BLOODY ROOTS - Holtverseny a Cadaveres lemezével

Kiosztották a Hangsúly díjakat

2011. március 7. (hétfő) 07:39 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 8. (csütörtök) 22:47

Hatodik alkalommal került lebonyolításra a HangSúly zenei díj szavazása. Idén tizenegy rock/metal portál szerkesztősége választotta ki az előző évben megjelent új magyar stúdiólemezek közül a legjobbakat.
A legjobb albumok kategóriában megosztott első helyet szerzett a Moby Dick éléről ismert Schmiedl Tamás gitáros/énekes Bloody Roots nevet viselő thrash projektjének bemutatkozó albuma, az Isten kezében, valamint a Cadaveres harmadik nagylemeze, a korábbiaknál jóval dallamosabb Mindstream. Ez a két lemez nemcsak a zenei tartalma, de a hangzása miatt is kiemelt figyelmet kapott, a legjobb stúdióprodukciója díjon is ők ketten megosztoztak. A Bloody Roots albuma a soproni MD stúdióban készült Schmiedl Tamás irányítása mellett, a Cadaveresé pedig a törökbálinti SuperSize-ban, ahol Varga Zoli felügyelte a munkát.
A legjobb album kategóriában a mohácsi Solar Scream lemeze, a Bare To The Bone is dobogóra került. Az év debütálása díjat a prog metalos Dreyelands első albuma, a Rooms Of Revelation kapta, ezüstérmet szerzett a Bloody Roots lemeze, bronzot pedig az old school thrasher Mörbid Carnage anyaga, a Night Assassins.
Akárcsak tavaly, idén is a Blind Myself lett az év koncertzenekara, az év lemezborítója díjat pedig Havancsák "Hjules" Gyula érdemelte ki a death metalos Gutted új albumának - Mankind Carries The Seeds Of Hell - borítófestményéért.
Gratulálunk a győzteseknek!
www.hang-suly.hu
 

Hozzászólások

[006518]
SOMa
A cím lehetne: ,,Cadaveres - holtverseny a Bloody Roots lemezével" is:D
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS