BORLAI GERGŐ - A magyar Terry Bozzio - a brit Rhythm szerint

Gergő bekerült az 'Akikre 2011-ben érdemes figyelni' rovatba

2010. december 12. (vasárnap) 11:30 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 4. (vasárnap) 04:38

A rangos brit dobosmagazin, a Rhythm legfrissebb számában a szerkesztőség összeállította azon dobosok tízes listáját, akikre 2011-ben érdemes lesz figyelni. A Top 10 listába beszavazták a fúziós vonalon világszerte elismert Borlai Gergőt is, méghozzá olyan dobosok mellé, mint Mike Pedicone a My Chemical Romance-ből, Steve Judd a Karnivoolból, vagy a tengerentúli session-mester Marcus Gilmore.
A jelenleg Zsédával is turnézó Borlai Gergőről, aki 2007-ben még a Neck Sprainnel is turnézott, azt írja a szigetországi szaklap, hogy három éves kora óta dobol, hat évesen kezdett zeneiskolába járni, és manapság Magyarország legtöbbet foglalkoztatott ütőse, aki 32 évesen már több, mint 100 album felvételénél közreműködött. A Magyarországon már két életmű díjjal is jutalmazott Gergő a kiemelkedő képességei miatt meghívást kap mindenféle stílusú produkciókba, és olyan legendákkal is zenélt már együtt, mint Vernon Reid (Living Colour), Trilok Gurtu vagy Steve Smith. A Rhythm a bemutató írás végén még felhívja a figyelmet a magyar Terry Bozzióként aposztrofált dobos olyan korábbi szólóalbumaira is, mint az 1997-es 17, avagy a 2004-es Sausage.
Itt elolvashatsz egy beszámolót a European Mantra zenekar utolsó 2010-es koncertjéről, itt pedig videófelvételeket találsz arról az október végi A38-as buliról, ahol Gergő a legendás Tribal Tech két tagjával, Gary Willis basszerrel és Scott Kinsey billentyűssel zenélt, pazarul.
Gratulálunk az elismeréshez!

Hozzászólások

[004564]
vinylfanatic
Én is csak gratulálni tudok. Gergő valóban Magyarország egyik legjobb dobosa!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SICK OF IT ALL - Egy kis karantén-zúzda: Deep State
2020. november 26. (csütörtök) 09:17

Megérkezett a Sick Of It All karanténos videósorozatának hatodik és egyelőre utolsó darabja, a Deep State dal előadása. Ez a nóta a legutóbbi, Wake The Sleeping Dragon! című lemezükön jelent meg. "Ez az utolsó rögzített karanténos nótánk. Egy súlyos, ütős nóta, amiben ott a SOIA-groove. Azért hagytuk a végére, mert nagyon bírjuk, az előadást, a látványt, a hangzást. És a szövege is arra emlékeztet mindenkit, hogy nem számít, ki épp a vezér, tesznek rád és csakis azt akarják, hogy egymás torkának ugorjunk! Köszönet a szeretetért, amiket ezekért a videókért kaptunk, és reméljük, ez is bejön majd! Azt persze még nem tudjuk, hogy tényleg ez lesz-e az utolsó. De nem bagó ezeket elkészíteni, turnézni meg nem tudunk. Meglátjuk, mi jön majd ezután!"   SICK OF IT ALL - Deep State (Quarantine Jam #6) "A mai időkhöz egy tökéletes himnusz: Never Back Down! A Last Act Of Defiance lemezről...

AZARATH - Dal- és klippremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Beyond The Gates Of Burning Ghats
AZARATH - Dal- és klippremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Beyond The Gates Of Burning Ghats

Saint Desecration címmel november 27-én, azaz holnap jelenik meg a Behemoth dobosaként ismert Inferno másik csapatának, a blackes death metalt nyomató lengyel Azarath új album. A 2017-es...

MEGADETH - "A Jóisten hozott minket össze Dave-vel"
MEGADETH - "A Jóisten hozott minket össze Dave-vel"

A Toddcast Podcast vendégeként a Megadeth basszusgitárosa, David Ellefson megkapta azt a kérdést is, hogy szerinte változott-e Dave Mustaine hozzáállása a zenéhez, mióta 1983-ban...

DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold
DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold

A HammerWorld magazin júliusi-augusztusi összevont számának extra CD-mellékleteként jelent meg a Divided zenekar második albuma, a Behind Your Neon Eyes. A csapat legfrissebb klipje ahhoz az...

DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church
DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church

Alchemical Warfare címmel január 15-én új albummal jelentkezik a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapata, a Dread Sovereign. A bemutatkozó anyaguk egy 2013-as EP volt,...

AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis
AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis

Metamorphosis címmel már meghallgatható a death metalos Amorite kiadás előtt álló második albumának első dala. A hazai banda debütáló albuma még 2015-ben látott napvilágot...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS