THE IDORU - Saját szavaikkal a Time album

Ma este a Dürerben játszanak az osztrák The Sorrow társaságában

2011. április 8. (péntek) 18:17 | utoljára módosítva: 2011. április 10. (vasárnap) 05:24

A Dürer Kertben ma este mutatja be új albumát a 2009-ben három új taggal, köztük Szolga József személyében egy új frontemberrel kiegészült The Idoru, akik tavaly - cseppet botrányos körülmények között - még egy Fonogram-díjat is bezsebeltek a 'Legjobb hard rock vagy metal album' kategóriában. A díjnyertes Face The Light album folytatása Time címmel készült el a törökbálinti SuperSize Recordings stúdióban, méghozzá Varga "Pici" Zoltán irányításával.
A magyar nyelvű dalokat is rejtő negyedik The Idoru albumon némi baráti segítséget is kaptak Szalkai Tibiék: az egyik új dalban Pete vendégszerepel a Till We Drop-ból, egy másikban pedig a tavaly még Slaughter At The Engagemant Party néven futott, de azóta The Southern Oracle névre váltott újvonalas brutál csapat frontembere, Barni hallható. Az a tény, hogy magyar szövegű dalok is hallhatók a lemezen, már nem jelenthet újdonságot a The Idoru követők számára, hiszen ezek a nóták már egy tavalyi - a Velvet Stab és a My Small Community zenekarokkal közös - split lemez révén ismertté váltak, most azonban újrakeverve és remaszterizálva lehet őket döngetni.
A modern rock, punk, metal és hardcore elemeket sajátosan vegyítő és a fogós dallamokra mindig is nagy hangsúlyt helyező The Idoru ma esti lemezbemutató bulijának lesz egy külföldi vendége is, a KSE-féle metalcore vonalon mozgó osztrák The Sorrow, de fellép a turnétárs Till We Drop, továbbá a Nova Prospect és a Velvet Stab tagokat tömörítő Rise Against Cover Band. A Dürer Kertes bálra este nyolcig ingyen juthatsz be.
Kattints, ha érdekel, hogy a gitáros Szalkai Tibi hogyan jellemezte a Time album dalait!








THE IDORU (b-j):
Kocsis Máté dobos
Pásztóy Balázs basszer
Szolga József énekes
Nagy Gábor gitáros
Szalkai Tibor gitáros





THE IDORU - Friends



FRIENDS

"Egy nyitónótának a mi műfajunkban lendületesnek kell lennie, így egyértelműen a Friends-re esett a választás. Ez a legagresszívebb szerzeményünk, és tök faszán bele tudtuk csempészni a metalt az Idoru-féle punk/hardcore világba. A két perc 40 másodperces hosszának köszönhetően még klipet is forgattunk rá! A szám jellegét egyszerűen és nagyszerűen vissza lehet adni - erdőben pózolva meg pláne! (nevet) És persze a koncerteken is ez a nóta üt most a legjobban... A 'barátokról' szól, akik a szemedbe jópofiznak, közben viszont csak kihasználnak, a végén meg eldobnak."



TIME

"Számunkra így néz ki egy modern rokksláger. Nem kiszámítható, mégis benne marad a fejben. Ultradallamos, ám mégsem nyálas. Megfelelő arányban vannak benne a lazító és a 'súlyosbító' részek, a végén meg ott a tetőpont is. Talán az új lemez legjobbja. A témája amúgy nem különleges: azokról szól, akikkel szeretsz együtt lenni. De az idő múlásáról is szó esik benne." .



THE IDORU - In Pieces Again (vendég: Barni - The Southern Oracle)



IN PIECES AGAIN


"Ebben a nótában vendégszerepeltettük Barnit a The Southern Oracle-ből (ex-SATEP). És pont olyan király lett a végeredmény, amilyenre számítottunk! Ha a Time-ot mondtuk a legjobb számnak, akkor viszont ez a leghatásosabb! Eddig ezt a nótát hallgatták meg legtöbbször a neten, és erre jött a legtöbb visszajelzés is. Arról a helyzetről szól, amikor a saját hibádból kerülsz a csávába. Érzed, hogy rosszul döntesz, hogy belemész olyasmibe, amire nem vagy felkészülve és ami amúgy elkerülhető lenne. A barátaid figyelmeztetnek is, mégis megteszed, vállalod a játszmát... aztán persze elbuksz. Utána kénytelen vagy tanulni a hibáidból és továbblépni."




THE IDORU - Ain't Worth Shit
(vendég: Pete - Till We Drop -
koncertfelvétel 01/22 Dürer)



AIN'T WORTH SHIT

"Egy igazi koszos, mocskos érzetű szerzemény. A munkacíme punk-metal volt - nem véletlenül. Ebben a nótában pedig Pete hallható a Till We Drop zenekarból, mert az egyik énekrész pont az ő stílusához illett a legjobban. Fasza is lett! Koncerten nagyot csap, és extra-hájp a színpadi vendégeskedés is. Itt nincsenek slágeres megmozdulások, csakis az erőszak! (nevet) Pont olyan indulatos dal, amilyen indulatokat gerjeszt a mondanivalója, a címe pedig a civilizációnkra vonatkozik. Szerintem ez a legjobb szöveg az új albumon, de összességében is ez a tétel a kedvencem!"




THE IDORU - I'm Moving On



I'M MOVING ON


"Józsi beszállásával teret kaptak az akusztikus szerzemények. Szeretjük a változatosságot, és szeretjük széles keretek közé foglalni a munkásságunkat, ez az I'm Moving On dal pedig jól mutatja az egyik szélsőséget. Talán még a médiának is tetszeni fog... A téma sem túl komoly, a szövege arról szól, hogy nem te vagy az, akire vártam, úgyhogy továbblépek."




The IDORU - Évről évre (koncertfelvétel 01/22 Dürer)



ÉVRŐL ÉVRE

"Ez a legnagyobb energiaszinttel bíró magyar nyelvű számunk. Két perc alatt lehozzuk a csillagot is az égről! (nevet) Az üzenete így fest: csak olyan messzire menj el, hogy aztán vissza is találj! Amúgy mocskos nehézre sikeredett az énektéma, és mit ad isten, erre csak utólag jöttünk rá. Élőben éppen ezért fél hanggal lejjebb dobjuk a gitárokat, 'oszt mehet a menet!"



FÉLIG SZÉP

"Az új formációnk első szerzeménye. Még 2009-ben született és azóta az egyik legnagyobb koncertsláger lett. Egy dallamos-ütemes nóta, szakításos témával - tuti befutó! (nevet) Lehet, hogy még klipet is tolunk rá egyszer. Az üzenete: mindig arra gondolj, hogy inkább félig tele van az a bizonyos pohár... A mostani turnétárs, a Till We Drop mindig fel is jön ennél a számnál hőzöngeni... nagyon cukik, SE!" (nevet)



KESERŰ OTTHON

"A címben ott a lényeg, nincs is mit túlbeszélni rajta. Középtempós, energikus, csordavokálos ügy, általában a koncertek nyitónótája. Kicsit át kellett írni a stúdióban a szövegét, mert az eredeti verzió nem funkcionált annyira jól. Meg is izzadtunk vele, mint a ló, de - remélem - nem hiába..." (nevet)



BREATH

"Még 2010-ben egy akusztikus nótává gyúrtunk össze három régebbi szerzeményt, és nagyon-nagyon hatott, sokan felfigyeltek rá. Eredetileg amolyan kísérleti jelleggel történt az egész, hogy leteszteljük magunkat egy ilyen hangszerelésben és kiderült, hogy működik a dolog! Mondjuk elég sokat ügyködtünk vele, de meg is lett az eredménye: 'brilliancia'! nevet) A jövőben jobban bele is mászunk ebbe a témakörbe, mert nagyon izgalmas számunkra is, és még változatossá is teszi a bandát. 2011. végre akár még egy unplugged koncert ideje is eljöhet... Az angol nyelvű akusztikus daloknál mondjuk nagyon vigyázni kell a kiejtésre, borzasztóan kihallatszik, ha tré a történet. Volt, hogy emiatt kellett újraénekelni egyes sorokat, ami elég idegtépő meló. Hála Józsi kitartásának, a végeredmény teljesen vállalható lett. Élőben egyszer játszottuk eddig, és nagyon hatásos volt, csak sok vele a macera, pl.: akusztikus gitár 'beaktiválása', plusz kényelmi pozícióba helyezni magunkat stb. És ha bárhogy is félrenyúlsz, ha csak egy kicsit is, az egyből hallatszik. Én be is szoptam akkor és ott, már a második gitárkörnél, ami természetesen szólóban megy. Mindenki egyből felröhögött, velem az élen!" 



A Till We 'Doru turné további állomásai:
04.13. Kiskunfélegyháza @ Rocktár – Ingyenes! w/ Stubborn, Till We Drop, Rise Against Cover Band
04.14. Mezőtúr @ Loksi – w/ Hope The Last, Rise Of Fate, Till We Drop
04.21 Dorog @ Kacsa w/ Almost Hopeless, Till We Drop
04.27. Gödöllő @ Trafó w/ Subway (SRB), Till We Drop


www.idoru.com
Idoru Facebook oldal


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
TOXIC TWINS PROJECT - A Pityesszel készült első dalukat hallottad már?
2021. március 6. (szombat) 09:23

Megközelíthetetlen címmel, egy videó kíséretében mutatta be első dalát még január végén a tavaly óta létező Toxic Twins Project, március közepén pedig érkezik majd a második nótájuk is. A Toxic Twins Projectben két gitáros fogott össze, Jozzy (The Hellfreaks, Live Life Hard, Ghymes, ex-Leander Rising, ex-Wendigo) és Kozó "Kozy" Tamás (ex-Wendigo, ex-Da Capo), az első dalukban Pityesz (ex-Neck Sprain, ex-FreshFabrik) énekel. "A zenei projektet 2020-ban hívtuk életre, hogy számunkra kedves zenét írjunk, és hogy olyan énekesekkel készítsünk dalokat, akiket nagyra becsülünk. Természetesen lesznek azért instrumentálisan hangszerelt zenéink is. 2004 és 2010 között a Fonogram-díjas Wendigo zenekarban játszottunk együtt, majd útjaink szétváltak. A barátság szerencsére megmaradt, így csak idő kérdése volt, hogy a szálak a zenei pályánkon is újra összefussanak..."   www.facebook.com/toxictwinsproject...

HELO ZEP! - Új dal és klip: Éltünk-e tényleg?
HELO ZEP! - Új dal és klip: Éltünk-e tényleg?

Életünk-e tényleg? címmel egy klippel kísért új dallal jelentkezett a Helo Zep! zenekar. A srácok második lemeze, a Mutass valami ujjat 2020 tavaszán jött ki, a friss nótát a világban...

APOCALYPTICA - A Papa Roach énekesével egy klasszikus rock nóta: White Room
APOCALYPTICA - A Papa Roach énekesével egy klasszikus rock nóta: White Room

A Papa Roach énekesével, Jacoby Shaddix-szel készítette el új felvételét a csellómetalos finn Apocalyptica. Nem saját szerzeményről van szó, hanem a legendás Cream zenekar nem...

SAXON - Jön az Inspirations album, új szöveges videó: Paperback Writer
SAXON - Jön az Inspirations album, új szöveges videó: Paperback Writer

Azt még tavaly jelentette be a brit heavy metal intézmény Saxon, hogy egy feldolgozásokat rejtő albummal kíván tisztelegni a számukra fontos inspirációt jelentő zenekarok és előadók...

WITHERFALL - Albumpremier és friss videoklip az amerikai prog-power brigádtól
WITHERFALL - Albumpremier és friss videoklip az amerikai prog-power brigádtól

Curse Of Autumn címmel megjelent és végig is hallgatható a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez...

AGENT STEEL - Hamarosan itt az új album, dalpremier: Outer Space Connection
AGENT STEEL - Hamarosan itt az új album, dalpremier: Outer Space Connection

Ahogy ősszel már jeleztük, az Agent Steel egy új album kiadására készül: az UFO-megszállott eredeti énekes, John Cyriis vezette kultikus speed metal banda lemeze No Other Godz Before Me...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS