál megjelent 40 More Reasons To Hate Us album, amelyen Scott Hull gitározott (Pig Destroyer, Agoraphobic Nosebleed), valamint Phil Anselmo is vendégeskedett jó néhány dalban, többek között egy Manowar klasszikus, a Gloves Of Metal feldolgozásában.
2004-ben komoly nyilvánosságot kapott a részeg, drogos verekedései, balhéi, homofóbnak, hímsovinisztának, rasszistának, antiszemitának tartott szövegei és színpadi botrányai révén hírhedtté vált Putnam, aki drogtúladagolás következtében csaknem egy hónapon át kómában feküdt. Kizárólag a mamája kitartásának köszönhette, hogy életben maradt, az orvosok ugyanis már lemondtak róla, mivel úgy gondolták, hogy ha magához is tér valamikor, maradandó agykárosodása lesz. Az amúgy sem százas Seth végül felépült, de folytatta legendásan önpusztító életmódját.
A januárban megjelent Fuckin' A album Setnam szerint az Anal Cunt friss dalai közül a "cock rock" nótákat tartalmazza, és a Mötley Crüe iránti tiszteletből lett a borítója olyan, mint az első Crüe albumé. A következő Anal Cunt album a Wearing Out Out Welcome címet fogja viselni, ez azonban már posztumusz kiadvány lesz. R.I.P.
Fotó: Aaron (returntothepit)

Hozzászólások

[007744]
KissGabor
Hűha, Anal Cunt...Tíz évvel ezelőtt a szomszédaim örültek volna egy ilyen hírnek... Mennyit hallgattuk a 40 reasonst te jó isten... El voltunk halva a számcímektől: Hope you get deported, You're a fucking cunt, Kill women, stb. Egyedi látásmódja volt az arcnak ez kétségtelen. G G Allin-nek majd' 20 évet kellett várnia odaát hogy végre egy hozzá hasonló arccal nyomulhasson. R.I.P.
[007740]
apolo
nyugodjon békében,az utolsó metal lázadók egyike volt.aki lefosta a polkorrektkedést meg a címlapokat,és nyomta amit gondolt.
[007737]
joeystick
Kár érte, karmoltam a formát :-( R.I.P.
[007735]
Gorebacsov
R.I.P. Ő egy IGAZI volt!!!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NEMZETI HANG - Új dal és videó az Encsi Városi SC felkérésére: Bajnok leszel
2021. május 8. (szombat) 09:39

Bajnok leszel címmel egy videóval kísért új dallal jelentkezett a Nemzeti Hang zenekar. "Az Encsi Városi Sport Club vezetőitől felkérést kaptunk a klub hivatalos indulójának elkészítésére. A különleges dalhoz klip is született, amelyben a város sportélete is főszerepet kap." Szalóczi Ádám énekes: "2019 végén az egész zenekar kicserélődött. A 10 éves jubileumra végre elértük, hogy igazán jó hangszeres zenészek és zenei munkásságukban is elhivatott emberek kerüljenek a csapatba. Két gitáros érkezett, Szűcs Máté és Piros Pozdora Bálint, az új dobos pedig Oláh Norbert József lett."   www.facebook.com/nemzetihangzenekar     NEMZETI HANG - Bajnok leszel - EVSC induló (2021) "Tavaly márciusban az élet morbid játékot kezdett el játszani az egész világgal. Sajnos mi sem voltunk kivételek, a járványhelyzet súlyosan átírta a zenekar 10 éves jubileumi terveit. Nemcsak a tavalyi...

SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, videóval a címadó dal
SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, videóval a címadó dal

Ha olvastad már a májusi HammerWorld magazinban a Saxon frontemberével készült interjút, akkor nem ér meglepetésként, hogy Biff Byford egy komplett nagylemezt készített el a fiával,...

ARTILLERY - Új klip a friss album mellé: In Your Mind
ARTILLERY - Új klip a friss album mellé: In Your Mind

X címmel tegnap megjelent a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma, az In Your Mind dalhoz pedig egy friss videó is született. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették...

RISE AGAINST - Új dal és klip a június elején érkező lemezről: The Numbers
RISE AGAINST - Új dal és klip a június elején érkező lemezről: The Numbers

Az még tavaly szeptemberben történt, hogy három év után egy klippel kísért vadonatúj dallal jelentkezett a Rise Against. Azóta kiderült, hogy a Broken Dream, Inc. nóta is felkerül az...

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új dal és klip a a Soilwork énekesének dallamrock csapatától: White Jeans
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új dal és klip a a Soilwork énekesének dallamrock csapatától: White Jeans

White Jeans címmel egy klippel kísért új dallal jelentkezett a Soilwork énekes Björn "Speed" Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars) klasszikus/dallamos...

LINDEMANN - Videópremier a májusi moszkvai koncert DVD-ről: Home Sweet Home
LINDEMANN - Videópremier a májusi moszkvai koncert DVD-ről: Home Sweet Home

Azt már november óta tudjuk, hogy két album után befejeződött a Rammstein énekes Till Lindemann, valamint a Hypocrisy és a Pain éléről ismert Peter Tägtgren együttműködése, viszont...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS