BLACK-OUT - Péntek Budapest, szombat Debrecen

Egy új dalt is bemutatnak a két koncerten

2011. május 18. (szerda) 17:51 | utoljára módosítva: 2011. május 18. (szerda) 17:51

Ritkán látható eseménynek számít egy-egy Black-Out koncert, de most pénteken Budapesten, a Club 202-ben fellép a lassan másfél éve ismét a régi felállásában zenélő négyes, másnap pedig Debrecenben lesz bulijuk
A '90-es évek közepétől majd' 10 éven át az egyik legsikeresebb hazai klubcsapatnak számított a Black-Out, máig ható dalok egész sorát alkotva meg. Később az énekes Kowa kivált, és egy szintén sikeres saját bandát hozott létre Kowa és a Vega néven, amely épp az idei év elején esett át egy komplett ráncfelvarráson.
Az ízes és egyéni játékáról híres Csányi Szabi gitáros vezetésével a Black-Out egy új énekessel, Csordás Robival pótolta a karizmatikus frontembert. 2008-ban egy új lemez is megjelent Robival (A szív diktál), de egyéb elfoglaltságai miatt az énekes végül kiszállt, Kowa pedig visszatért.
Az eredeti terveknek megfelelően a Kowa, Csányi Szabi, Csányi Zoli és Fehérvári Attila felállású Black-Out csak alkalmanként lép színpadra, és mivel most épp egy ilyen különleges alkalmat ígér a hétvége, feltettünk néhány aktuális kérdést Csányi Szabinak.
Kattints az interjúhoz!








Nagyjából másfél éve zenéltek újra Kowával. Melyek voltak a legjobb bulik eddig? Hogy látod, érdemes volt újra összejönnötök?


"Az elmúlt másfél év számtalan kellemes emlékkel gazdagított bennünket. Remek és utánozhatatlan érzés újra ebben a felállásban játszani. A visszatérő bulink frenetikusan sikerült, rengeteg ember eljött megnézni minket. Ez 100%-osan meggyőzött minket arról, hogy ha csak évi 5-6 alkalommal is, de kellenek ezek a koncertek. A visszajelzések megerősítettek, hogy nemcsak minket töltenek fel a közös zenélések, hanem a közönségnek is sokat adnak, és szükségük van ránk. Tehát érdemes volt belevágni, és érdemes folytatni is."


Hírlik, hogy a hétvégi bulikon egy friss Black-Out nótát is játszotok majd. Mi a címe és milyen jellegű maga a szám?

"Igen, készülünk egy új dallal a hétvégi koncertekre! Kowával már a közös akusztikus duó bulikon is többször eljátszottuk, és a közönség nagyon szerette. A címe Jónak lenni, és egy pergőbb, Pearl Jam-es lüktetésű, de a Black-Out tipikus stílusjegyeit felvonultató lendületes nótáról van szó. Egy szál gitáros verzióban egyébként már a YouTube-ra is felkerült. Szerintünk egy nagyon pozitív, jó hangulatú visszatérő koncertdal."


BLACK-OUT - Jónak lenni (új dal, akusztikus verzióban)




Születtek az utóbbi másfél év során további új nóták is? Terveztek netán egy friss lemezt?

"Ezen kívül is több új dalt írtam már a zenekarnak, Kowa pedig dolgozik a szövegeken... Őszre biztosan elkészül még egy-két friss szerzemény. Egy új lemeztől azonban még nagyon messze vagyunk.. A számos egyéb elfoglaltság miatt lassabban alakulnak ki a dolgaink. De nem is akarjuk erőltetni, elkapkodni meg pláne nem. Régi szerelem nekünk ez a zenekar, szóval kényelmesen gyűlnek majd a dalok. Majd ha már egyben lesz egy pár, dönteni fogunk a sorsukról!" (nevet)





A Club 202-es és a debreceni bulin milyen programra lehet számítani? Hívtok vendégeket is?


"Mindenképpen nagy bulikra lehet számítani! Budapesten majd' fél éve nem játszott teljes felállásban a zenekar, szóval nagyon várjuk már a hétvégét! Debrecenben pedig szintén mindig iszonyú jó koncertjeink vannak, és biztos vagyok benne, hogy ezúttal sem lesz másképpen. Tartalmas, változatos setlisttel készülünk, az új dal bemutatása mellett tervezünk egy rövidke 'időutazós' blokkot is, amelyben sok-sok éve, talán már egy évtizede nem hallott dalokból is előveszünk néhányat.

Mivel ez az időszak a visszatérésről, ennek a négy embernek az újra együtt zenéléséről szól, nem hívunk vendégeket... Viszont jövőre 20 éves lesz a Black-Out, így biztosan lesz olyan nagyobb volumenű koncertünk, ahova elhívhatjuk a barátainkat, zenésztársainkat."


A Black-Out mellett mostanság mi tölti ki az életedet?

"Számomra a Black-Out a legfontosabb, elsősorban ide írok dalokat, ezt tekintem a saját gyermekemnek, és ezzel a formációval, ebben a közegben szeretek a legjobban színpadra állni. Létezik ugyan a Kényes Foltok is, ami egy teljesen más stílusú zenekar, de az most átmenetileg szünetel. Hamarosan azonban újra lehet majd hallani rólunk. Azzal a csapattal is nagyon élvezem a koncerteket, és várom a folytatást.

De Csordás Robival is megmaradt a barátságunk, és mostanában egy közös projekt ötlete is körvonalazódik. Többször érkezik kérés Black-Out bulik előtt a Szív diktál lemez dalai kapcsán, és nem szeretnénk, ha ezek a nóták csak úgy a 'fiókban' porosodnának. Tulajdonképpen ezek a megkeresések adták az ötletet, hogy ez a lemez képezhetné egy teljesen új formáció gerincét, alapját, így az erre igényt tartó közönség újra élvezhetné ezeket a dalokat is.

Kislányom - Alíz - idén már 3 éves... Tehát ennyi ideje elsősorban Apa és boldog szülő vagyok. Családban élni, gyermeket nevelni, az azt jelenti, hogy az élet egy teljesen új, élményekkel, csodákkal teli világa nyílik meg az ember előtt. Nap mint nap új történésekkel gazdagszunk, repül az idő. Tegnap még járni tanítottam, ma pedig már biciklizni! (nevet) Mondhatom, hogy igazán pörgős életet élünk, sokat kirándulunk, utazunk, szívjuk magunkba az élményeket. Természetesen a zenei nevelését is fontosnak tartom, így már ilyen kicsiként is sok zenei gyermekrendezvényre visszük. Alíznak remek a hallása, és nagyon élvezi ezeket a programokat."





A Kényes Foltokban többek között Nagy Dávid gitárossal zenélsz (ex-Pokolgép). Dávid jelenleg Los Angelesben van, ahol Téglás Zolival zenél a Zoli Bandben. Esetleg ennél többet is tudsz róla?

"Amióta kint van, Dávid vezet egy privát blogot a családjának és a barátainak. A feleségemmel együtt ezt követjük, és persze drukkolunk neki! (nevet) Annyi biztos, hogy júliusban hazajön egy időre, és koncerteket is tervez a Kényes Foltokkal. Egy biztos dátumunk már van is, augusztus 6-án a székesfehérvári FeZenen játszunk!"


Pár hónapja Kowa rendesen átgyúrta a csapatát, így a dobos tesód, Zoli is bekerült a bandába. Téged nem hívott Kowa?


"Volt arról is szó... Viszont mivel újra együtt van a Black-Out, egyikünk sem igazán akarta ilyen szinten 'összemosni' ezt a két formációt. A Black-Out négy ember közös munkája és együtt zenélése, a Vega pedig az ő saját szólóprojektje, ezentúl már session-zenészekkel. Már volt is alkalmam hallani a megújult zenekart, és nagyon tetszett! Az előző Vega lemezen egyébként három dalom is szerepelt, és szívesen írok új dalokat ezentúl is neki, hiszen sok-sok év és lemez azt bizonyította, hogy jó szerzőpárost alkotunk."


Milyen zenék inspirálnak mostanában?

"Főleg a koncertélményeim inspirálnak: a tavalyi Mr.Big, a KISS, a Metallica, Ozzy, a Stereophonics, a Muse... Ezek a bulik zseniálisak voltak egytől egyig. Sok mindent meghallgatok, de nincs most kimondott kedvencem. Steve Lukather legutóbbi lemeze ugyanakkor sűrűn megfordul a lejátszómban."


Milyen nem saját bulikon voltál legutóbb?

"A barátok, ismerősök zenekarait, azok munkásságát folyamatosan figyelemmel követem, eljárok a koncertjeikre. Pár napja Ákos koncertjén voltam az Arénában, az volt a legutóbbi koncert, de kíváncsi vagyok a Scorpions búcsúturnéra, a május végi Mr.Big-re, a Whitesnake-re..."


2011 eddigi legjobb albumai szerinted?

"Azt vettem észre, hogy a magyar bandák 2011. elején nagyon belehúztak, jobbnál jobb albumokat adtak ki. Gondolok itt az új Subscribe-ra, a friss Turbo-ra vagy IHM lemezére. És Robi barátom zenekara, a Synchronring is egy brutál jó első lemezzel jelentkezett."


BLACK-OUT - Spirál (az 1996-os Ezüstkötet albumról)


www.black-out.hu
Black-Out - Facebook

Hozzászólások

[007538]
ratsui
Holnap (máj. 21) Libamáj fesztivál a Budai Várban ingyér, gyertek nézzétek meg őket 18 órakkor.
Jó lenne ha egyszer a Black Out előtt is játszhatnának.

http://www.youtube.com/watch?v=NmLye7-Rvvo

vagy ezt:

http://www.youtube.com/watch?v=YWE-fs6bz6s
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS