MIKE PORTNOY - Visszament volna, de nem lehetett

A zenekar nélkül maradt dobos a saját fórumán vázolta a helyzetet

2010. december 20. (hétfő) 19:40 | utoljára módosítva: 2011. január 7. (péntek) 07:34

A holland Aardshok magazin decemberi számában megjelent egy Mike Portnoy interjú, amely még novemberben készült, amikor az Avenged Sevenfold (és velük Mike is) Amszterdamban koncertezett.
A beszélgetés során a jelenleg zenekar nélkül maradt Portnoy kitért arra is, hogy a Dream Theater megmentése érdekében, félretéve minden kínját és keservét, felhívta a többieket azzal, hogy elvállalná a januári stúdiózást.
"Pár hete beszéltem a srácokkal, hogy megnézzem, van-e lehetőség arra, hogy januárban kisegítsem őket a stúdióban. Arra is megkértem őket, hogy még azelőtt döntsenek, mielőtt bejelentenének egy új dobost... Be akarják bizonyítani, hogy nélkülem is meg tudják csinálni, úgyhogy az ajtó zárva maradt. Még ha akarnék, sem tudnék visszamenni. Kinyújtottam a kezem, a lelkemet szanaszét cibálva, de ez sem segített. Várom a napot, amikor csatlakozhatok a zenekarhoz... a Dream Theater az enyém, az a szék nekem jár. A döntés a kezükben van, hiszen ha mentálisan nem is akarok, mégis képes lennék stúdióba menni januárban, mert bármit megtennék, hogy béke legyen a csapatban, a rajongókért..."
Az interjú megvitatásába maga Portnoy is bekapcsolódott a saját fórumán.
Kattints a folytatáshoz!







"Csak a tények kedvéért, ez valóban igaz..

Nem is olyan régen, felvettem a kapcsolatot a srácokkal, hogy tegyük jóvá a dolgokat és felajánlottam, hogy egyeztessünk annak érdekében, hogy újra békesség legyen az életünkben... (plusz azt is tudom, hogy ez mennyit jelentene rengeteg rajongónak...)

Úgy gondoltam, hogy még mindig lehetséges volna megpróbálni megmenteni magunkat, hiszen még nem adtak ki hivatalos közleményt és nem kezdtek bele semmilyen nyilvános akciózásba egy másik dobossal... de sajnos visszautasították az ajánlatomat (nos, valójában az ügyvédjük tette meg ezt... nem is ők közölték velem...)

Sajnálom, én őszintén megtettem mindent...
Úgyhogy mostantól megkérem a rajongókat, hogy sem a twitteremen, sem a facebook oldalamon ne kérjék, hogy menjek vissza a DT-be... Megpróbáltam és az ajtó zárva maradt... A labda az ő térfelükön pattog, nem az enyémen.

Ui. - Nem könyörületért sírok ezzel a beírással, nem vágyom ilyesmire... Pusztán a tényeket akartam rögzíteni, ez ugyanis mindig a legfontosabb szempont a veletek való kapcsolatomban... nincs süketelés, nincsenek csúsztatások, nincs mit rejtegetni... ha jó, hanem jó, elmondom a tutit.

Az utóbbi időben azt is észleltem, hogy néhányan úgy tekintenek az online aktivitásomra, mintha ezzel több figyelmet vagy sajtónyilvánosságot szeretnék, netán szimpátia voksokat keresnék, de őszintén mondom, hogy ilyesmiről szó sincs... Pusztán értékelem a rajongóimmal kialakított aktív és nyitott kommunikációt... ez mindig így volt, mindig így lesz... ez az alapköve mindannak, amit az első naptól fogva csináltam a DT-vel...

Ez a beírás NEKTEK született, hogy tudjatok a dolgokról... az ÉN fórumomon, az ÉN honlapomon. Ha ez megjelenik a Blabbermouthon vagy bárhol másutt, az az ő dolguk, az ő döntésük, én nem kértem erre senkit, és nem is küldtem ki 'sajtónyilatkozatot'...

Akárhogy is, előre és felfelé..."

MP




Mike Portnoy jelenleg Nashville-ben dolgozik Neal Morse-szal (ex-Spock's Beard, Transatlantic) a prog rock zenész, komponista Testimony 2 munkacímű új anyagán.

Neal Morse 2002-ben tért meg, majd hamar ki is szállt a Spock's Beardből és a Transatlanticból ("Isten azt akarja, hogy valami mást csináljak"), Testimony című 2003-as dupla konceptalbumának pedig központi témája lett az életében bekövetkezett alapvető változás.

2009-ben Morse végül mégis részt vett a harmadik Transatlantic album, a mindössze egyetlen, 77 perces tételből álló The Whirlwind felvételében, és idén tavasszal turnézott is Mike Portnoy-jal, Roine Stolttal, Pete Trewavas-szal, valamint az ötödik muzsikusként csatlakozott Daniel Gildenlöw-vel (Pain Of Salvation).
A turné londoni állomásáról egy tripla koncert CD is készült, ez Whirl Tour 2010: Live In London címmel jelent meg október végén.

 

Hozzászólások

[004733]
Korinna
Kezdem marhára unni, hogy mindenki azt gondolja, hogy csak kizárólag Mike-kal működhet a zenekar! Abból is kezd elegem lenni, hogy akármennyire is a papája találta ki a nevet, NEM egyedül Mike Portnoy alapította a zenekart! A 2 John vajon hol a fészkes fenében volt azon a bizonyos Berkley nevű iskolán?
Értem én, hogy pihire vágyott a bandát illetően, de ez akkor sem úgy működik, hogy kilépek, amikor akarok, ha ti nem azt csináljátok, amit én szeretnék és visszalépek, ha úgy gondolom, mert a rajongók is...most akkor mi van? Értem a többieket is, mert bizony ez nem egy ember és a kísérőbandája, hanem egy teljes zenekar. Szóval...miért is kellene nekik egyből a keblükre ölelni? Végezetül: érdekes módon egyetlen ember foglalkozik és rágódik ezen az egészen, Mike Portnoy. És a többi csend...
[004730]
WallOfDeath
Ez tényleg vicc...
[004723]
Gorebacsov
Skizofrén fasz ez a Portnoy. A szokásos: két szék között a szarba. Majom. Nem is kéne erről cikkezni bulvár szar az egész engem rohadtúl idegesítenek az ilyen zenészek. Pl. Dave Ellefson és tárasaik. Pokolba velük.
[004720]
vinylfanatic
Hát kétségtelen tény,hogy a bandát Portnoy alakította.Azonban az utóbbi idők legnagyobb szarkavarását is ő csinálta!!!Kedves farkaslaci nem nagyon lehet erre mit mondani. Én csakis azt tudom mondani amit már korábban,ő lesz a dobos továbbra is.Még egy kicsit kavargatják a szart a többiek is,aztán megnyugodnak a kedélyek és összeborulnak megint.De,hogy erre mi szükség volt arról fogalmam sincs,ők tudják.Mindenesetre azt elérték,hogy jó ideje velük foglalkozik kiemelten a metal sajtó.Lehet,hogy ez volt a cél?!Ki tudja?
[004719]
drummzor
Az a poén, hogy még a banda nevét is Portnoy faterja találta ki és most meg visszautasítják Mike felajánlását... érdekes dolgok ezek :)
[004717]
PayaV
Hát ez a csapat tényleg Mike-é, nem tudom mikor térnek már jobb belátásra a többiek. Ha nélküle folytatják, bármilyen kitűnő dobos is lép a helyére, a banda már nem lesz a régi.
[004715]
farkaslaci
na baszki! írjatok má valamit, mert én nem tudom, mit is gondoljak...vagyis inkább nem szeretem az: "ugye én megmondtam" kezdetű szlogeneket. mindannyian ezt borítékoltuk, de félek, hogy a banda sértettsége/büszkesége nem fogja megengedni az ilyen hirtelen visszatérést. mondjuk ez nem is egy párkapcsolat, hogy: félrekeféltél, oszt most meg má jó lennék??? :) szerintetek???
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THE DEAD DAISIES - Új dal és klip Glenn Hughes-éktól: Holy Ground (Shake The Memory)
2020. december 4. (péntek) 15:19

Az még tavaly nyár végén lett hivatalos, hogy a The Dead Daisies-ből távozott John Corabi énekes (ex-Mötley Crüe, ex-The Scream) és a basszusgitáros Marco Mendoza, a helyüket pedig a legendás énekes/basszer, Glenn Hughes (Trapeze, Deep Purple, Black Sabbath stb.) vette át. A Glenn Hughes-zal elkészült új album, a Holy Ground január 22-én jön majd ki a Spinefarmnál, és ha minden igaz, februárban nálunk is bemutatják az új anyagot. A koncert a Barba Negrában lesz február 16-án. A Holy Ground album legfrissebb előzetes dala a Holy Ground (Shake The Memory), amelyhez egy klip is született.   www.facebook.com/TheDeadDaisies A koncert Facebook oldala "A Rock Hangjával az élen koncertezik jövőre a Dead Daises Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér. Az Ausztráliából indult rockzenekar ugyanis felfrissült tagsággal, egy új lemezzel és vadiúj...

IRON SAVIOR - Az új album, és mellé egy friss klip is
IRON SAVIOR - Az új album, és mellé egy friss klip is

Skycrest címmel egy új stúdióalbummal jelentkezett a power metalos hamburgi Iron Savior, Kai Hansen egykori csapata. A Piet Sielck énekes/gitáros vezette banda legutóbbi lemeze a...

GROWN - A Clawfinger gitárosának új projektje, klippel az első dal: Stay Calm
GROWN - A Clawfinger gitárosának új projektje, klippel az első dal: Stay Calm

A Clawfinger gitárosa, Bård Torstensen egy új projektet hozott létre Harald Dose énekessel, a GrowN első dala a Stay Calm címet viseli, és egy klip is született hozzá. Ismerkedj meg vele!...

ANNEKE VAN GIERSBERGEN - Videoklippel a februári szólóalbum első dala: My Promise
ANNEKE VAN GIERSBERGEN - Videoklippel a februári szólóalbum első dala: My Promise

The Darkest Skies Are The Brightest címmel egy személyes hangulatú szólólemezzel jelentkezik 2021. február 26-án az egykori The Gathering énekesnő, Anneke Van Giersbergen. A 11 dalos album...

ORDEN OGAN - Dalpremier a márciusi albumról: Heart Of The Android
ORDEN OGAN - Dalpremier a márciusi albumról: Heart Of The Android

Eredetileg úgy volt, hogy a power metalos német Orden Ogan szeptemberre tervezett új albuma a járvány miatt csak november 13-án lát majd napvilágot, nemrég azonban egy még újabb kiadási...

HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS