EXTREME NOISE TERROR - Phil Vane álmában hunyt el

Egyes hírek szerint már február 17-én

2011. február 27. (vasárnap) 11:53 | utoljára módosítva: 2011. február 27. (vasárnap) 12:43

Csak a héten derült ki, de egyes hírek szerint már február 17-én életét vesztette a brit Extreme Noise Terror egyik énekese, alapítója, Phil Vane, aki álmában hunyt el.
A bizonyos források szerint 46, mások szerint 43 éves Vane 1985-ben alapította meg társaival az Extreme Noise Terrort, a grindcore, crustcore stílusok egyik úttörő csapatát, amelyben a korai időkben a későbbi Napalm Death dobos, Mick Harris is zenélt. A rögtön az első koncertje után a Manic Ears Recordshoz került és ott egy Chaos UK-vel közös splittel debütált ENT legismertebb húzása az 1992-es Brit Awards-on történt fellépés volt, ahol a KLF-fel közösen adták elő a jól ismert acidhouse banda 3 AM Eternal dalát. A sokkolónak szánt előadás néhány gépfegyverlövéssel zárult, nem sokkal később a The KLF bejelentette feloszlását.
A '90-es évek közepén egy rövid időre Phil Vane beszállt a Napalm Death-be, Barney Greenway pedig az Extreme Noise Terrorba, de Vane-nel nem készült Napalm Death album, Barney pedig hamarosan vissza is tért a banda élére. Phil Vane 1999-ben hagyta ott a másik énekes és másik alapító, Dean Jones vezette Extreme Noise Terrort, ám 2006-ban visszatért, és egészen mostanáig a csapattal turnézott.
Az Extreme Noise Terror legutóbbi albuma 2008 végén jött ki az Osmose-nál Law Of Retaliation címmel, legutóbbi kiadványuk pedig egy 2010-es split kislemez volt, a Hardcore Attack Of The Low Life Dog, amit a japán Slanggel közösen adtak ki.
RIP, Phil Vane!
Kattints a régi felvételekhez!





EXTREME NOISE TERROR - Raping The Earth (az 1995-ös Retro-bution albumról)



EXTREME NOISE TERROR & THE KLF - 3 AM Eternal (Brit Awards 1992)

 

Hammer TV

 
P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!
2021. december 4. (szombat) 09:32

Csütörtökön a Fábry-show vendége volt a P. Mobil, ahol a készülő nagylemezről, a Nyugodjál meg-ről a második előzetes dalt - Nagyon nagy a baj - élőben is előadták. Előtte pedig Schuster Lórival beszélgetett Fábry Sándor. És már az indítás remek volt... Fábry Sándor: "...A zacskós tejet már beadtuk, mint hungarikumot. Szeretnénk téged is beadni, mert úgy vagy rock-ikon, zenekarvezető, hogy se nem énekelsz, se nem zenélsz. És mégis... Ez a világon egyedülálló." Lóri: "...Annak idején, az Országos Rendező Iroda és más egyéb cégek azt mondták, hogy szervező csak az lehet, aki a zenekar tagja. Mert a szervező vagy a menedzser, az egy rohadt kapitalista ármány. Az kizsákmányolja a zenészeket... Így aztán levizsgáztam kongából..." A P. Mobil ma este Gyöngyösön játszik, az idei év utolsó Mobil-koncertje pedig a klubjukban lesz, az Analogban december 11-én. És még egy hír, már vinylverzióban is...

COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed
COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed

Heavy Steps címmel január 21-én jelenik meg a melodikus hardcore vonalas kanadai Comeback Kid hetedik albuma, a 2017-es Outsider lemez utódja, harmadik előzetesként pedig azzal a klippel...

TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns
TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns

Thorns címmel január 14-én jelenik meg az ex-Black Sabbath énekes, Tony Martin új albuma, első előzetesként pedig a szöveges videóval kísért As The World Burns dallal lehet ismerkedni....

ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It
ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It

A We Got The Moves című nyári bulihimnuszt - és persze a felejthetetlen Hypa Hypát - most egy új klipes dallal igyekszik megfejelni a Ruhr-vidéki electrocore sikerzenekar, az Eskimo Callboy....

DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will
DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will

2022 április 8-án jelenik meg a modern melodikus metalt játszó svéd Dynazty nyolcadik albuma, a tavalyi The Dark Delight lemez utódja, második előzetesként pedig már itt is van...

SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell
SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell

Az még nyári hír volt, hogy befejezte első lemezének munkálatait a Scythicon zenekar, és be is mutattuk a Casus Belli lemez első előzetes dalát, a The Future Tomorrowt, most pedig itt a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS