SYMPHONY X - Stúdiós verzióban egy új nóta

SYMPHONY X - Iconoclast
(06/17, Nuclear Blast)

01. Iconoclast
02. The End Of Innocence
03. Dehumanized
04. Bastards Of The Machine
05. Heretic
06. Children Of A Faceless God
07. Electric Messiah
08. Prometheus (I Am Alive)
09. When All Is Lost





SYMPHONY X - Iconoclast
(2 CD-s digipak kiadás)

CD 1:
01. Iconoclast
02. The End Of Innocence
03. Dehumanized
04. Bastards Of The Machine
05. Heretic
06. Children Of A Faceless God
07. When All Is Lost

CD 2:
01. Electric Messiah
02. Prometheus (I Am Alive)
03. Light Up The Night
04. The Lords Of Chaos
05. Reign In Madness


 


Russell Allen énekes így fogalmazott az Iconoclast hangzása kapcsán, összevetve a legutóbbi albummal, a 2007-es Paradise Losttal:

"Ami a megszólalást illeti, egyfelől nem léptünk ki abból a világból, bár a gitársound kicsit más. Alapjában véve a lemez elég intenzív lesz - talán ez az eddigi legintenzívebb albumunk, tele riffekkel, tonnányi hatalmas riffel. Súlyos lesz, mármint a zene, de az ének nagyon is dallamos... Úgy értve, hogy a refrének roppant erősek, de a verzék is, viszont az énekem egyben agresszív is - jó sok minden történik a dalokban... A téma ezúttal is nagyon komor, tudod, már csak ilyenek vagyunk.

Szóval ez az album rendkívül erőteljes. És természetesen van egy olyan dal, ami egyfajta mini-eposz, hogy úgy mondjam, ami a legkönnyedebb nóta a lemezen. Valóban nagyon-nagyon könnyed. Úgyhogy a kellő kontraszt is megvan ennek a hangulatában némiképp a Paradise Lost albumot idéző dalnak köszönhetően, ami egy ballada. Azt hiszem, ez joggal nevezhető annak.

Az új album egy jó része a korai metal dolgokra is visszautal, valamint egy csomó Symphony X alapelemre, amit már sokan ismernek, de vannak újabb hangzások is, itt és ott - egyfajta újabb irányra utaló témák. Néhány énektéma esetében ritmikusabb dolgokkal is megpróbálkoztam, olyasmivel, ami hangzásában tetszetősnek tűnt, de van néhány más elem is az éneklésemben, amelyek a zenével együtt egyfajta jövőbe tekintést jelölnek.

Ez pusztán a fejlődés következő állomása számunkra, de elég intenzív cuccról van szó... Jóval intenzívebb lesz a lemez még a Paradise Lost-nál is, ha hiszed, ha nem."

Ami az Iconoclast szövegvilágát illeti, azt így jellemezte Russell:

"Lényegében arról az elképzelésről van szó, hogy a gépek eluraltak már mindent, átvették az irányítást, és mindaz a technológia, amit beépítettünk a társadalmunkba, egyszersmind a végünket is jelenti. Ezt a sztorit persze mind jól ismerjük már, de sikerült egy saját csavart is hozzátennünk. Nem egy komplett történetről van szó... Ez egyszerűen csak a lemez alaptémája, azaz minden dal kapcsolódik hozzá, de egybefüggő történetet nem adnak ki a nóták.

A Pink Floyd lemezével, a Dark Side Of The Moon-nal tudnám párhuzamba állítani, ahol adott a központi téma, de az egyik dal mondjuk a halálról szól, a másik pedig a múló időről... Érted, hogy mit akarok mondani? Nagyjából ugyanerről van szó itt is. A két lemezt persze semmilyen formában nem akarom összehasonlítgatni, ne érts félre, de ami a koncepció jellegét illeti, az hasonló. Nálunk sincs most egy adott sztori, tehát nem olyan ez az anyag, mint a 2002-es The Odyssey album, ahol a címadó dal önmagában egy teljes történetet mesélt el."